Új csúcson az önkéntes pénztárak taglétszáma
Az erős évkezdet után a második negyedév is lendületes folytatást hozott a hazai önkéntes kasszák teljesítményében. Az önkéntes nyugdíj- és egészségpénztárak összesített taglétszáma immár meghaladja a 2,1 millió főt, a nyugdíjcéllal takarékoskodók vagyona új csúcsot ért el, az egészségkasszák pedig továbbra is szinte mágnesként vonzzák az öngondoskodókat - írja a portálunkhoz eljuttatott sajtóközlemény.
Az idei második negyedévben is folytatódott az önkéntes nyugdíj- és egészségpénztárak vagyonának látványos gyarapodása, a tagok összesített megtakarításainak értéke így június végére már felülmúlta a 2,1 ezer milliárd forintos szintet. Ez éves összevetésben több mint 346 milliárd forint, azaz bő 19 százalék növekedést jelent. Az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetsége (ÖPOSZ) legújabb szektorelemzése alapján az összesített taglétszám – alapvetően az egészségpénztárak létszámgyarapodásának köszönhetően – szintén bővült, így immár meghaladja a 2,1 millió főt.
„Az elmúlt több mint egy évtizedben nem tapasztaltunk olyan magas egyéni befizetést a nyugdíj- és egészségkasszákba, mint amit az első félév hozott, de a munkáltatói hozzájárulások is sok éve nem látott magasságba emelkedtek. Mindez azt eredményezte, hogy 10 év alatt megduplázódtak az első félévi befizetések a nyugdíjpénztárakban és az egészségpénztárakban egyaránt” – emelte ki Mohr Lajos, az ÖPOSZ elnöke.
Többet tesznek félre idős korukra a nyugdíjpénztári tagok
Az április-júniusi időszakban is kitartott az önkéntes nyugdíjpénztárakban kezelt összesített vagyon lendületes növekedése, így a negyedév végén – 20 százalékot közelítő év/év emelkedéssel – már 2,04 ezer milliárd forinton állt ez a mutató. Ezzel a pénztárak által kezelt megtakarítások összege ismét új csúcsot állított be.
A pénztárak a második negyedévben 2,64 százalék becsült hozamot értek el, a nyugdíjpénztári tagok befizetései a negyedév folyamán pedig 21 milliárd forintot tettek ki, bő 20 százalékkal felülmúlva 2023 hasonló időszakának értékét. E látványos növekedésnél kisebb mértékben, de a munkáltatók hozzájárulásai is bővültek, év/év alapon 2,6 százalékkal, ami viszont negyedéves összehasonlításban több mint 16 százalékos pluszt jelent. Mindezek eredményeként a munkavállalók a nyugdíjpénztári bevételek növekvő részét, 63,5 százalékát adták a második negyedévben.
Az egy főre jutó átlagos vagyon nagysága újabb csúcsot ért el a teljes tagság viszonylatában: ez az időszak végén 1,96 millió forintot tett ki, mintegy 21 százalékkal felülmúlva az egy évvel korábbi értéket. Megjegyzendő, hogy a nyugdíjhoz közel álló, régebb óta öngondoskodó pénztártagok megtakarításai ennek többszörösét mutatják.
„A kedvező tendenciák mellett megfigyelhető, hogy a nyugdíjpénztári taglétszám, így a nyugdíjcélú öngondoskodás – a kívánatos folyamatos növekedés helyett – kis mértékű apadással stagnál. Ez a munkáltatói szerepvállalás csökkenésével függ össze, hiszen épp az a korosztály megy most nyugdíjba, és ezzel lép ki a tagságból, amelynek a belépését korábban az erős munkaadói részvételt ösztönző, kedvező állami adózási körülmények befolyásolták. Az adó- és járulékkedvezmények fokozatos kivezetése szinte közvetlenül vonta maga után a munkáltatók nyugdíjcélú juttatásainak elmaradását, ami pedig szintén közvetlenül a belépők számának csökkenését eredményezte” – kommentálta az adatokat Mohr Lajos.
Újabb tízezrek léptek be az egészségpénztárakba
Az önkéntes egészségpénztárak tagsága ugyanakkor továbbra is kitartó növekedést mutat, a második negyedév végén már több mint 1,06 millióan választották ezt az öngondoskodási formát, vagyis egy év alatt több mint 53 ezerrel bővült a létszám.
Az egészségpénztárakban kezelt összesített megtakarítás az időszak végére meghaladta a 87 milliárd forintot, ami az egy esztendővel korábbinál 15 százalékkal magasabb értéket jelent. A munkáltatók éves összevetésben közel 14 százalékkal utaltak többet pénztártag munkavállalóiknak, akik pedig ennek majdnem kétszeresével, 26 százalékkal növelték befizetéseiket.
„Az egészségpénztári tagság és vagyon növekedése egyrészt a színvonalas, kiszámítható magánegészségügyi szolgáltatások iránti igények erősödésének, másrészt pedig a magánszolgáltatások drágulásának tudható be – e körülmények között egyre többen keresik, hogy hogyan oldhatnák meg optimálisan a szolgáltatások finanszírozását. Ez alapvetően minden munkavállalói korosztályra érvényes, azonban – a nyugdíjcélú megtakarításoktól eltérően – itt a fiatalabb generáció is érzi az egészségüggyel kapcsolatos mindennapi kihívásokat, így a belépők között nagyobb arányban képviseltetik magukat” – fogalmazott Kravalik Gábor, az ÖPOSZ főtitkára.
A pénztártagok továbbra is aktívan élnek az egészségpénztári megtakarítások sokszínű felhasználási lehetőségeivel. A második negyedévben a legnagyobb emelkedést ismét a lakáscélú jelzáloghitelek törlesztéséhez kapcsolódó kifizetések mutatták (éves szinten 44 százalék), míg a klasszikus egészségpénztári szolgáltatásokra 22, életmódjavító egészségpénztári szolgáltatásokra pedig bő 9 százalékkal költöttek többet a tagok.
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.
Részletek
Jegyek
- 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!
Részletek
Jegyek
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
A babaváró hitel állománya 2026 elején először csökkent a program 2019-es indulása óta, ami fordulópontot jelent a konstrukció történetében. A... Teljes cikk
A NAV a rendezett munkaügyi kapcsolatok követelményének nem megfelelő adózók listáját is közzétette. Teljes cikk
Magyarországon a több mint 10 fővel működő cégek húzzák a kis- és középvállalkozói (kkv) szektort, ez a mintegy 34 ezres vállalkozói kör... Teljes cikk
- Aggasztó adatok - Már a fiatalok sem hisznek a magyar nyugdíjban? 2 hónapja
- Már csak alig több mint két hét maradt az akár 280 ezer forintos adójóváírás megszerzésére 3 hónapja
- 280 ezer forint ingyenpénzt is bezsebelhetünk, ha év végéig lépünk 4 hónapja
- Az időskori magány ellen fog össze az OTP Nyugdíjpénztár és az Önkéntes Központ Alapítvány 6 hónapja
- Felmérés: ez adja a legnagyobb biztonságérzetet a magyar fiataloknak 7 hónapja
- A magyarok harmada hónapról hónapra él – főleg az idősek vannak bajban 8 hónapja
- Élj túl, mint egy nyugdíjas! - Hogy él meg átlagnyugdíjból egy fiatal? 8 hónapja
- Minimális befizetés kaszinó 5 euró: A legjobb kaszinók szlovákok számára 8 hónapja
- Több a női nyugdíjas, mint a férfi, de kevesebb juttatást kapnak 9 hónapja
- Óriási változást hoz az egészségpénztáraknál ez az új szabály 10 hónapja
- Csökken a népesség, nő a nyomás - sokan későn kezdenek el a nyugdíjra félretenni 10 hónapja
Egy életmentő szakma egy napja: Vészhelyzet Pittsburghben