Új értékesítési igazgató a Digit IPTV-nél
2007 márciusától Pálfi Zsuzsannát (30) nevezték ki az Euroexpert Holding Zrt.-hez tartozó Digit IPTV Kft. értékesítési igazgatójának.
Pálfi Zsuzsanna 2003-ban gazdaság mérnökként végzett a Szent István Egyetemen. Pályafutását 2000-ben a UPC Direct Kft.-nél kezdte ügyfélkapcsolati vezetőként, majd 2002-től az HBO Magyarország Zrt.-nél az HBO speciális terjesztéséért és kiemelt partnereivel való kapcsolattartásáért felelt. Ez elsősorban az HBO csoportba tartozó csatornák műholdas és egyéb nem kábeltelevíziós értékesítését jelentette.
2005 novemberétől értékesítési vezetőként folytatta pályafutását. Az HBO-nál eltöltött 5 év alatt részt vett többek között a Cinemax, Cinemax2 prémium csatornák, az AXN Sci-Fi, AXN Crime csatornák magyarországi bevezetésében és új értékesítési csatornák elindításában is.
2007 márciusától a Digit IPTV Kft. értékesítési igazgatójaként az IPTV szolgáltatás kialakításával, fejlesztésével és értékesítésével foglalkozik. Emellett feladatkörébe tartozik a szintén az Euroexpert Holdinghoz tartozó TVnet Kft. szolgáltatásainak értékesítése, kiemelt figyelemmel az ADSL3G szolgáltatásra, amely alapfeltétele az IPTV szolgáltatás elérhetőségének.
Pálfi Zsuzsanna tárgyalási szinten beszél angolul. Szabadidejében sportol, több éve fallabdázik és nagyon szeret utazni.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?