Új lakás-, és üdülési támogatás a hivatásosoknak
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatÚjfajta üdülési támogatást, illetve lakástámogatást vezetne be a kormány a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjai számára - derül ki a kormány honlapjára felkerült tervezetből.
A Belügyminisztérium fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló törvény és egyes kapcsolódó törvények módosításáról szóló tervezete értelmében két új juttatás bevezetését is lehetővé tennék. Egyrészt egy - a hivatásos állomány tagjának munkateljesítményét jutalmazó - üdülési támogatást, másrészt a lakástámogatások egy új fajtáját.
A tervezet szerint a hivatásos állomány tagja, a vele közös háztartásban élő házastársa, élettársa, valamint eltartott gyermeke - a hivatásos állomány tagjának kiemelkedő munkateljesítménye alapján - üdülési támogatásban részesíthető. A támogatás részletszabályait miniszteri rendelet fogja rendezni - olvasható a dokumentumban.
"A fiatal hivatásos állományúak magántulajdonú lakáshoz jutását" újfajta lakáscélú kölcsön lehetőségével segítené a kormány. A tervezet általános indoklása szerint a kedvezményes kamatozású, forintalapú kölcsönt a hitelintézetek nyújtják, önerő nem szükséges. A kölcsön futamideje is hosszabb lenne, de maximum a nyugdíjkorhatár eléréséig terjedhet. A hosszú futamidő következtében a havi törlesztőrészlet nem terhelné meg túlzottan az érintetteket - hangsúlyozták.
A közszolgálati tisztviselőkről szóló törvény mintájára lehetővé tennék a képzettségi pótlék vagy a munkaköri pótlék megállapítását is.
Továbbá - lehetőségként - a személyügyi nyilvántartás részeként bevezetnék a rendőrség, a hivatásos katasztrófavédelmi szerv, a büntetés-végrehajtási szervezet, valamint a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok esetében egy adatbank létrehozását, amelynek célja, hogy a vezetői beosztásokba kinevezendők kiválasztását megkönnyítse.
A fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló törvény módosításával újraszabályoznák a vezénylés és a berendelés jelenlegi "átláthatatlan szabályait". A berendelést a javaslat nem nevesíti külön, a berendelés a vezénylés egy speciális esete lesz.
Meghagynák annak lehetőségét, hogy a hivatásos állomány tagját a berendelés korábbi szabályai alapján a fegyveres szervet irányító miniszter által irányított minisztériumhoz vagy az irányítása, felügyelete alá tartozó önálló költségvetési szervhez, rendvédelmi oktatási intézményhez vezényeljék. Ebben az esetben - az érintett szervek eltérő megállapodásának hiányában - a foglalkoztatással járó költségek a foglalkoztató szervet fogják terhelni, az illetményt a hivatásos szolgálati viszonyra vonatkozó szabályok szerint állapítanák meg. A vezénylés alapesetében továbbra is a más szerv munkavállalóira vonatkozó szabályok az irányadók azzal, hogy a rendfokozati illetménynek megfelelő mértékű pótlékot, betegség esetén távolléti díjat és jubileumi jutalmat kell fizetni. A tervezet a külföldre vezénylést külön részletezi.

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?