Új szakember erősíti a Generali Alapkezelő vagyonkezelői csapatát
A Generali Alapkezelőhöz csatlakozik portfólió menedzserként március 1-jétől Malinovszky Melinda, aki az alapkezelő kötvény, és abszolút hozamú portfólióinak kezelését végzi majd.
Malinovszky Melinda (31 éves) pályafutását az Évgyűrűk Magánnyugdíjpénztárnál kezdte 1999-ben. Ezt követően a CODEX Értéktár és Értékpapír Zrt-nél befektetési tanácsadóként, termékértékesítőként, illetve részvény- és állampapír-kereskedőként dolgozott 2007-ig, és aktívan részt vett a cég online kereskedési rendszereinek fejlesztésében. Malinovszky Melinda jelenlegi megbízatását megelőzően, 2007 októberétől a Takarék Alapkezelő Zrt. portfólió menedzsereként tevékenykedett, az alapkezelő által kezelt intézményi portfóliók, valamint a likviditási, a kötvény, a részvény, a származtatott, az árupiaci és a tőkevédett típusú befektetési alapok vagyonának kezeléséért felelt.
Malinovszky Melinda pénzügyi kockázatkezelő és befektetéselemző diplomáját a Budapesti Corvinus Egyetemen szerezte 2006-ban, majd diplomáját további szakirányú képzésekkel egészítette ki. A Nemzetközi Bankárképző Központban EFFAS Befektetéselemzői Diplomaprogramban vett részt, illetve Vagyon-, Alap- és Portfóliókezelői (VAP) vizsgát tett, valamint VAP II: Befektetéskezelési tanfolyamot végzett. Jelenleg a Market Technicians Association szervezésében, a legmagasabb szintű technikai elemzési vizsga, a CMT megszerzésén dolgozik. A szakember tőzsdei és értékpapír-jogi vizsgával is rendelkezik. Malinovszky Melinda anyanyelvén kívül, tárgyalási szinten beszél angolul és spanyolul.
- 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a Hard HR A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Pályázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Rubovszky Ritát, a Ciszterci Iskolai Főhatóság főigazgatóját kérte fel a Tisza Párt oktatási miniszternek – értesült több, egymástól... Teljes cikk
Poórné Fejes Marianna HR igazgatóként csatlakozott a vállalathoz. Teljes cikk
Távozik Szászi István, a Bosch-csoport magyarországi és Adria régió vezetője, aki a Budapesti Fejlesztési Központ irányításáért is felelt, a... Teljes cikk
- Üvegplafon a ma munkavállalójának: még mindig van vele dolgunk? 12 hónapja
- Munkavállalói jóllétre irányuló pályázatot írtak ki, 4 millió forintot kap a nyertes 13 hónapja
- Új szervezeti struktúrát vezet be a nemzetközi Generali Csoport 2 éve
- Magyar vezető a szlovákiai Telekom élén 2 éve
- Generali: ma már szinte nincs vonzó juttatási csomag egészségbiztosítás nélkül 3 éve
- Újra a Generali Csoport CEO-ja a biztosítási szektor legjobb vállalatvezetője 3 éve
- Központban a munkavállalói jólét: Április végéig jelentkezhetnek a kkv-k a Generali pályázatára 3 éve
- 18-27 százalékkal emelkedik a bér ott, ahol van szakszervezet 3 éve
- Mit tehetnek a cégek válságos időkben a dolgozóik mentális egészségéért? 3 éve
- A magán egészségbiztosítás előnyei: miért érdemes ezt választani? 4 éve
- Új régiós vezetőt jelentett be a Generali 4 éve

Amikor a HR ég ki: miért hagyják el a szakemberek a pályát?