Munkavállalói jóllétre irányuló pályázatot írtak ki, 4 millió forintot kap a nyertes
A Generali Csoport idén három kategóriában hirdeti meg a kis- és középvállalkozások fenntarthatósági törekvéseit segítő EnterPRIZE nemzetközi programot. A pályázat célja a hazai KKV szektor gazdasági erősödésének, megújulásának és fenntartható fejlődésének támogatása. A vállalatok összesen bruttó 15 millió forintos támogatásban részesülnek: a legjobb környezetvédelmi pályázatot 7 millió forinttal, míg a munkavállalói jóllét és a mikrokörnyezet iránti felelősségvállalás kategória nyerteseit 4-4 millió forinttal díjazzák.
A "Munkavállalói jóllét" kategóriában a dolgozók és családjaik életminőségét javító kezdeményezéseket ismerik el. Azoknak a vállalkozásoknak érdemes pályázniuk, akiknek célja egészségmegőrzési programok, képzések és tréningek, valamint a munka és a magánélet egyensúlyának megteremtését segítő szabadidős programok szervezése. A pályázat küldetése, hogy a díj elnyerésével megvalósított eseménnyel a munkavállalók jobban érezzék magukat a munkahelyükön, és ezáltal motiváltabbak és produktívabbak legyenek. A nyertes projekt bruttó 4 millió forint díjazásban részesül.
A nyertesek a Generali Csoport nemzetközi EnterPRIZE pályázatára is továbbjuthatnak. Emellett a pályázat győztesei a pénzdíjon felül tagjai lesznek a hazai EnterPrize Alumni közösségnek, ami lehetőséget biztosít a jó gyakorlatok megosztására, és a vállalkozások fenntarthatósági törekvéseik előmozdítására is.
A pályázatok benyújtási határideje: 2025. június 13. 24:00
A Generali SME EnterPRIZE KKV fenntarthatósági pályázatára 2025. május 5-től várják a jelentkezéseket. További információ ide kattintva érhető el.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Hétfőn kezdődött a jelentkezés a mesterséges intelligencia (MI) felhasználását ösztönző új vállalkozói pályázatra, az AI Start 500 programra -... Teljes cikk
A pályázat beküldési határideje március 31. Teljes cikk
Keddtől még rugalmasabb feltételek mellett pályázhatnak a hazai mikro- és kisvállalkozások a telephelyfejlesztést támogató programban. A... Teljes cikk
- Így lesz üzleti érték a társadalmi felelősségvállalásból 3 hete
- A titkos fegyver, amivel a cégek boldogabb és hatékonyabb csapatot építenek 3 hete
- MI-fejlődés ingyen: Itt a program, ami időt ad a cégeknek 3 hete
- A 40 feletti magyarok többsége háttérbe szorítja testi-lelki egészségét és magányos 4 hete
- Extra szabadsággal támogatja dolgozóit ez a magyar munkaadó 4 hete
- Elindult a HBLF esélyegyenlőségi pályázata 1 hónapja
- Ekkor indul a munkakörülmények fejlesztését célzó pályázat második szakasza 1 hónapja
- Kétszáz munkahelyet hoz létre a Rosenberger Csoport új beruházása 1 hónapja
- Akár 150 millió forint telephelyfejlesztésre – lazítottak a pályázati feltételeken 1 hónapja
- LIWO Group néven folytatja tevékenységét a B+N Csoport 1 hónapja
- Új vezérigazgató irányítja a Graboplast növekedését 1 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?