Újabb általános sztrájk kezdődött Görögországban
A szakszervezetek felhívására csütörtökön újabb 24 órás általános sztrájk kezdődött Görögországban a megszorító intézkedések ellen. A munkabeszüntetés érinti a kórházakat, iskolákat és a közösségi közlekedést is.
Eredetileg május 19-re tűzték ki a mostani munkabeszüntetést, ezen a napon azonban vizsgák voltak az iskolákban, ezért úgy döntöttek a szakszervezetek, hogy egy nappal később, május 20-án tartják meg a sztrájkot.
A légi irányítók nem vesznek részt a munkabeszüntetésben, mert - mint mondták - nem akarnak további károkat okozni a görög idegenforgalomnak. Ugyanakkor néhány görög repülőtér zárva lesz, és az Olympic Air görög légitársaság már harminc járatát törölte. A hajó és kompközlekedésben is fennakadások lesznek, három tengerjáró hajó - összesen 7 ezer turistával a fedélzeten - csütörtökön már nem tudott kikötni az athéni Pireusban a sztrájk miatt.
A szakszervezetek elsősorban a nyugdíjreform tervezete ellen tiltakoznak. Ennek keretében fokozatosan 60 évre emelik a korkedvezményes nyugdíj alsó korhatárát, s 10 év alatt fokozatosan felemelik 65 évre a rendes nyugdíjkorhatárt is. A tervezet értelmében, elsősorban a magas nyugdíjjal rendelkezők körében visszafogják a kifizetéseket, és a jelenlegi 13 nyugdíjalap helyett hármat hoznak létre. A változtatások többsége a jövő évtől, fokozatosan, 2018-ig lép hatályba.
MTI/Népszava Online
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
A 25 év alatti horvátországi dolgozók fele havi ezer eurónál kevesebb (nagyjából 388 ezer forint) nettó fizetést visz haza, vagy ennél is kevesebbet... Teljes cikk
A közlekedés kivételével minden állami és magán ágazatot érint az olasz szakszervezetek által hétfőre meghirdetett általános sztrájk, amelyet a... Teljes cikk
Egy kutatás szerint tíz nőből kilenc női munkavállaló tapasztalja a menopauza tüneteit, és 44% szerint ez befolyásolja munkaképességüket. Teljes cikk
- Megéri a görögöknek a hatnapos munkahét bevezetése? 2 éve
- Ezzel indokolja a görög kormány a hatnapos munkahét bevezetését 2 éve
- Görögország bevezeti a hatnapos munkahetet 2 éve
- Miért büntetik a közszféra legtöbb ágazatában a dolgozni kívánó nyugdíjasokat? 2 éve
- Hatnapos vakációra mennek Romániában szerdától a közalkalmazottak 2 éve
- Soha nem látott mértékű béremelést hajtanak végre a közszférában a horvátok 2 éve
- Görögország 30 ezer illegális bevándorlóval csökkentené a munkaerőhiányt 2 éve
- A szlovák közszféra dolgozói bezzeg történelmi béremelést kapnak 3 éve
- Lesz béremelés a közszférában, de az ára egy 10 %-os leépítés 3 éve
- 100 százalék home office? Csak adminisztráció? Tévhitek a versenyszférás álláskeresésről 3 éve
- A mezőgazdaságban, az erdészetben és a halászatban dolgoznak a legtöbbet 3 éve

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?