kapubanner for mobile

Újabb boltlánc jelentette be, hogy december 24-én nyitva lesz

Az Auchan és a Tesco üzletei is nyitva tartanak 24-én.

Az élelmiszer-üzletláncok egy része délig nyitva tart, ugyanakkor a Penny és a Lidl valamennyi üzlete zárva lesz december 24-én, a Spar is zárva tartja a legtöbb saját üzletét a bevásárlóközpontok kivételével - közölték az áruházak az MTI-vel. Az Auchan áruházak december 24-én délig nyitva lesznek. Azt közölték, hogy a tapasztalataik szerint sokaknak szükségük lehet valamire ilyenkor is. Másrészt azoknak is szeretnének kedvezni, akik reggeli sütésű kenyeret, kalácsot szereznének be a többnapos ünnepre.

Hasonlóan jár el a Tesco is: a vásárlói igényeknek megfelelően az évek óta megszokott rövidített nyitva tartással várja a vásárlókat december 24-én déli 12 óráig. A Tesco szerint a vásárlók igénylik az utolsó pillanatos bevásárlás lehetőségét, különös tekintettel azok, akik  december 23-án hosszabbított munkaidőben dolgoznak. Ezzel párhuzamosan családbarát munkahelyként a cég lehetővé teszi munkatársainak, hogy jelezzék, mely napokon vagy napszakban nem tudnak műszakot vállalni, és a dolgozói igényeket szem előtt tartva készítik a beosztásokat december 24-én is - írták. "Mindezen túlmenően bérleti szerződéseink is köteleznek bennünket a nyitva tartásra; a saját tulajdonú ingatlanjainkban pedig, amelyekben a nagyobb hipermarketek mellett üzletsort is üzemeltetünk, felelősséggel tartozunk a több száz, jellemzően kis- és középvállalkozó bérlőnk iránt, akik alappal számítanak arra, hogy a Tesco áruház nyitva tart és működik" - fogalmaztak.

Az élelmiszer-üzletláncok közül az Aldi Magyarország a korábbi évekhez hasonlóan az idén december 24-én is, országosan egységesen 12 óráig nyitva tartja valamennyi áruházát. Az üzletlánc magyarországi foglalkoztatottjainak 75 százaléka a korábbi évekhez hasonlóan idén december 24-én is pihenőnapját tölti, a 171 üzlet működését a munkatársak negyede biztosítja, akik a jogszabályoknak megfelelő túlórapótlékban részesülnek. A Spar Magyarország azt közölte, hogy a karácsonyi ünnepekre való nyugodt, békés odafigyelés érdekében december 24-én zárva tartja saját üzemeltetésű üzleteinek jelentős részét, kivéve az Interspar-okat és egyes bevásárlóközpontokban lévő Spar és City Spar szupermarketeket.

Akik ezen a napon dolgozni fognak, 100 százalék túlórapótlékban részesülnek - közölte a vállalat. A Penny Market Kft. vezetése a munkavállalói és a vásárlói érdekeit megvizsgálva döntött úgy, hogy december 24. és 26. között 230 magyarországi üzletét egységesen zárva tartja. Az üzletlánc december 22-én és 23-án meghosszabbított nyitvatartással, este 22 óráig várja a vásárlókat, december 27-től pedig már a szokásos üzemidőben tartanak nyitva. Az üzletlánc jelenleg 230 üzletet, 3 logisztikai központot üzemeltet és csaknem 5000 munkatársat foglalkoztat Magyarországon.

A Lidl Magyarország szintén jelezte, hogy mind a 200 üzlete zárva tart december 24-én. A társaság az MTI-nek küldött közleményében azt írta, a család fontossága miatt döntöttek úgy, hogy a szeretet ünnepére mind a 8500 munkavállalójuk számára szabadnapot biztosítanak. Megjegyezték, hogy a vásárlók érdekeit szem előtt tartva december 23-án meghosszabbított nyitvatartással működnek az üzleteik.

 

MTI

  • 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a Hard HR A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Pályázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
6,1 millió vezető felkészületlen: ki gondoskodik a mentális jólétről?

Egy friss kutatás szerint az Egyesült Királyságban 6,1 millió olyan vezetői pozícióban lévő munkavállaló van, akik nincsenek felkészülve a... Teljes cikk

Körömlakkos trükkel szimulálta a munkát a dolgozó – fegyelmi eljárás alá került

Egy korábbi rendőrségi dolgozó súlyos fegyelmi eljárás alá került, miután kiderült, hogy furfangos módszerrel szimulálta a folyamatos online... Teljes cikk

Rendkívüli bejelentés: Magyar Péter a NAV-nak adna új, erős jogköröket

Magyar Péter felszólította a leköszönő Orbán-kormányt, hogy szerdai ülésén döntsön arról: a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a jövőben akár... Teljes cikk