Már épül a H2Offices irodaegyüttes második épülete
Az építkezést 2024 negyedik negyedévében kezdték meg.
A Skanska három fázisban fejleszti a H2Offices irodaegyüttesét. Az építkezést 2024 negyedik negyedévében kezdték meg, azóta pedig befejezték a telekhatáron megépült résfalak építését és közel 37 000 köbméter földet termeltek ki.
A H2Offices második üteme az első, működésében karbonsemleges spekulatív irodafejlesztési projekt lesz. Ezt távfűtéstől és szénhidrogénforrástól mentesen, helyben telepített napelemekkel, négy évszakos hőszivattyúkkal és 100 százalékban megújuló forrásokból származó villamos energiával működő rendszer biztosítja, ezáltal új mércét állítva a fenntartható munkahelyek piacán.
Az irodaegyüttes második fázisának építése során a Skanska alacsony szén-dioxid-kibocsátású anyagokat, például tanúsított acélt és betont használ, ami a hagyományos értékekhez képest, a becslések szerint 1 225 616 kilogrammnyi szén-dioxid-ekvivalenssel kevesebb szén-dioxid-kibocsátást jelent, ez nagyjából húsz ezer darab, tíz évig nevelt facsemete által megkötött szén-dioxid-mennyiségnek felel meg.
A H2Offices második fázisának tetőfelépítménye a tervek szerint 2026 második negyedévére készül el, az átadást pedig 2027 első negyedévére tervezik.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Dr. Farkas András szerint a választások után egy új nyugdíjemelési eljárás bevezetése jelenthet megoldást a nyugdíjasok helyzetére. Teljes cikk
Az adóellenőrök több helyszínen is vizsgálják majd az alkalmazottak bejelentését. Teljes cikk
A Varsovia Egyetem kutatása szerint hamar megtérülhet a tanulásba fektetett összeg a munkaerőpiacon, Magyarországon az érettségizettek... Teljes cikk
- Nézz be, így néz ki az AutoWallis új irodája 6 hónapja
- Kiderült, mitől lesz ideális egy iroda 2025-ben 6 hónapja
- A flexibilis irodáké a jövő? 7 hónapja
- Hibrid munkavégzés és az irodák új szerepe 8 hónapja
- Az irodától a home office-ig: mi teszi boldoggá a munkavállalókat? 8 hónapja
- Egyre kisebb hely jut majd a dolgozóknak az irodában? 9 hónapja
- Fenntartható iroda: miért érdemes tenni a környezetbarát működésért? 9 hónapja
- Fókuszált munka és együttműködés - így néz ki belülről a Richter magyar központja 11 hónapja
- Fagyigép, masszázs, borhűtő a munkahelyen: hódíthatnak az irodahotelek 11 hónapja
- 3-2-1 szabály az adatbiztonságban - Hogyan csináljuk saját magunk? 11 hónapja
- Önálló jogi technológiai csoport indul a Jalsovszkynál 13 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?