Újabb milliárdokat "nyel be" a Malév
Ezúttal ötmilliárd forint tulajdonosi kölcsönt kap a Malév a kormány december 29-i határozata szerint.
A Magyar Közlöny legfrissebb számában megjelent határozat a végrehajtást azonnali határidővel szabja meg. A kölcsön forrása a költségvetés miniszterelnöki fejezetének rendkívüli kormányzati intézkedések előirányzata. Legutóbb novemberben kapott tulajdonosi kölcsönt a Malév, 4,2 milliárd forintot.
A hónap elején vált nyilvánvalóvá, hogy nem kerül kínai kézbe a cég. A Magyar Hírlap akkori írása szerint a Hainan légitársaság elállt vételi szándékától. A szaktárca vezetője december elején arról beszélt, hogy előrehaladott tárgyalásokat folytatnak több európai légi céggel a Malév privatizálásáról, de ezekről nem árult el részleteket.
A hir24 korábbi összeállítása részletesen foglalkozott a Malévnak juttatott, több tízmilliárd forintos költségvetési támogatással, illetve azzal, mi minden történt a vállalat életében a rendszerváltozás óta.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?