Utánajár a gyerekmunka vádaknak a Swarovski
Komolyan veszi és kivizsgáltatja a Swarovski osztrák ékszergyártó vállalat a vádakat, amelyek szerint nevelőintézeti növendékekkel dolgoztatott évtizedekkel ezelőtt - közölte a vállalat vezetője.
A cég arra fog törekedni, hogy kivizsgálja a vádakat és ennek érdekében megbíz egy független történészt a kutatással - mondta az 1895-ben Tirolban alapított és azóta is a Swarovski család tulajdonában lévő vállalkozás vezetője, Markus Langes-Swarovski a Der Standard című lapnak. "Nagyon mélyen érintett a dolog, eddig nem tudtam semmit a vádakról" - fogalmazott. A vállalkozás komolyan veszi a felmerült vádakat, éppen azért, mert sokat ad a dolgozóival való tisztességes bánásmódra - mondta.
Előző nap a Kurier című osztrák napilap egykori növendékek beszámolói alapján azt írta, a vállalat 15-18 éves fiatal lányokkal dolgoztatott az 1960-as évek végén a tiroli Schwazban működő St. Martin nevelőintézetben. A visszaemlékezések szerint napi mintegy tíz órában kellett kristályokat erősíteniük egy előkészített sablonra és ezért nagyon kevés, vagy semennyi pénzt sem kaptak. A cég szóvivője a Kurierral azt közölte, hogy az archívumokban nem találtak erre utaló iratokat. "Ha a Swarovski egy gyermekotthonban gyártatott valamit, akkor azt biztosan abban a hitben tette, hogy a gyerekekhez kerül a pénz" - mondta.
Az osztrák nyilvánosságban az elmúlt két évben visszatérően foglalkoztak az árvaházakban és nevelőintézetekben a korábbi évtizedekben történt lelki, fizikai, illetve szexuális bántalmazásokkal és más visszaélésekkel. A St. Martin intézet neve ebben az összefüggésben korábban is szerepelt a sajtóban, miután egy ma 68 éves egykori növendékének állami kártérítést ítéltek meg, mert a nevelőotthonban szexuális erőszak áldozata volt és mert kényszermunkát kellett végeznie az intézetben.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?