kapubanner for mobile

Változhatnak a közfoglalkoztatás keretei

A Belügyminisztérium rendelettervezete szerint akár egész évben dolgozhatnak a közfoglalkoztatottak, az egyes programok hosszabb ideig működhetnek, több támogatási forma mértéke nő, írja a Magyar Nemzet.

A további lehetséges közmunkás foglalkoztatásához a a Nemzeti Foglalkoztatási Alap biztosítja a pénzügyi feltételeket.

A tervezet javaslatai szerint a rövid távú programoknak nem kellene egy naptári éven belül lezárulniuk, így akár a szezonális programok (pl. a téli közmunka) is tarthatna akár 4 hónapig is.

A közfoglalkoztatottak után járó állami támogatás mértéke is nő, a támogatott foglalkoztatottak után – ilyenek a pályakezdő fiatalok, az ötven év feletti munkanélküliek, valamint a gyermek gondozását és a családtag ápolását követően munkát keresők – a szociális hozzájárulási adóból kedvezményt vesznek igénybe, úgy a támogatás alapja már nem csupán az adókedvezménnyel csökkentett összeg, hanem a közfoglalkoztatási bérnek s az ahhoz kapcsolódó szociális hozzájárulási adónak a kedvezménnyel csökkentett összege lesz.

Eddig egy éven belül legfeljebb 11 hónapig dolgozhatott a közfoglalkoztatott egyhuzamban. A jövőben ez 12 hónapra változik, azzal a kitétellel, hogy a kirendeltség a közfoglalkoztatási jogviszony megszűnését követő 15 napon belül – legalább 6 hónapos egybefüggő jogviszony esetében 30 napon belül – az álláskeresőt nem közvetítheti ismételten közfoglalkoztatásra.

Magyar Nemzet
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
NAV: eddig kell befizetni a turizmusfejlesztési hozzájárulást

Április 20-ig kell befizetnie a turizmusfejlesztési hozzájárulást az erre kötelezetteknek - hívta fel a figyelmet pénteki közleményében a Nemzeti... Teljes cikk

Felmérés: ezért hagyják el sokan a magyar egészségügyet

A magyar egészségügyben nemcsak az alacsony bérek, hanem a rossz munkahelyi légkör is egyre több dolgozót taszít el a pályától. Egy friss... Teljes cikk

Ezekkel a diplomákkal lehet a legkevesebbet keresni, mégis több százan választják őket

Bár egyes egyetemi szakokkal kifejezetten alacsony fizetés vár a pályakezdőkre, ezek továbbra is népszerűek a felvételizők körében. Teljes cikk