kapubanner for mobile

Végh József, a K&H új humánpolitikai igazgatója

2008. január elsejétől Végh József látja el a K&H humánpolitikai igazgatóságának vezetői feladatait. A szakmai körökben elismert igazgató különböző iparágakban működő nemzetközi nagyvállalatoknál szerezte sokrétű HR vezetői tapasztalatát. Karrierútja elvezette Németországba, Hollandiába, Angliába és Norvégiába is.

Az 1964-es születésű szakember a humán erőforrás valamennyi részterületén dolgozott már, és lehetősége nyílt a HR stratégiák kidolgozásának, megvalósításának sikeres irányítására, valamint különböző vállalati kultúraváltások levezényelésére.

A tanári és pszichológusi végzettséggel rendelkező szakember a Magyar Tudományos Akadémia legfiatalabb tudományos ösztöndíjasaként kezdte pályáját, és bár karrierje más területekre vezette, ma is főiskolai vendégtanár.

A HR szakember hat éven keresztül az Unilever különböző HR területeit vezethette, s máig azt vallja, ez volt a legjobb felkészítő iskola. Munkája elismeréseként a cég hollandiai központjában folytathatta tevékenységét, majd az egyik európai üzletág vezetőjévé nevezték ki. 1999 és 2005 között a Pannon GSM HR igazgatói posztját töltötte be, ahol Közép- és Kelet-Európában elsőként, cége nyerte el az Investor in People kitüntető címet. Végh 2005-től mostani kinevezéséig Norvégiában a Pannon GSM anyacégénél dolgozott globális vezetőként. Azon kevés szerencsések közé sorolja magát, akik különböző szektorokban (termelés, FMCG, informatika, telekom, bank), földrajzi kultúrákban (Magyarország, Európa, Ázsia) és felelősségi szinteken nyerhettek tapasztalatot.

A hazai és nemzetközi szinten is elismert vezető jövőbeli feladatai között szerepel a K&H üzleti céljainak sikeres megvalósítását segítő szervezeti kultúra fejlesztése, valamint a dolgozói teljesítmény, a motivációs rendszerek és a tehetséggondozás területeinek javítása is.

Végh József szabadidejét legszívesebben családi körben, három gyermekével tölti, szívesen járja a természetet és szorgoskodik a ház körül.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek