Veszélyben egy állami nagyfoglalkoztató: ezren maradhatnak állás nélkül
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) heteken belül végrehajtást indíthat az egykor rehabilitációs tevékenységet végző, ma már csak ingatlanjainak és eszközeinek bérbeadásával foglalkozó állami tulajdonban lévő Agora Kft. ellen - értesült lapunk. Úgy tudjuk, emiatt a pécsi állami vállalat ingatlanjait és gépeit bérlő Erfo Nonprofit Kft. telephelyén dolgozó közel ezer fogyatékos és megváltozott munkaképességű munkavállaló állása is megszűnne.
Az OFA döntött arról is, hogy az Agora vagyonkezelő funkciót lát el, bérbe adja a foglalkoztatást megvalósító Erfónak az üzemépületeket, a termelő berendezéseket. Határozott arról is, hogy a bérleti díjnak fedezni kell az Agora menedzsmentjének költségeit és a banki hitelfenntartás költségeit is. Tehát a korábbi gazdálkodásból eredő eladósodottság terheit, költségeit átcsoportosította az Erfo Nonprofit Kft.-re.
Az Agora ügyeiben nem érintett Erfo jelenleg évente majdnem 100 millió forintot költ az Agora eszközeinek bérlésére, ami az Agora ellen levegőben lógó végrehajtással együtt már ellehetetlenítheti működését, és veszélybe sodorja az Agorától átvett ezer dolgozó munkahelyét. Ezzel Baranya megyében ezer fogyatékos, megváltozott munkaképességű munkanélküli jelenne meg esély nélkül az állásba kerülésre, súlyosbítva a szociális ellátórendszer terheit.
- 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Bővíti munkavállalói létszámát a közelmúltban megvásárolt makói gyáregységében a fenntartható alumíniumcsomagolásokat világszerte gyártó... Teljes cikk
Az új vezérigazgató érkezése után újabb költségcsökkentési hullám indul a Disney-nél: akár ezer dolgozótól is megválhat a médiavállalat,... Teljes cikk
A múlt héten már komoly fennakadásokat okozó sztrájkok után hétfőn és kedden is folytatódik a munkabeszüntetés a Lufthansa-csoportnál: ezúttal a... Teljes cikk
- Itt a rejtett hazai munkaerő-tartalék: 50–60 ezer ember munkába állhatna, vendégmunkások helyett 5 hónapja
- "A megtartás ma adatból épül" - játékosan, mérhetően és valós idejű diagnózissal 6 hónapja
- Mi alapján kaphatok megváltozott munkaképességűként több ellátást? 7 hónapja
- Ismét arany minősítésű felelős foglalkoztatói tanúsítványt kapott a Szerencsejáték Zrt. 8 hónapja
- Ezért foglalkoztass megváltozott munkaképességű kollégát 8 hónapja
- Így foglalkoztass megváltozott munkaképességű munkatársat: kihívásokból előnyök 8 hónapja
- Nyugdíj: lehet-e szerezni szolgálati időt megváltozott munkaképességűként? 9 hónapja
- Valódi befogadás? Miért nem elég egy rámpa? 10 hónapja
- Nem hátrány, hanem kiindulópont: álláskeresés megváltozott munkaképességgel 10 hónapja
- Nem csak a nyugdíjasok kapnának élelmiszer-utalványt 10 hónapja
- Mikor számít szolgálati időnek a rokkantsági nyugdíj és ellátás? 11 hónapja

Amikor a HR ég ki: miért hagyják el a szakemberek a pályát?