Veszteség a világ legnagyobb fejvadász cégénél
Veszteséget szenvedett az év második felében a svájci Adecco, mert a gazdasági válság visszavetette a keresletet az új munkaerő iránt. Mindamellett a világ vezető személyzeti közvetítő cége - versenytársaihoz hasonlóan - azt tapasztalta, hogy a második negyed folyamán a legtöbb piacon megállt a visszaesés.
A Magyarországon is tevékenykedő Adeccónak adó után 147 millió euró vesztesége volt április-június között, míg egy évvel korábban még 212 millió nyeresége volt adó után. Elemzők 50 millió euró adózott eredményt vártak.
Az első negyedéves mérleg még 23 millió euró pluszt mutatott az egy évvel korábbi 137 milliós többlet után. A bevétel 32 százalékkal 3,6 milliárd euróra csökkent a második negyedben, de az átlag nagy eltéréseket takar: a társaság fő piacán, Franciaországban volt a legnagyobb a csökkenés, több mint 10 százalék, hasonló mértékű volt a visszaesés a Benelux államokban. Ezzel szemben az Egyesült Államokban és Kanadában 29 százalékkal nőtt a bevétel, és erőteljesen emelkedett Japánban, illetve a feltörekvő országokban is.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?