kapubanner for mobile

Vissza az álláspiacra - harcolnak a kismamák

Munkaadói diszkrimináció, kevés bölcsődei férőhely és rosszul értelmezett szülői kötelességtudat áll a kisgyermekes édesanyák munkavállalásának útjában. Az ismét 3 évre tervezett gyes sem feltétlenül használ az ügynek. Igaz, a nők részmunkaidős alkalmazása esetén meghirdetett 7 százalékpontos járulékcsökkentés kitörési pont lehet.

Mariann kétgyermekes édesanya - a gyes letelte után egy multi csoportvezetői pozíciója várja vissza. A történet biztatóan hangzik - eddig. Helyzetét bonyolítja, hogy lakhelyéhez közel nincs elegendő bölcsődei férőhely - így egyelőre inkább otthon marad kisfiával, miközben cégénél addig is egy határozott időre szerződött helyettes kollégával igyekeznek őt pótolni. Az éremnek persze másik oldala is van: sorstársának, egy másik édesanyának, Ildikónak bölcsőde és férőhely is akad éppen elérhető távolságban. Mégsem tudta sikerrel venni az állásinterjúk akadályait - mentségére szóljon, nem saját hibájából.


Látszólag kevesebb diszkrimináció



"Több személyzeti tanácsadó cégnek is benyújtottam az anyagomat. Nem is kellett sokat várnom a visszajelzésre, interjúra hívtak. Eleinte minden rendben zajlott, a szakmai pályafutásomat is méltatták - csakhogy amint megemlítettem, hogy gyermekem is van, azonnal megfagyott a levegő. Nem lehetett nem észrevenni, hogy az interjúztatók ettől a pillanattól kezdve alig várták, hogy ajtón kívül tudjanak. Igaz, legalább udvariasan, stílusosan csinálták végig a procedúrát"- számolt be egy gyakori álláskeresői tapasztalatról a közgazdász hölgy.

Ildikó tapasztalatai sajnos a diszkriminációs statisztikákat is visszaigazolják. A Tárki közelmúltban készült kutatása szerint kis mértékben javult a kisgyermekes álláskereső nők helyzete. Legalábbis annyiban, hogy az álláskeresésnél elutasítottak körében most az etnikai és az életkor szerinti diszkrimináció vezeti előttük a "ranglistát". A látszat viszont valószínűleg csal. A javulás szakértők szerint főként azzal magyarázható, hogy a cégek az elmúlt pár évben megtanulták, hogy tilos a diszkrimináció. Az elutasítást ezért inkább igyekeznek megalapozottnak tűnő szakmai indokokkal elkendőzni.

Számos kisgyermekes édesanya került már élete során hasonló csapdahelyzetbe. Szakmailag kimagaslóan teljesítenek ugyan és örömmel kapcsolódnának be újra a munka világába - csakhogy nincs elegendő bölcsődei hely vagy épp a munkáltatók vonakodnak (ismét) alkalmazni őket épp a kisgyermekesekkel szemben támasztott gyakori előítéleteik miatt (a gyermeknevelés időigényessége, a gyermekek esetleges megbetegedési miatti, nem várt, hosszadalmas szülői hiányzások).


10 ezer óvodai hely hiányzik



Az ország 561 bölcsődéjének 25 ezer férőhelyén 32 ezer gyermeket tudnak elhelyezni - és még ez sem elegendő. Csekély mértékben javítja a statisztikát az országszerte létesített 200 családi napközi és az a 120 óvoda is, ahol a legkisebbeket is tudják még fogadni. A jelenlegi férőhelyek száma azonban még így is 10 ezerrel kevesebb, mint amennyire szükség lenne. Az alternatívaként felmerülő magánóvodák, bölcsődék havi tarifája viszont igen borsos - a bölcsődei férőhelyekről lecsúszott édesanyák ezekben az intézményekben átlagosan egyhavi minimálbérnek megfelelő összegért tudhatják értő kezekben a csemetéket.

Bár a bölcsődei férőhelyek növelésének szükségessége továbbra is aktuális, szerencsére vannak ígéretes kezdeményezések - legalábbis ami a kisgyermekesek munkavállalását illeti. A Jól - Lét Közhasznú Alapítvány 2002 óta igyekszik összehangolni a karriert, valamint a család "intézményét." Az alapítvány a kisgyermekes édesanyák állástalálásában segít - emellett ápolják a cégekkel a kapcsolatokat és személyesen is ellátják jó tanácsokkal a hozzájuk fordulókat konzultációikon. Nem is rosszul - idén eddig 41 kisgyermekes nő talált a segítségükkel munkát.

"Régebben jellemzően az újra munkába vágyó nők fordultak hozzánk, akik kiestek a gyakorlatból, ezért is jelent kihívást számukra a pályázás, az álláskeresés menete, a kapcsolatfelvétel a kiszemelt cégekkel. A válság óta némiképp kibővült az érdeklődők köre. Egyre több olyan nő keres meg bennünket, aki a válság következtében állását vesztő családapa kieső jövedelmének pótlására is vállalna valamilyen munkát"- tudtuk meg Svéda Dórától, az alapítvány ügyvezetőjétől.


A pénzügyi diplomásoknak a legkönnyebb segíteni



Svéda Dóra azt is hozzátette, igyekeznek reális problémákra reális megoldásokat kínálni és hosszú távra terveztetni a karriert kisgyermekkel elképzelőknek - ennek megfelelően inkább a versenyszférás álláslehetőségek irányába orientálni őket a civil szféra helyett. Az ügyvezető tapasztalatai szerint az álláskereső kisgyermekesek körében előnyt élveznek a pénzügyesek. "Legnagyobb eséllyel a nyelveket beszélő, közép- vagy felsőfokú, pénzügyi végzettségű édesanyáknak tudunk segíteni állást találni. Keresettek a pénzügyi asszisztensek, az adminisztrátorok, az ügyfélszolgálatosok és a call center munkatársak is." A legkritikusabb a 3 vagy annál is több gyermeket nevelők helyzete - nekik alig 12 százalékuk dolgozik jelenleg.

Svéda Dóra fontosnak tartotta megjegyezni azt is: véleménye szerint a tervezett, 3 éves gyes - noha sokan üdvözlik az ötletet - aligha kedvez majd az édesanyák munkaerő-piaci helyzetének. "A cégek belső, szervezeti felépítésében olyan gyors egymásutánban követhetik egymást az események, állhatnak be változások, hogy a 2 évről ismét 3-ra emelt gyes miatt gyakorlatilag "kicsúszhat" a biztos talaj a hölgyek lába alól, ha nem tudnak lépést tartani.

A szándék üdvözlendő, a hatása még kérdéses annak a tervezetnek, amelyet Orbán Viktor miniszterelnök októberben jelentett be a második gazdasági akcióterv keretében. Eszerint a munkaadók nők részmunkaidős alkalmazása esetén 7 százalékpontos tb-járulékkedvezményt (27 helyett 20 százalék) kapnának.

Svéda Dóra érvei édesanyák alkalmazása mellett. "A tapasztalatok szerint az anyák megbecsülik munkahelyeiket, elkötelezettek, köreikben a fluktuáció gyakorlatilag minimálisnak mondható. Lojálisak, szorgalmasak, nyugodtan tervezhető velük akár hosszabb távú együttműködés is."


Ne várjanak el pozitív diszkriminációt



Egyvalamire mégis ügyelniük kell. "A kisgyermekesek gyakran igényelnék a pozitív diszkriminációt, családi állapotukra tekintettel-a tapasztalatok szerint ez azonban inkább ellenérzést szül a munkáltatói oldal részéről, hiszen a gyermektelen hölgyeknek is megannyi területen kell megállni a helyüket"- tette hozzá Svéda Dóra. Gyakori ellenérv még a nők munkába állásával szemben a megrögzött konzervativizmus hívei szerint az asszony tevékenykedésének még mindig csak otthon és a tűzhely mögött van létjogosultsága.


Amikor nők gáncsolták el a kismamát



Emellett gyakran épp a nők gördítenek egymás elé akadályokat a karrier építésében. Nemrégiben egy ismert nagyvállalat 4 órás részmunkaidővel szerette volna támogatni a kisgyermekeseket, csakhogy a tervezett program a totális érdektelenség miatt végül kútba esett. A HR ezt meglepődve tapasztalta és nekilátott felgöngyölítni a furcsa dolgozói reakciók hátterét. Meghökkentő eredményre jutottak: a nők gyakorlatilag egymásnak gáncsot vetve ütötték el egymást a lehetőségtől. Mégpedig azzal a felkiáltással, hogy nem lehet jó anya, aki kisgyermek mellett akár részmunkaidőben is munkát vállal.
  • 2026.02.11HR 2026 – kevesebb mozgástér, nagyobb elvárások? - Mit léphet a HR, ha mégis üzleti hatást akar elérni? Egy intenzív, interaktív délelőtt HR- és vállalati vezetőknek, ahol nagymintás regionális kutatások eredményeit mutatjuk meg: hol tart a magyar HR, és milyen 3–5 prioritással lehet 2026-ban is mérhető üzleti hatást elérni. Kerekasztal és kiscsoportos munka várja a HR-vezetőket a HR öt kritikus területén, felkészülve 2026 legtöbbet hozó HR-fejlesztéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Eleged van mindenből? Fizikai munkások jelentkezését várják az Antarktiszon

Nem irodai székbe, hanem hóviharba keresnek embereket: a British Antarctic Survey asztalosokat, szerelőket, szakácsokat és más fizikai dolgozókat... Teljes cikk

Elhunyt a magyar szakszervezeti mozgalom egyik meghatározó alakja

Elhunyt Borsik János, a rendszerváltás kiemelkedő szakszervezeti vezetője, a Mozdonyvezetők Szakszervezetének egykori ügyvezető alelnöke, az Autonóm... Teljes cikk

Kutyabarát munkahely? Csak akkor működik, ha ezeket a szabályokat betartják

A kutyabarát iroda egyre több munkavállaló számára vonzó extra, ugyanakkor HR-szempontból komoly felelősséget is jelent. A négylábú kedvencek... Teljes cikk