kapubanner for mobile

Visszaélés a MÁV Biztosítónál?

Egy héttel azután, hogy a PSZÁF kezdeményezte a MÁV Általános Biztosító Egyesület cégvezetőjének felmentését, a vámnyomozók sikkasztás és pénzmosás gyanújával büntetőeljárást indítottak, s három főt le is tartóztattak, köztük a MÁV ÁBE vezetőjét - jelenti a Napi Online.

A Vám- és Pénzügyőrség Központi Bűnüldözési Parancsnoksága a Fővárosi Főügyészség kijelölése alapján különösen nagy értékre elkövetett sikkasztás és pénzmosás megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárást indított a MÁV Általános Biztosító Egyesület vezetője és két társa ellen - értesült a Napi Online.

A vámosok közlése szerint több különböző úton végrehajtott átutalással közel egymilliárd forintot vontak ki az ügy gyanúsítottainak közreműködésével a biztosító egyesületből magánszemélyek bankszámláira, majd azzal sajátjukként rendelkeztek. A nyomozó hatóság az érintett magánszemélyek bankszámláit soron kívül zárolta.


A PSZF már korábban kikezdte a vállalatot



A felügyelet múlt pénteken április 8-tól visszavonásig felfüggesztette a MÁV ÁBE kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (kgfb) termékének értékesítését és kezdeményezte a biztosító első számú vezetőjének és vezető biztosításmatematikusának a felmentését. Ennek értelmében az egyesület április 7-e után már nem fogadhatott volna be új kgfb-ajánlatot. Kiss Bálint, az egyesület vezetője akkor azt nyilatkozta, hogy a MÁV ÁBE elkészítette a felügyelet által kért pénzügyi tervet, választ azonban arra választ nem kapott, így elfogadottnak tekintette, és nem függesztette fel a kgfb-termék értékesítését.

Az április 4-én kelt felügyelet határozat kitért arra is, hogy a társaságnak meg kell kezdenie a kgfb-állomány átruházásának előkészítését, mivel az egyesületnél meglévő állomány tartalékhiánya hosszú távon veszélyezteti az intézmény biztonságos működését. Kiss Bálint cáfolta, hogy az egyesület tartalékhiányos lenne, valamint emlékeztetett arra, hogy a több mint 200 ezer kgfb-szerződést kezelő társaság díjait nemzetközi szakértők és viszontbiztosítók is rendben találták.

Napi Online
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek