kapubanner for mobile

Visszamenőleg is kapnak béremelést az egészségügyi dolgozók

Januárig visszamenőleg kapják meg béremelésüket az egészségügyi dolgozók. A bérrendezésre harmincmilliárd forintot szán az állam - tudta meg a Magyar Nemzet.

images

Idén is visszamenőleges béremelésre számíthatnak az egészségügyi dolgozók. Éger István, a Magyar Orvosi Kamara elnöke a Magyar Nemzetnek elmondta, hogy bár a korábbi tárgyalásokon még arról volt szó, hogy az érintettek bérét csak szeptembertől emelik, ezt visszamenőleg januártól megkapják.

A Magyar Gyógyszerészi Kamara elnöke, Hankó Zoltán üdvözölte a hírt, hogy a tavalyi béremelésből kimaradt kórházi gyógyszerészeket idén kárpótolta az állam: az orvosokkal azonos bérkategóriába sorolták őket.

A bérfejlesztésre harmincmilliárd forint áll rendelkezésre.

Csütörtökön 150-160 ember tüntetett a tavaly beígért, de azóta sem teljesített bérkiegészítése miatt az ózdi Almási Balogh Pál Kórháznál. Az egészségügyi dolgozók azért nem kapták meg már a tevalyi béremelést sem, mert az önkormányzak korábban kiszervezte az intézményt, így az most nem állami, hanem magánfenntartású - számol be a HVG Online. Arról nincsen információnk, hogy az ő helyzetüket rendezte-e a megegyezés.



Magyar Nemzet / HVG Online
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek