kapubanner for mobile
Megjelent: 16 éve

Vizsgálatot indítottak az OMV vezére ellen

iaci manipuláció és bennfentes kereskedelem miatt az osztrák pénzpiaci felügyelet vizsgálatot indított az OMV vezérigazgatója ellen. A Figyelő a Mol-ban szerzett orosz részesedés kapcsán már a múlt héten faggatta Wolfgang Ruttenstorfer-t különös saját részvény ügyletéről.

Cége iránti elkötelezettségeként, illetve optimizmusa kinyilvánításaként is értékelhető az a tranzakció, melyet Wolfgang Ruttenstorfer, az OMV vezérigazgatója hajtott végre március 23-án – az általa vezetett vállalat papírjaiból 620,4 ezer euróért vásárolt. Az viszont igencsak különös, hogy hat nappal később egy rendkívül fontos szerződést kötött az OMV.

Ekkor sikerült ugyanis megállapodniuk az orosz Szurgutnyeftyegazzal (Szurgut) arról, hogy az osztrákok által régóta tartott 21,22 százalékos Mol-pakettet megveszi a nyugat-szibériai olajcég. A tranzakció az aktuális tőzsdei ár dupláján valósult meg, vagyis az OMV szempontjából remek üzletnek bizonyult. Hiszen miközben az olajipari részvények szerte a világon súlyosan leértékelődtek az elmúlt egy évben, az OMV nyereséggel tudott kiszállni a Mol-befektetéséből – a 19 ezer forint feletti tranzakciós ár alapján az OMV megkapta a bekerülési értéket és a Mol-osztalékokkal csökkentett időszakos kamatot. A bejelentést az OMV befektetői is honorálták, a Szurgut-deal után három nappal már tíz százalékkal drágábban forgott az OMV részvény a Bécsi Tőzsdén.

Bennfentes kereskedelem?

Ha Wolfgang Ruttenstorfer úgy vásárolt, hogy már zajlottak a tárgyalások a cége és a Szurgut között, akkor felmerül a bennfentes kereskedelem gyanúja, ami súlyos büntetést vonhat maga után (pénzbírságot, vagy akár szabadságvesztést). Ruttenstorfer azonban régi motoros, bizonyosan ismeri az insider szabályokat, főleg hogy az osztrák pénz- és tőkepiaci hatóság (FMA) már korábban is vizsgálta egyes saját részvény ügyleteit. Meglepő lenne, ha ennyire feltűnően kockáztatatta volna meg a bennfentes kereskedelmet, ráadásul a részvényvásárlása előtt pár nappal az osztrák Profil gazdasági lapnak is határozottan azt nyilatkozta, hogy 2009-ben még nem várható a Mol-pakett eladása.

Az átpolitizált osztrák tőkepiacon egyáltalán nem volt biztos, hogy kivizsgálják a bennfentesség-gyanút – az OMV részben az osztrák állam kezében van, annak érdekei alapján születik a döntés. A Wirtschaftsblatt osztrák gazdasági napilap szerdai értesülései szerint azonban az osztrák pénzpiaci felügyeletpiaci manipuláció és bennfentes kereskedelem gyanújával vizsgálatot indított Wolfgang Ruttenstorfer ellen. A vizsgálat kapcsán a magyar olajipari vállalattal is "beszélni akarnak" – írta szerdán a napilap.

Ha elfogadnánk, hogy nem történt törvénysértés, abból egyértelműen az következik az is, hogy a nagy üzletet az OMV-vezér vásárlása után, vagyis március 23. és 29. között, hat nap alatt hozták tető alá. Mindez azért is érdekes, mert az OMV fő irányító testülete, a felügyelő bizottság a szerződés előtt utoljára éppen március 23-án ülésezett. Vagyis, vagy a vezérigazgatói részvényvásárlás napján tárgyalta a Szurgut-üzletet, vagy egyáltalán nem foglalkozott vele. Ez utóbbi pedig igencsak életszerűtlen.

A magyar belpolitika gyorsította fel

A megállapodás pár nap alatti tető alá hozása, illetve a felügyelő bizottság kimaradása a döntésből mindenesetre azt a teóriát erősíti, mely szerint az OMV már régóta orosz érdekkörökkel gondolkodott együtt. Ez alapján vettek bele a Molba, s már korábban megköthettek egy magas árú opciós ügyletet, amely vételi jogot biztosított az orosz félnek – a Szurgut ezt hívhatta le hirtelen. A bennfentes kereskedelemre vonatkozó kérdéseinkre az OMV-nél érdemi cáfolatot nem adtak, semmitmondó válaszokban azonban nem volt hiány. Az osztrák cég deklarálta például, hogy „minden vezetője transzparensen és az összes jogszabály figyelembe vételével jár el minden ilyen típusú tranzakció esetében.”

Kérdésünkre, hogy mikor kezdődtek a tárgyalások a Szurguttal, azt a választ kaptuk, hogy a JP Morgan választotta ki a jelentkezőket. (Gyaníthatóan nem az angol nyelv ismeretének hiánya magyarázza azt, hogy a válasznak semmi köze nincs a kérdéshez.) Annyit azért még hozzátett az OMV, hogy mindenfajta híresztelést visszautasít, ami a nem transzparens viselkedésükre utal. Ettől viszont még az a legvalószínűbb verzió, hogy a tranzakciót pár nap alatt tárgyalták le. Mivel az orosz és az osztrák üzleti életben, illetve belpolitikában március második felében nem találkozhattunk nagy horderejű váratlan eseménnyel, ugyanakkor március 21-én itthon Gyurcsány Ferenc bejelentette lemondását, amit tragikomédiába illő utódkeresés követett, kézenfekvő a következtetés, hogy a Mol-pakett tulajdonosváltása a magyarországi eseményekkel áll összefüggésben.
  • 2025.10.01HVG Állásbörze 2025 Toborozz országosan 3 nap alatt - online, foglalj virtuális standot!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.10.07Óbudai Egyetem Állásbörze Jöjjön el, legyen kiállító! Kerüljön közvetlen kapcsolatba tehetséges, frissen diplomázó vagy végzős hallgatókkal, akik készen állnak a szakmai pályafutásuk elindítására. Akik naprakészen ismerik a legújabb technológiákat, elméleteket és iparági trendeket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.10.14Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között. Rendezvényről rendezvényre több újítással, színesebb programokkal, felméréssel és számos csatornával is találkozhatnak az érdeklődők.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.10.21Pannon Állásbörze 2025. A Pannon Állásbörze – ahol a jövő szakemberei és a legjobb munkaadók találkoznakinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Milliárdos nyaralóból megszorítás: 60 főt küld el az MNB

A Magyar Nemzeti Bank új vezetése úgy döntött, bezárja a jegybank Balatonakarattyán lévő Oktatási- és Konferenciaközpontját, ez 60 ember... Teljes cikk

Fejleszt a BAT - 450 új munkahely létesül a Dél-Dunántúlon

Félidejéhez érkezett BAT Pécsi Dohánygyár Kft. (BAT PD) új gyártócsarnokának hatvanmilliárd forintos beruházásban zajló építése, amellyel a... Teljes cikk

Debrecenben új ipari park nyílt a kkv-k előtt – jön a második ütem is

A debreceni déli ipari övezetben elkészült a kis-és középvállalkozások parkja (kkv-park) első üteme, amelyet kétmilliárd forint kormányzati... Teljes cikk