Zárolták a román miniszterelök vagyonát
Zárolta a korrupcióellenes ügyészség (DNA) hétfőn Victor Ponta román miniszterelnök vagyonát, miután a kormányfőt azzal gyanúsítja, hogy 2007–2008-as ügyvédi tevékenysége idején valós munkavégzés nélkül, hamisított tevékenységi beszámolók alapján vett fel havi két-háromezer eurós ügyvédi honoráriumot üzlettársa, Dan Sova ügyvédi irodájától.
A Ponta ellen okirat-hamisítás, pénzmosás és adócsalásban való bűnsegédlet gyanújával indított bűnvádi eljárás annak a korrupciós ügynek a leágazása, amellyel Dan Sova szociáldemokrata szenátort vádolja a DNA. Az ügyészek két olténiai hőerőművel 2007-ben kötött megbízási szerződése miatt hivatali visszaélésben való bűnsegédlettel és jogtalan haszonszerzéssel gyanúsítják Sovát, akinek az ügyvédi irodája állítólag 3,4 millió lejnyi (mintegy 240 millió forint) honoráriumot és sikerdíjat vett fel az állami cégektől.
A Romania Libera című jobboldali lap szerint valójában a 2004 óta képviselői mandátummal rendelkező Victor Ponta volt az, aki – politikai befolyását felhasználva – előnyös állami megbízatáshoz segítette barátját: a lap szerint ezzel magyarázható az, hogy Sova neki is juttatott a pénzből.
A DNA közleménye azt követően jelent meg, hogy Ponta gyanúsítottként kihallgatásra jelentkezett hétfőn a vádhatóságnál. A miniszterelnök ártatlannak mondja magát.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Egyre több jel utal arra, hogy megtorpant a munkaerőpiac Nyugat-Európában, különösen az iparban. Bár a foglalkoztatottság még magas, a háttérben... Teljes cikk
A PwC amerikai vezetése egyértelművé tette: a mesterséges intelligencia használata nem választás, hanem alapelvárás a dolgozók számára. Teljes cikk
A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) országaiban átlagosan 5 százalék volt a munkanélküliség januárban, megegyezett a... Teljes cikk
- Kétszáznál több dolgozót bocsátanak el ebből az erdélyi gyárból 7 hónapja
- Brutális támadás ázsiai vendégmunkások ellen – "olyan munkát végeztek, amit más nem vállalna" 8 hónapja
- Nyugdíjreform Romániában: több adó, kevesebb szabadság a megtakarítások felett 8 hónapja
- Bojkottálhatják a tanévkezdést Romániában az oktatási szakszervezetek 9 hónapja
- Autóipari visszaesés Romániában: több tízezer munkahely forog kockán 9 hónapja
- "Tanévnyitó az utcán": tüntetések és sztrájkfenyegetés a kormány megszorításai miatt 10 hónapja
- Tüntetnek a szomszédban a diákok: "nem kiadás vagyunk, hanem befektetés" 10 hónapja
- Felmérés: Romániában a felnőtt lakosság több mint harmada funkcionális analfabéta 11 hónapja
- Felmondott a BKK vezérigazgatója: "Nem lehet hatalmi játszmák eszköze" a vezetői kiválasztás 11 hónapja
- 700 fős leépítés a japán Sumitomo romániai leányvállalatánál 12 hónapja
- Visszakapják a túlórapénzt a fegyveres testületek alkalmazottai 1 éve

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?