Zelenszkij: az ukrán férfiaknak legalább az adófizetés miatt haza kellene térniük
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint a hadköteles korú ukrán férfiaknak maguktól vissza kellene térniük külföldről Ukrajnába, legalább azért, hogy adójukkal államuk gazdaságát és védelmét támogassák.
Erről az államfő csütörtökön beszélt Tallinnban, amikor Kaja Kallas észt miniszterelnökkel közösen nyilatkozott újságíróknak. Zelenszkijt arról kérdezték, hogy véleménye szerint Észtországnak át kell-e adnia Ukrajnának a hadköteles korú ukránokat mozgósítás céljából. Zelenszkij azt válaszolta, hogy az orosz invázió kezdetén különböző nemű és korú emberek hagyták el Ukrajnát, mert senki sem tudta, mi következik, ezért ukrán állampolgárok elmenekültek, Ukrajna szomszédai pedig megnyitották határaikat. Később viszont szavai szerint a helyzet megváltozott, így legalább a férfiaknak vissza kellett volna már térniük. "A háború elején visszafoglaltuk a megszállt területek ötven százalékát. Fiaink két éve harcolnak, miközben vannak olyanok, akik jogellenes lépték át a határt" - idézte az Ukrajinszka Pravda hírportál az elnököt.
Kiemelte, hogy jelenleg egy ukrán katonára mindössze 6-8 adófizető állampolgár jut. "Ha meg akarjuk menteni Ukrajnát, Európát, akkor mindannyiunknak meg kell értenünk: vagy állampolgárok vagyunk, akik a fronton vannak, vagy olyan polgárok vagyunk, akik dolgoznak és adót fizetnek. Mert nem lesz pénz a katonáinkra. Ha pedig nincs pénz, nem lesz katona, és nem lesz senki, aki megvédje Ukrajnát" - hangsúlyozta.
Zelenszkij felszólította Észtországot, hogy gyakoroljon nyomást az Európai Unió vezetőire, hogy gyorsítsák fel a beígért egymillió lőszer szállítását Ukrajnába. A Jevropejszka Pravda hírportál emlékeztetett arra, hogy a Reuters december eleji adatai szerint az Európai Unió tagállamai az ígért milliós tüzérségi lövedékből mindössze 480 ezret szállítottak le Ukrajnának.
Az UNIAN ukrán hírügynökség beszámolója szerint Alar Karis észt elnökkel tartott közös sajtótájékoztatóján - kérdésre válaszolva - Zelenszkij elvetette az azonnali tűzszünet lehetőségét, mondván, hogy abból csakis Oroszország húzna hasznot. "Az ukrajnai csatatéren Ukrajna területén egy tűzszünet nem jelentené a háború végét, és nem vezetne politikai párbeszédhez az Oroszországi Föderációval, vagy bárki mással" - hangsúlyozta.
Az ukrán elnök kifejezte meggyőződését, hogy az ukrán hadsereg erejét és képzettségét tekintve jelentősen hozzájárulna a NATO-tagállamok, különösen a kelet-európaiak védelméhez, ezért Ukrajna megérdemli, hogy meghívást kapjon a szövetségbe a július 9-11. közötti washingtoni csúcstalálkozón.
Az észt elnök szerint nem szabad Ukrajnát korlátozni abban, hogy a Nyugattól kapott fegyverekkel oroszországi területekre mérjen csapást. "A támogatásunk mellett nem akadályozhatjuk meg, hogy az ukrán hadsereg az agresszor ország (Oroszország) területén lévő létesítményeket semmisítsen meg az orosz csapatok előrenyomulásának lassítása érdekében. Ezért nem szabad korlátozni az Ukrajnába szállított fegyverek használatát" - szögezte le Karis.
MTI
- 2026.02.11HR 2026 – kevesebb mozgástér, nagyobb elvárások? - Mit léphet a HR, ha mégis üzleti hatást akar elérni? Egy intenzív, interaktív délelőtt HR- és vállalati vezetőknek, ahol nagymintás regionális kutatások eredményeit mutatjuk meg: hol tart a magyar HR, és milyen 3–5 prioritással lehet 2026-ban is mérhető üzleti hatást elérni. Kerekasztal és kiscsoportos munka várja a HR-vezetőket a HR öt kritikus területén, felkészülve 2026 legtöbbet hozó HR-fejlesztéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.
Részletek
Jegyek
Romániában nem fizetik többé a betegszabadság első napját, az erről szóló sürgősségi kormányrendelet február elsején lépett hatályba. A... Teljes cikk
A vállalat az irodái méretét is csökkenti. Teljes cikk
Egy friss kutatás az egészségügyben dolgozók közti bérszakadékot vizsgálta, valamint azt, hogy mennyire tartják fontosnak az amerikai munkavállalók... Teljes cikk
- 120 ezer forint értékű SZÉP kártyát kapnak a katonák 3 hónapja
- Oroszország titkos fegyvere: munkaerő az egyik legzártabb diktatúrából 3 hónapja
- Meglepő eredmény: az ukrán menekültek több adót fizetnek, mint amennyi segélyt kapnak 3 hónapja
- Vezetőváltás a Magyar Fejlesztési Bank élén 5 hónapja
- 2500 munkahely sorsa is kérdésessé vált Munkácson 6 hónapja
- Hathavi fegyverpénzt kapnak a katonák és a rendőrök, ekkor érkezik az összeg 12 hónapja
- Új vezető a Magyar Fejlesztési Bank élén 1 éve
- SEGÍTS VELÜNK! KARÁCSONYI AJÁNDÉKOZÁS A KÁRPÁTALJAI GYERMEKEKNEK 1 éve
- Egy szakértő szerint elmarad a nyugdíjemelés és a nyugdíjprémium is 1 éve
- Izraelben késik a tanévkezdés a pedagógusok sztrájkja miatt 1 éve
- Ukrajna tovább halasztotta a létfontosságú vállalatok dolgozóinak mozgósítását 2 éve

Filmek a munka valóságáról: sztrájktól a szellemírásig