kapubanner for mobile

150 és 300 ezer között lesz a pedagógusbér

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

A nagyobb anyagi elismerés mellett a jelenlegitől alapvetően eltérő szemléletű új pedagógus bérrendszert vezetnek be szeptembertől, a kormány a bérnövekedésen túl az értékállóságról is gondoskodott, írja az Emberi Erőforrások Minisztériuma közleményében. A pedagógusok fizetésének kiszámítása ugyanis a mindenkori minimálbér alapján történik.

Fokozatosan vezetik be a pedagógushivatást támogató bérrendszert. Az idei emelés után 2014 szeptemberétől 2017-ig minden tanév kezdetén a törvénybe foglalt mértékkel növekszik a pedagógusok bére.

Eszerint főiskolai végzettség esetén a mindenkori minimálbér 157,8 százalékával számolva a bérek 154 644 és 293 ezer 824 forint közöttiek. Míg egyetemi végzettséggel a mindenkori minimálbér 172,9 százalékával számolva az alsó határ 169 ezer 442, a felső pedig 321 ezer 940 forint.

Rendezik a pótlékokat is - derült is ki a közleményből. Ennek értelmében intézményvezetők esetében főiskolai végzettséggel 123 ezer 715, egyetemi végzettséggel 135 ezer 554 forint jár.

Az osztályfőnöki, kollégiumban csoportvezetői pótlék 46 ezer 393, illetve 50 ezer 833 forint lehet. A két kategóriában a munkaközösség-vezetői pótlék 15 ezer 464, illetve 16 ezer 944, míg intézményvezető-helyettesi 61 ezer 858, illetve 67 ezer 777 forint lesz.
  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek