kapubanner for mobile

2007. évi I. törvény a szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező személyek beutazásáról és tartózkodásáról V. fejezet

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Az Országgyűlés az Európai Közösséget létrehozó szerződésben biztosított szabad mozgás és tartózkodás joga gyakorlásának biztosítása, valamint a magyar állampolgárok magyar állampolgársággal nem rendelkező családtagjai tekintetében az egyenlő bánásmód megteremtése érdekében a következő törvényt alkotja:

AZ ELJÁRÁS KÖZÖS SZABÁLYAI

69. § Az eljáró hatóság köteles az ügyfelet az e törvényben biztosított jogairól és kötelezettségeiről, különösen jogorvoslati jogáról, kártalanítási igényéről, valamint jogai érvényesítésének módjáról az általa értett nyelven tájékoztatni.
70. § (1) Az e törvényben szabályozott kérelemre indult eljárásokban az ügyfélnek kérelme előterjesztésekor, valamint a regisztrációs igazolás kiadása érdekében az eljáró hatóság előtt személyesen meg kell jelennie. A személyes megjelenési kötelezettség teljesítésétől az eljáró hatóság eltekinthet, ha a kérelmező a megjelenésre egészségi állapota miatt képtelen.
(2) Ha az (1) bekezdésben meghatározott eljárásokban az ügyfél a kérelmét hiányosan nyújtotta be, a hiánypótlási felhívást részére az eljáró hatóság azonnal átadja.
(3) Azokban az eljárási cselekményekben, ahol az ügyfél személyes megjelenése kötelező, az ügyfél nem jogosult elektronikus kapcsolatot tartani a hatósággal.
(4) Az e törvény alapján lefolytatott eljárásokban a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló törvény szerinti függő hatályú döntésben nem kell rendelkezni a kérelmezett jog gyakorlásáról.
(5) Ha az ügy érdemi eldöntése olyan, az EGT-állampolgár vagy a családtag magyarországi tartózkodási jogosultsága vonatkozásában felmerülő kérdés előzetes elbírálásától függ, amely eljárás más szerv hatáskörébe tartozik, vagy ugyanannak a hatóságnak az adott üggyel szorosan összefüggő más hatósági döntése nélkül magalapozottan nem dönthető el, az eljáró idegenrendészeti hatóság az eljárást felfüggesztheti.
(6) Ha az eljáró hatóság döntésével szemben e törvény alapján fellebbezésnek van helye és a másodfokú döntés meghozatalához nincs elég adat, vagy az első fokú döntés meghozatalát követően új tény merül fel, vagy egyébként a tényállás további tisztázása szükséges, a másodfokú döntést hozó hatóság a döntés megsemmisítése mellett az ügyben első fokú döntést hozó hatóságot végzésben új eljárásra utasíthatja, vagy a kiegészítő bizonyítási eljárás lefolytatását maga végzi el, és ennek alapján dönt.
71. § (1) Az e törvényben szabályozott eljárásokban hozott döntéseket - a (2)-(4) bekezdésben foglalt eltérésekkel - kézbesítés útján kell közölni.
(2) A jelen levő ügyféllel anyanyelvén vagy az általa értett más idegen nyelven szóban is közölni kell
a) a határozatot,
b) a bíróságnak a határozat bírósági felülvizsgálatára irányuló eljárásban hozott határozatát,
c) a kitoloncolási őrizet törvényességének bírósági felülvizsgálata és meghosszabbítása tárgyában hozott bírósági határozatot.
(3) A közlés tényét és időpontját jegyzőkönyvbe kell foglalni, és azt az ügyféllel alá kell íratni.
(4) Ha az ügyfél ismeretlen helyen tartózkodik, a határozat és a végzés közlése hirdetményi úton történik. Kézbesítési ügygondnok kirendelésének nincs helye. A hirdetményt kizárólag a döntést hozó hatóság hirdetőtábláján kell kifüggeszteni és a jogszabályban meghatározott honlapon kell közzétenni.
(5) Ha az ügyfél ismeretlen helyen tartózkodik és a beutazási és tartózkodási tilalmat a 38. § (1) bekezdése alapján vagy a 40. § (2) bekezdés c) pontja alapján elrendelt kiutasításhoz kapcsolódóan rendelték el, a (4) bekezdéstől eltérően a hirdetményi úton történő közlés a határozat rendelkező részének a jogszabályban meghatározott honlapon való közzétételével történik és e közzététel napján a határozatot közöltnek kell tekinteni.
72. § (1) Ha e törvény a határozattal szembeni fellebbezést kizárja, újrafelvételi eljárásnak sincs helye.
(2) Az e törvényben szabályozott eljárásokban a másodfokon eljáró hatóság által hozott elsőfokú végzésekkel szemben nincs helye fellebbezésnek.
73. § (1) A kilencven napot meg nem haladó, tervezett tartózkodásra jogosító vízum kiadására irányuló eljárásban a fordítási és tolmácsolási költséget, továbbá a jeltolmácsolás költségét (a továbbiakban: az anyanyelv használatával kapcsolatos költség) a kérelmező viseli.
(2) Az (1) bekezdésben foglaltakon túlmenően az e törvényben szabályozott kérelemre indult eljárásokban a döntés közlésével felmerülő, az anyanyelv használatával kapcsolatos költségeket az eljáró hatóság viseli, az egyéb eljárási cselekmények elvégzésével felmerülő, az anyanyelv használatával kapcsolatos költséget a kérelmező viseli.
(3) Az e törvényben szabályozott hivatalból indult eljárásokban az anyanyelv használatával kapcsolatos költséget az eljáró hatóság viseli.
74. § Az e törvényben szabályozott hivatalból indult eljárás során - halaszthatatlan esetben - az eljáró hatóság kirendelő végzés hiányában is igénybe vehet tolmácsot a hatóság és a tolmács között létrejött szerződés alapján.
  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek