24 millió embert foglalkoztatnak a családi vállalkozások
Az egészségügyi vészhelyzet ellenére továbbra is a gazdaság kulcsszereplői maradtak a családi vállalkozások – derül ki az EY és a svájci St. Gallen Egyetem friss Global Family Business Index rangsorából. A világ 500 legnagyobb családi hátterű cégének listáján számos Magyarországon is ismert márka szerepel.
A világ 500 legnagyobb családi vállalatának összbevétele mára elérte a 7,28 billió dollárt, és a társaságok együttesen több mint 24 millió embert foglalkoztatnak. A rangsorolt cégek háromnegyede legalább 50 éve működik, az indexet az amerikai Walton család tulajdonában lévő, közel 560 milliárd dollár bevételű Wal-Mart vezeti.
A listán jegyzett vállalkozásoknak idén is majdnem fele (236) Európából, harmada pedig Észak-Amerikából került ki. Ausztriát leszámítva a kelet-közép európai régió országaiból egyetlen vállalkozásnak sem sikerült bejutnia a rangsorba. Tőlünk távolabb, Oroszországból is mindössze három szervezet bevétele érte el a bekerüléshez szükséges szintet. Az ötszázak élmezőnyében ugyanakkor számos idehaza is népszerű márka található. A cégeknél elindult a generációváltás is, amit jól mutat, hogy mára minden ötödik vezető 40 évnél fiatalabb, és az igazgatóságban a női családtagok aránya elérte a 31 százalékot.
- 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.
Részletek
Jegyek
- 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!
Részletek
Jegyek
- 2026.02.11HR 2026 – kevesebb mozgástér, nagyobb elvárások? - Mit léphet a HR, ha mégis üzleti hatást akar elérni? Egy intenzív, interaktív délelőtt HR- és vállalati vezetőknek, ahol nagymintás regionális kutatások eredményeit mutatjuk meg: hol tart a magyar HR, és milyen 3–5 prioritással lehet 2026-ban is mérhető üzleti hatást elérni. Kerekasztal és kiscsoportos munka várja a HR-vezetőket a HR öt kritikus területén, felkészülve 2026 legtöbbet hozó HR-fejlesztéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
Szakmai becslések szerint a következő tíz évben mintegy 145 ezer cég érintett a generációváltásban. Ezek a vállalkozások adják a magyar munkaerő... Teljes cikk
A fenti mondat Orbán Gábortól, a Richter Gedeon CEO-jától származik, aki a Mathias Corvinus Collegium vezetői konferenciáján beszélt Csányi Attila... Teljes cikk
Ősszel a hazai vállalatoknál megugrik az új munkatársak száma, és ezzel együtt a betanítási terhek is. A rosszul szervezett munkakezdés akár 50... Teljes cikk
- Repkedtek a milliárdok - Ekkora bírságot szabott ki a vállalkozásokra a GVH 2025-ben 3 hete
- 10 tipp sikeres karrier és vállalkozás építéséhez 3 hete
- Ezek a leggyakoribb adózási és jogi hibák az év végén 3 hete
- Duplázódik a családi kedvezmény: ennyi pénz üti a családok markát januártól 4 hete
- Karácsony előtt érkezik a családi pótlék 4 hete
- Aki jövőre tölti a 40-et, annak csak a születésnapjáig jár a családi adókedvezmény? 1 hónapja
- Valós emelés a nyugdíjaknál, duplázás a családi pótléknál – erre készülne a Tisza-kormány 1 hónapja
- Szabados Richárd: az adócsökkentéssel a vállalkozásoknál maradó forrást beruházásokra, fejlesztésekre fordítják a cégek 2 hónapja
- Generációváltás: összeomolhat a cég a tulajdonos halála esetén, ha nincs előkészítve a képviselet 2 hónapja
- Hogyan érdemes elindulniuk a fiataloknak a vállalkozói úton? 4 hónapja
- Ezt mondta Orbán Viktor a kiegészítő nyugdíjemelésről 4 hónapja
A tudás törvényei: a megértés kulcsa