kapubanner for mobile

300 sofőr munkába állt az ingyenes képzés után

Az ingyenes autóbusz és tehergépjármű-vezetői jogosítvány megszerzése iránt 30 ezren érdeklődtek, 300-an pedig már végeztek és el is helyezkedtek, írja a Világgazdaság.

A nagytehergépjármű-vezetői jogosítványt megszerzők száma hétről hétre nő, hiszen folyamatosan végeznek a programban, mondta el a lapnak az Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit (OFA) Kft. igazgatója. Aki befejezték a képzést elhelyezkedtek és jelenleg is munkaviszonyban állnak.

A képzés fejenként nagyjából 600 ezer forintba kerül, melyet teljes egészében az OFA áll, kormányzati és uniós támogatásból. Körülbelül 6000 járművezető hiányzik a munkaerőpiacról, akiket így kívánnak pótolni.

A képzésben minden 18., autóbuszvezető-képzésnél 21. életévét betöltött, legalább alapfokú végzettséggel és minimum kétéves „B” kategóriás jogosítvánnyal rendelkező magyar állampolgár részt vehet, aki megfelel a további szűrési feltételeknek (egészségügyi, pszichológiai és pályaalkalmassági vizsgálat).

Már a munkáltatókról, az alkalmazás körülményeiről is előzetes információkat kapnak a résztvevők, az előzetes tájékoztatókon.

Világgazdaság
  • 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!info button Részletek ticket button Jegyek