301/2007. (XI. 9.) Korm. rendelet a menedékjogról szóló 2007. évi LXXX. törvény végrehajtásáról- III. fejezet
A BEFOGADÁS ANYAGI FELTÉTELEIRE, TOVÁBBÁ AZ ELISMERÉSÉT KÉRŐ, A MENEKÜLT, AZ OLTALMAZOTT, A BEFOGADOTT, VALAMINT A MENEDÉKES ELLÁTÁSÁRA ÉS TÁMOGATÁSÁRA VONATKOZÓ KÖZÖS SZABÁLYOK
12. § (1) A befogadás során az elismerését kérő testi és szellemi egészségének megfelelő és az alapszükségleteket kielégítő életszínvonalat biztosító feltételeket kell biztosítani. Ugyanezen feltételeket kell biztosítani a menekült, oltalmazott, a befogadott és a menedékes befogadó állomáson történő elhelyezése során.
(2) Az (1) bekezdés szerinti feladatokat a menekültügyi hatóság közvetlenül a befogadó állomás, vagy a menekültügyi őrzött befogadó központ útján látja el.
(3) A befogadó állomás az elismerését kérő, a menekült, az oltalmazott, a befogadott, valamint a menedékes elhelyezését és ellátását biztosító, a menekültügyi hatóság által fenntartott létesítmény.
(4) Befogadó állomásnak megfelelő más szálláshely a közösségi szállás és a szerződés alapján működtetett szálláshely (a továbbiakban a befogadó állomással együtt: befogadó állomás).
(5) E rendelet alkalmazásában jövedelemnek, illetve vagyonnak minősül a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény (a továbbiakban: Szoctv.) 4. § (1) bekezdés a) pontjában meghatározott jövedelem, illetve b) pontjában meghatározott vagyon.
(6) A 12. § (6) bekezdését a 290/2010. (XII. 21.) Korm. rendelet 81. § (3) bekezde iktatta be, a 113/2016. (V. 30.) Korm. rendelet 77. § (3) bekezdés a) pontja hatályon kívül helyezte.
Az ellátásra és támogatásra fordított költségek megtérítése
13. § (1) Az e rendelet szerint ellátást vagy támogatást nyújtó szerv vagy személy köteles a támogatást kérő jogosultságának fennállását a menekültügyi hatóság megkeresése útján ellenőrizni, továbbá köteles a menekültügyi hatóság költségvetésének terhére teljesített kiadásait az egyéb kiadásoktól elkülönítve nyilvántartani.
(2) Az e rendelet alapján nyújtott ellátás és támogatás költségeit a menekültügyi hatóság utólagos elszámolás alapján téríti meg. A költségtérítés - az ellátásban, illetve támogatásban részesített családi és utónevének, valamint tartózkodási engedélye, személyazonosító igazolványa vagy személyazonosságát és tartózkodási jogát igazoló okmánya számának feltüntetésével - az ellátás, illetve a támogatás biztosításától számított egy hónapon belül az e célra rendszeresített nyomtatványon részletezett számla alapján igényelhető a menekültügyi hatóságtól.
(3) A menekültügyi hatóság az ellátáshoz nélkülözhetetlen kiadások fedezetét az ellátást vagy támogatást folyósító szervnek megelőlegezheti.
Szerződés alapján vagy adomány felhasználása útján teljesített ellátások
14. § (1) A befogadással összefüggő feladatok hatékonyabb végrehajtása érdekében a menekültügyi hatóság az egyes ellátást és támogatást célzó feladatok teljesítésére a (2) bekezdésben felsorolt szervezetekkel szerződést köthet.
(2) A menekültügyi hatóság különösen civil szervezettel, helyi önkormányzattal, egyházi jogi személlyel, alapítvánnyal, ezek intézményével, gazdálkodó szervezettel, valamint egyéb jogi személlyel (a továbbiakban: szolgáltató) szerződést köthet
a) az elismerését kérő számára a befogadás anyagi feltételeinek biztosítására;
b) a menekültet, az oltalmazottat, a befogadottat és a menedékest megillető, a befogadás anyagi feltételei körébe tartozó ellátások biztosítására;
c) az elismerését kérő, a menekült, az oltalmazott, a befogadott és a menedékes szociális és mentálhigiénés gondozására;
d) az elismerését kérő, a menekült, az oltalmazott, a befogadott és a menedékes jogaira és kötelezettségeire irányuló tájékoztatására; valamint
e) a menedékes magyar nyelvoktatására.
(3) A (2) bekezdésben meghatározott feladatokra - a közbeszerzésekről szóló törvény előírásaira is figyelemmel - pályázat útján kell kiválasztani a szolgáltatót. A pályázati felhívást a menekültügyi hatóság teszi közzé. A pályázati felhívásnak tartalmaznia kell az ellátásban részesítendők körét és tervezett számát, valamint a nyújtandó ellátás megnevezését és biztosításának időtartamát.
(4) A szerződést írásban kell megkötni. A szerződésnek tartalmaznia kell:
a) az ellátásban részesítendők körét, a nyújtandó ellátás megnevezését és biztosításának időtartamát;
b) a szerződés tárgyát képező ellátás, illetve feladat teljesítésének módját és ellenértékét;
c) az ellátás, illetve feladat nyilvántartására, valamint teljesítése ellenértékének elszámolására és átutalására vonatkozó kikötéseket;
d) a menekültügyi hatóságnak a szerződés teljesítésének ellenőrzésére vonatkozó jogosultságát és az ellenőrzés módját;
e) a szerződés érvényességi idejét, felmondásának módját, valamint az esetleges jogviták rendezésére vonatkozó kikötéseket.
(5) A szerződéshez - szükség esetén - mellékelni kell a szolgáltató jogállására vonatkozó bírósági határozat, illetve a szerződésben vállalt feladatok ellátásához szükséges hatósági engedély másolatát.
14/A. § (1) A menekültügyi hatóság bel- és külföldi természetes és jogi személyektől, valamint jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetektől pénzbeli, illetve természetbeni adományt fogadhat el hatósági és ellátási tevékenysége feltételeinek javítása, valamint az elismerését kérő, a menekült, az oltalmazott, a befogadott és a menedékes ellátása érdekében.
(2) Az adomány felhasználásáról - amennyiben az adományozó a felhasználás feltételeit meghatározta, azok betartásával - a menekültügyi hatóság gondoskodik.
(3) Az elismerését kérő, a menekült, az oltalmazott, a befogadott és a menedékes a menekültügyi hatóság döntése alapján részesül a felajánlott adományból.
(4) A menekültügyi hatóság a pénzbeli és a természetbeni adományokról, valamint azok felhasználásáról - személyes adatokat nem tartalmazó - elkülönített nyilvántartást vezet.
- 2023.06.06Napi, heti pihenőidő és az új visszaélés-bejelentési törvény A workshop második felében azzal foglalkozunk, hogy az Európai Unió Bírósága 2023. márciusában egy magyar ügy kapcsán kimondta, hogy a heti és a napi pihenőidőt elkülönítve kell kiadni. Ez a magyar „általános munkarend” alapulvételével azt jelenti, hogy a szombati és vasárnapi naptári napokra eső heti két pihenőnap előtt kell kiadni a 11 órás napi pihenőidőt, tehát péntek 13.00 óra után munka már nem végezhető.
Részletek
Jegyek
- 2023.06.27IFRS Halasztott adó képzés Élő, interaktív, online képzés a nemzetközi beszámolókészítési elvek szerint az adózás számviteli kezeléséről. Fő cél: - a halasztott adó fogalmának megismertetése: mitől halasztott? - a halasztott adó elszámolásának célja és jelentősége - a számítás esetei és gyakorlati példákon keresztüli bemutatása.
Részletek
Jegyek
- 2023.09.01I Land gamifikált készségfejlesztés Gamifikált készségfejlesztő e-learning programunk játszva tanít: 30 napon keresztül, napi 20-30 percben egy izgalmas virtuális küldetésen vezetjük végig a résztvevőket.
Részletek
Jegyek
- 2023.10.10MŰEGYETEMI ÁLLÁSBÖRZE 150+ KIÁLLÍTÓ, TÖBB SZÁZ ÁLLÁS ÉS SZAKMAI GYAKORLAT VÁR! Kiállítóink hallgatókat, frissdiplomásokat és tapasztalt munkavállalókat is várnak állásajánlataikkal.
Részletek
Jegyek
1. § Az Országgyűlés a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet Általános Konferenciája által elfogadott, a magán-munkaközvetítő ügynökségekről szóló... Teljes cikk
a természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a... Teljes cikk
a természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a... Teljes cikk
- A Hollandiába menekült ukránok 83 százalékának már van állása 8 hónapja
- Idénymunkák menekülteknek: Ukránul is elérhető a Munkaszüret állásportál 10 hónapja
- Az ukrán menekültek csaknem fele már dolgozik Hollandiában 10 hónapja
- Csehországban már több mint százezer ukrajnai menekült helyezkedett el 11 hónapja
- Jók az ukrán menekültek esélyei a lengyel munkaerőpiacon 11 hónapja
- Munkajog háborús helyzetben 11 hónapja
- Munkajog háborús helyzetben 11 hónapja
- Hogyan vállalhatnak munkát Magyarországon a háborús menekültek? 11 hónapja
- Csehországban több az üres munkahely, mint az álláskereső 12 hónapja
- Mik az eddigi tapasztalatok az ukrán menekültek munkavállalásával kapcsolatban? 12 hónapja
- Miért volt fontos a Safe in Hungary létrehozása? 12 hónapja