6 fontos tudnivaló munkaadóknak
A megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatása számos területen jelenthet megoldást a munkaerőhiányra. A Prohuman szerint sok vállalatnál tartanak attól, hogy megváltozott munkaképességű embereket alkalmazzanak. Sokszor elsősorban azért, mert tanácstalanok, hogy milyen munkakörökben vagy milyen módon tudnák őket integrálni a szervezetbe. Az állam által is támogatott foglalkoztatási megoldás emellett hatékonyabbá teheti a csapatmunkát, növelheti a dolgozók társadalmi érzékenységét és jó hatással van a vállalati kultúrára, morálra, lojalitásra is.
A szakember szerint fontos eloszlatni a tévhiteket, mert a megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatása nem jótékonykodás, hanem racionális gazdasági döntés, miközben természetesen számos pozitív társadalmi hatással is bír. A munkavállalás a legtöbb esetben a megváltozott munkaképességű emberek életminőségére is kedvező hatással van. A tapasztalatok szerint a munkaerőpiacra gyakran hosszú kihagyás után visszatérő embereknek nemcsak az életkörülményei javulnak, hanem önértékelésük, egészségi állapotuk és - azzal, hogy befogadó közegbe kerülnek - szociális életük is. „Fontos lenne ezen a területen fejlődni. Az előbbre lépés egyik feltétele pedig az lehet, ha a cégvezetők több információval rendelkeznének, ismernék a jó példákat, lehetőségeket, előnyöket. Mi úgy gondoljuk, hogy ez a fajta tájékozottság nyitottabbá is tenné a vállalatokat ezen a téren, és több megváltozott munkaképességű dolgozó állhatna munkába országszerte” - összegezte a szakember. Hozzátette: évről évre nő a megváltozott munkaképességű kiközvetített dolgozók száma a fővárosban és vidéken egyaránt, például könnyű fizikai munkás, varrodai dolgozó, futár, masszőr, pénzügyi asszisztens és on-site projektvezetői munkakörben is dolgoznak kollégák.
6 fontos gazdasági tudnivaló munkaadók számára megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatása esetén:
1. Állami támogatás igényelhető a bérre. Amennyiben egy vállalatnál a megváltozott munkaképességű dolgozók létszáma eléri a 30 főt vagy arányuk az összes munkavállalóhoz viszonyítva meghaladja a 25%-ot, illetve megfelel az egyéb feltételeknek, a vállalat kérheti akkreditációját, amely után az állam támogatást fizet a munkavállalók foglalkoztatásának támogatására. Az állami támogatás fordítható a munkabérre, a speciális igényű foglalkoztatás esetén felmerülő esetleges többletköltségekre, képzésekre vagy a munkahely rehabilitációs célú átalakítására. Ezen költségeket 75-100%-ig terjedő arányban téríti meg az állam. Az idei 42 milliárd forint után jövőre 43,5 milliárd forint áll rendelkezésre a költségvetésben ezeknek az akkreditált cégeknek a támogatására.
2. Kiváltható a rehabilitációs hozzájárulás. Minden 25 dolgozónál többet foglalkoztató vállalatnak, ahol a megváltozott munkaképességűek száma nem éri el a teljes állomány 5 százalékát, a munkaadóknak a hiányzó létszám után rehabilitációs hozzájárulást kell fizetnie. Ez az összeg 2019-ben megváltozott munkaképességű személyenként évi 1 341 000 forint.
3. A társasági adóalapot csökkentheti a törvényben meghatározott arányú megváltozott munkaképességű ember foglalkoztatása.
4. Kevesebb szociális hozzájárulási adó („szocho”:) a munkaadót a megváltozott munkaképességű személy foglalkoztatása esetén részkedvezmény illeti meg a szochoból a minimálbér kétszereséig. A szocho mértéke 2019. július 1-jétől 17,5%, tehát ebből vonódik le a részkedvezmény.
5. Pályázaton igényelhető EU-s támogatásoknál kedvező szempont: az európai uniós pályázatokon nincsenek egységes feltételek, de a hátrányos helyzetű csoportokat (köztük megváltozott munkaképességű személyeket) is foglalkoztató cégek sokszor plusz pontokat, kedvezőbb elbírálást kaphatnak egyes pályázatokban. Jelenleg még futnak a „Megváltozott munkaképességű emberek támogatása” elnevezésű kiemelt projektek (EFOP-1.1.1-15 és VEKOP-7.1.3-15), amelyek keretében bérjellegű támogatásokat vehet igénybe a munkáltató.
6. A munkavállalót csak olyan munkára lehet alkalmazni, amely egészségi állapotára tekintettel rá hátrányos következményekkel nem járhat és évente 5 munkanap pótszabadság jár a megváltozott munkaképességű munkavállalónak.
- 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.
Részletek
Jegyek
- 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!
Részletek
Jegyek
- 2026.02.11HR 2026 – kevesebb mozgástér, nagyobb elvárások? - Mit léphet a HR, ha mégis üzleti hatást akar elérni? Egy intenzív, interaktív délelőtt HR- és vállalati vezetőknek, ahol nagymintás regionális kutatások eredményeit mutatjuk meg: hol tart a magyar HR, és milyen 3–5 prioritással lehet 2026-ban is mérhető üzleti hatást elérni. Kerekasztal és kiscsoportos munka várja a HR-vezetőket a HR öt kritikus területén, felkészülve 2026 legtöbbet hozó HR-fejlesztéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
Közel 30 éven át a Monster.com meghatározó szereplője volt az online álláskeresési és toborzási iparnak. 2025 júniusában aztán a Monster... Teljes cikk
A munkaerőpiac dinamikája az elmúlt években jelentős átalakuláson ment keresztül, és a fluktuáció – azaz a munkavállalók elvándorlása –... Teljes cikk
Melyek 2025-ben a legjobb és leghasznosabb álláskereső oldalak a neten? Itt van a HR Portál gyűjtése a jelentős szereplőkről árakkal. Az is... Teljes cikk
- Nyerteseket hirdettek a Foglalkoztatas2025 pályázatban 4 hete
- Generációs feszültségekről számolnak be a fiatal dolgozók - Sokan már az első évben felmondanának 1 hónapja
- Itt a rejtett hazai munkaerő-tartalék: 50–60 ezer ember munkába állhatna, vendégmunkások helyett 1 hónapja
- Új esély a munkaerőpiacon: több mint 26 milliárdból támogatják a roma nők foglalkoztatását 1 hónapja
- Új kihívások előtt a debreceni munkaerőpiac - nem csak munkáskéz, kompetencia is kell 1 hónapja
- "Többek vagyunk azáltal, hogy más kultúrákkal is együttműködünk" - a Pannonjob és a Club Tihany megoldása a munkaerőhiányra 2 hónapja
- Ekkor kezdi meg a dolgozók felvételét a Vulcan Shield Global Békéscsabán 2 hónapja
- Bizalmatlanságot szül az AI a toborzásban 2 hónapja
- Több mint ezer dolgozót elküldött, de 133 milliárdos támogatást kap a Samsung 2 hónapja
- Oroszország titkos fegyvere: munkaerő az egyik legzártabb diktatúrából 2 hónapja
- Óriási szakemberhiány Németországban: itt a hiányszakmák friss listája 2 hónapja
A tudás törvényei: a megértés kulcsa