A bankárok fizetésén is érződik a válság
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatNyugat-európai, de főleg amerikai kollégáikhoz képest egyáltalán nem keresnek sokat a magyar bankárok. A hazai viszonylatban a magasabb beosztású vezetők általában bruttó egy-kétmillió forintot kapnak havonta, bár a válság miatt sok topmenedzser alatt billeg a szék - írta a Népszabadság.
A havi illetmény a topmenedzsereknél egy kisebb bank esetében jellemzően három-négymillió, egy nagyobb pénzintézetnél hat-nyolcmillió. Ezek azonban "csak" az alapilletmények, ehhez jönnek még a prémiumok, melyek az éves fizetés ötven százaléka körül mozognak és az egyéb, béren kívüli juttatások, mint például a nyugdíj-biztosítási hozzájárulás, a céges autó vagy a mobiltelefon.
A válság itthon is jócskán csökkentette a pénzügyi szférában dolgozó vezetők számát és a - sok szakember szerint - túlzó juttatásokat. Posztok szűntek meg, régiókat vontak össze, külföldi vezetők érkeztek, hogy közvetlenül teljesítsék az anyacégtől kapott utasításokat.
A lap idézi a Merces.hu felmérését, amely szerint jelenleg egy pénztáros átlagosan 161 ezer, egy bankkártya-ügyintéző 180 ezer, míg egy jelzáloghitel-ügyintéző 252 ezer forintos bruttó bérrel számolhat. Egy részlegvezető bruttó bére jellemzően nem éri el a félmillió forintot, míg egy fiókigazgató is csak átlag 533 ezer forintot kap - külföldi kollégáik ennek többszörösét tehetik zsebre havonta.

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?