kapubanner for mobile

A dolgozói szegénység felszámolását szeretné elérni a szakszervezeti szövetség

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

A Magyar Szakszervezeti Szövetség (MaSzSz) kidolgozta a "Program a dolgozói szegénység ellen!" című szakmai háttéranyagot, amelyet tárgyalási alapnak ajánl a társadalmi párbeszéd keretében – mondta Pataky Péter, a szövetség elnöke egy háttérbeszélgetésen kedden Budapesten.

A háttéranyagban középtávú bérfelzárkóztatási programot ajánlanak, annak érdekében, hogy a jelenlegi kormányzati ciklus végére a teljes munkaidőben dolgozók minimális nettó keresete érje el az akkori hivatalos létminimumot – ismertette.

Pataky Péter hozzátette: ehhez többek között szükségesnek tartják a munkabérek kifizetésére rakódó közterhek áttekintését, mérséklését, ezért a programot komplex módon kívánják megvitatni a munkavállalói, munkaadói és a kormányzati oldal képviselőivel.

A szakszervezeti vezető szólt arról, hogy számításuk szerint jelenleg a folyamatos munkaidőben foglalkoztatott minimálbéresek nettó jövedelme 30 százalékkal, a szakképzettek esetében a bérminimum 20 százalékkal marad el a létminimumtól.

Pataky Péter úgy látja, hogy szerintük az ország számára nemcsak a gazdasági, hanem a társadalmi konszolidáció is fontos, a gazdasági növekedéshez, a versenyképességhez szükséges a kiszámíthatóság, ezt is segítené javaslatuk.

Az MaSzSz elnöke elmondta, háttéranyagukat eljuttatják az érintett szereplőknek, egyebek között meg szeretnék vitatni a Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanácsban (NGTT), illetve a versenyszféra és a kormány állandó konzultációs fórumán is.

A háttérbeszélgetésen Székely Tamás, a MaSzSz alelnöke, az NGTT soros elnöke kiemelte, szeretnék felhívni a figyelmet arra, hogy egyre több a dolgozó szegények száma, és úgy vélte, az idei évre vonatkozó 3,5 százalékos bérajánlás sem teljesül.
  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek