A halláskárosodás összefüggése a foglalkozási zajártalmakkal és a dohányzással

A károsodás mértéke csökkenthető, esetleg kiküszöbölhető megfelelő munkavédelmi és foglalkozás-egészségügyi szabályozással, mint például a zajforrások megszüntetése, zajos munkagépek elkülönítése, a zajártalom időtartamának csökkentése, hallásvédő füldugó alkalmazása, illetve rendszeres és kötelező hallásvizsgálat. Mindezek mellett azonban szükség lenne a zajártalmak iránti fogékonyságot befolyásoló tényezők azonosítására is.

A dohányzás ebből a szempontból egyre erőteljesebb érdeklődést vált ki. A dohányzás és a halláskárosodás összefüggését tanulmányozó programok vizsgálati eredményei általánosságban arra utalnak, hogy a dohányzóknak a halláskárosodás nagyobb kockázatával kell számolniuk mint a nem dohányzóknak, bár rendelkezésre állnak ennek ellentmondó megfigyelések is. Ha a dohányzás káros a hallásra, fontos annak megállapítása is, hogy ez a hatás és a foglalkozási zajártalom kiegészíti vagy erősíti egymást.

Vizsgálati módszerek

Egy tanulmányban a különböző halláskárosodások előfordulását, a zajos körülmények között eltöltött munkaidő hosszát, a dohányzási szokásokat, illetve ezen tényezők egymás közötti összefüggéseit vizsgálták Nagy-Britannia különböző részeiről véletlenszerűen kiválasztott 16-64 év közötti férfi és női munkavállalók részvételével.

A több mint 22000 vizsgálati alany kijelölésénél arra törekedtek, hogy a mintában a káros vibrációs hatásokról ismert iparágak is szerepeljenek. A kérdőívben az alábbiakról érdeklődtek: halláskárosodás és fülzúgás (önbeszámoló alapján); hallásjavító készülék viselése; zajos munkakörülmények között eltöltött idő, amelynek során a dolgozóknak kiabálniuk kellett ahhoz, hogy meghallják egymást (ez megközelítőleg a 85-90 dB(A) mértékű zajterhelést jelent); illetve dohányzási szokások.

A vizsgálati alanyok hallását az alábbiak alapján minősítették:
- súlyosan károsodott: ha hallásjavító készülékre volt szükségük, vagy súlyos hallási nehézséget jelentettek az erősebben károsodott fülben;
- közepesen károsodott: ha a rosszabb fülben közepes mértékű hallási nehézségről számoltak be;
- normál hallás: ha csak enyhe hallási nehézséget jelentettek a gyengébb fülben, vagy probléma egyáltalán nem jelentkezett.

A fülzúgás észleléséről a következő kérdésben érdeklődtek: "Az elmúlt 12 hónap során érzett-e 5 percnél tovább tartó fülcsengést, fülzúgást vagy sípolást a fejében vagy a fülében?"

Dohányzónak minősült az a vizsgálati alany, aki egy hónapon vagy hosszabb időn keresztül legalább egyszer egy nap dohányzott. Külön kategóriába sorolták azokat, akik a vizsgálat időpontjában rendszeresen dohányoztak (aktuális dohányzók), illetve régebben dohányoztak, de már abbahagyták (egykori dohányzók).

A vizsgálati eredmények értékelésekor figyelembe vették a résztvevők életkorát, nemét, illetve a gyakori fáradtságra, stresszre vagy fejfájásra utaló panaszokat; ez utóbbiak általánosságban alacsonyabb küszöbértékeket jelezhettek a vizsgált tünetekkel kapcsolatban. A csökkent hallóképesség és fülzúgás összefüggését a dohányzással logisztikus regresszióval analizálták, a lehetséges zavaró tényezőkkel elvégzett korrekciók figyelembevételével.

Vizsgálati eredmények

A tanulmányhoz kiválasztott vizsgálati alanyok 58%-a (12907 fő) vállalkozott a kérdőívek kitöltésére; a nagyobb válaszadási arányt az idősebbek és nők között tapasztalták. A válaszadók közül 3184 jelenleg is dohányzik, 3329 csak régebben dohányzott, 6394 fő pedig egész életében egyáltalán nem dohányzott. A nem dohányzók fiatalabbak voltak és kevesebbet dolgoztak zajos munkakörülmények között, mint a többiek.

A hallásáról részletesen beszámoló 10418 válaszadó közül 9759 vizsgálati alany egyáltalán nem vagy csak enyhe mértékben érzett halláscsökkenést, 348 jelzett közepes, 311 pedig súlyos halláskárosodást (idetartozott az a 165 fő is, aki hallásjavító készüléket használt). Állandó fülzúgásról 527 vizsgálati alany számolt be, és az esetek többségében ez valamilyen mértékű halláskárosodással együtt jelentkezett.

Összességében idősebb életkorban mindegyik tünet gyakrabban fordult elő. A gyakori fáradtságról, stresszről vagy fejfájásról beszámoló vizsgálati alanyok szintén többször jelentettek halláskárosodást vagy fülzúgást.

A kockázati értékelések során összehasonlítási alapul a hallásproblémáktól mentes vizsgálati alanyok szolgáltak. A felmerülő kockázatokat azon nem dohányzókéhoz viszonyítva értékelték, akik sohasem dolgoztak zajos munkakörben. Az analízisből kizártak 50 vizsgálati alanyt súlyos halláskárosodással, 77-et közepestől súlyosig terjedő halláskárosodással, illetve 49-et fülzúgással, mivel nem szolgáltattak információt a zajos munkakörülmények között eltöltött évek számáról, illetve a fáradtság, stressz vagy fejfájás gyakoriságáról.

A dohányzás szerepe

A közepestől súlyos mértékig terjedő és súlyos halláskárosodás, illetve az állandó fülzúgás kockázata növekedett a zajos munkakörben eltöltött évek számával a dohányzási szokások mindhárom kategóriájában.

A zajártalomnak kitett dolgozók közül az egykori és jelenlegi dohányzóknak kis mértékben fokozottabb halláskárosodási kockázattal kellett számolniuk, mint az egész életükben egyáltalán nem dohányzóknak. Ugyanakkor az életkorral és a zajos körülmények közötti munkavégzés időtartamával elvégzett korrigálás után a dohányzási státusz csak gyengén vagy egyáltalán nem függött össze a fülzúgással.

A vizsgálat időpontjában is fennálló dohányzás és a hosszú távú zajártalom halláskárosodásra gyakorolt kombinált hatása általában additív (egymást kiegészítő) jellemzőket mutatott. A több mint öt évet zajos munkakörülmények között eltöltött súlyos halláskárosodottak esetében a kockázatkülönbség a dohányzók és nem dohányzók között valamivel nagyobb volt, de a kölcsönhatás a multiplikatív (egymást erősítő) jelleget még így sem érte el.

A vizsgálati eredmények értékelése és következtetések

A tanulmány vizsgálati eredményei megerősítik a dohányzás és halláskárosodás összefüggését, különösen azon dolgozók esetében, akik foglalkozási zajártalomnak sohasem voltak kitéve. Az adatok alapján azonban az is megállapítható, hogy egyrészt bármilyen káros hatás mérsékelt jelentőségű a zajos munkakörben eltöltött hosszú távú alkalmazással összehasonlítva, másrészt pedig a dohányzás és zajártalom kombinált hatása additív és nem multiplikatív jellegű.

A zajártalomnak kitett munkások körében a zajártalom intenzitása vagy a hallásvédő füldugó alkalmazása befolyásoló tényező lehet, ez azonban nem magyarázhatja a zajos munkakörben sohasem dolgozó dohányzók fokozott kockázatát. A dohányzás közvetlen mérgező anyagként is károsíthatja a hallószervet: a tápláló artériák szűkületét, trombózisos elzáródását előidézve csökkentheti a véráramlást a belső fülhöz; megváltoztathatja a vér viszkozitását, stb.

A tanulmány vizsgálati eredményeit összesítve megállapítható, hogy a dohányzóknak fokozottabb mértékű halláskárosodással kell számolniuk, mint a nem dohányzóknak. Az adatok azonban azt is jelzik, hogy az erős zaj erősebben károsítja a hallást, mint a dohányzás. A zajártalom káros hatása nem sokkal jelentősebb a dohányzókban, mint a nem dohányzókban.

A vizsgálati eredmények alapján jelentős mértékű környezeti zajszint esetén a halláskárosodás befolyásolása szempontjából nem indokolt a dohányzók alkalmazásának korlátozása. Megfelelő foglalkozás-egészségügyi tanácsadással felhívhatják a dolgozók figyelmét a dohányzás káros hatásaira, de a halláskárosodás megelőzése szempontjából elsődleges célként a zajszint csökkentését, illetve a hallásvédő eszközök és módszerek terjesztését kell kihangsúlyozni.