A hazai vállalkozásokra nem jellemző az időszakos leállás
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatHa mégis beiktatnak egy kis szünetet, az jellemzően maximum egy hétig tart, és többnyire az egész céget érinti. A leállás időszaka összefügghet a dolgozók szabadságolásával, ugyanis a munkavállalók és a cégek is leginkább júliusban és augusztusban mennek nyaralni. 10-ből 9 cég azonban leállás nélkül oldja meg a nyári szabadságolást – derül ki a K
A kutatás rávilágít arra is, hogy azon vállalkozások, amelyeknél volt már leállás, leginkább az jellemző, hogy olyankor az egész cég bezár (67%). A leállások hossza jellemzően maximum egy hét (43%), de a cégek egy része (14%) egy teljes hónapos szünetet is beiktat. Ha megnézzük az egyes hónapokat, az látszik, hogy elsősorban júliusban és augusztusban „nyaralnak” a cégek, illetve a téli ünnepek idején, azaz decemberben találkozhatunk még időszakos leállással.
A munkavállalók leginkább nyáron mennek szabadságra
A kutatásból kiderül, hogy az időszakos leállás nagymértékben összefügghet a cég dolgozóinak szabadságával, ugyanis a munkatársak túlnyomó része nyáron, azon belül is a főszezonban, azaz júliusban és augusztusban megy hosszabb időre nyaralni. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy a cégek túlnyomó többsége (89%) leállás nélkül igyekszik megoldani a nyári szabadságolásokat, mert feltehetően nem engedhetik meg maguknak az üzletfolytonosság megszakítását. A szabadságolást tekintve a június és a december még a legkedveltebb hónapok, míg a legkevésbé felkapott hónapok a március, április és a november. Ez utóbbi hátterében feltehetően az áll, hogy ezekben a hónapokban mindig meg van az esély egy-egy hosszú hétvégére a nemzeti vagy szezonális ünnepeknek köszönhetően, amelyek kellemes felüdülést jelentenek a dolgos hétköznapokban.
- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?