A HR az új marketing
Eldőlt az évtizedes vita, hogy a munkaadói márkaépítés a HR vagy a marketing feladata-e, és kiderült, hogy a vállalat felelőssége, és nem akasztható egyetlen funkció nyakába. Nem marketing és nem HR feladat, mert alapja a vállalat dolgozóinak elkötelezettsége.
A márkaépítés történetének új fejezetét írjuk, a "közösségi koncepció" az új irány. A közösségi koncepció pedig számos ponton újraértelmezi a márkakommunikáció alapjait.
A fogyasztók már nem arra kíváncsiak, hogy a márka mit mond magáról, hanem arra, hogy a közösség, amelyhez tartoznak, mit mond a márkáról.
A reklámkerülés korában a kötött arculat nem csak a márka azonosítását szolgálja, de ellenállást, vagy szkepticizmust is okozhat az üzenet hitelességével kapcsolatban.
A digitális kommunikációban eleve csak az az üzenet jut át, amely hasznos tartalmat hordoz, vagyis oktat, szórakoztat és összehasonlít (segít a választásban).
Megfordult a kommunikáció iránya is, többé nem a márka dönti el, hogy kinek mit és milyen csatornán "üzen", hanem a fogyasztó válogat az általa elérhető és hasznosnak (ld. fent) ítélt információtömegben, majd a talált tartalmakat a saját közösségeiben hitelesíti.
A bizalom alapja tehát már nem csak a márka hitelessége, hanem a bizonyosság, vagyis a közösségek pozitív visszaigazolása.
A HR az új marketing
Sokan mondják, hogy a HR az új marketing. Ez azért van így, mert a közösségi koncepció jegyében a márka mögött álló közösség, vagyis a munkahely maga kerül minden kommunikáció központjába. A leghitelesebb kereskedelmi üzenet az, ami a dolgozók száján jön ki. A tartalommarketing legmeggyőzőbb elemei ezek. Különösen így van ez, ha a munkaadói márkáról beszélünk.
Eldőlt az évtizedes vita, hogy a munkaadói márkaépítés a HR vagy a marketing feladata-e, és kiderült, hogy a vállalat felelőssége, és nem akasztható egyetlen funkció nyakába. Nem marketing és nem HR feladat, mert alapja a vállalat dolgozóinak elkötelezettsége. Ez nem mellesleg az üzleti versenyképességnek is használ. Ehhez pedig a cég működését kell a helyi munkaerő és munkaerőpiac elvárásaihoz és lehetőségeihez igazítani. Ezért nem számíthatunk arra, hogy majd valaki központilag (világszinten, vagy a helyi vezetők szemszögéből nézve) meghatározza a "márkaértékeket", a mondanivalót és a hozzá tartozó arculatot. Ezért tapasztaljuk azt, hogy a "munkaadói arculat frissítésén" rendre elvéreznek a változásra képtelen "multik" és a globális reklámügynökségek. A világ legvonzóbb munkahelyei felismerték ezt a jelentős változást, és világszerte, gyors tempóban képezik ki HR-kommunikációs szakértőiket, adják a márkaépítés felelősségét az ő kezükbe. Az ő munkájuk alapján áll össze egy világmárka értéke is a globális közösségekben.
Szólás T. Miklós
Employer Branding szakértő
Vilma - Virtual Marketing
Az eredeti cikk a LinkedInen található.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?