kapubanner for mobile

A járvány a kiküldetésben dolgozókat is megterheli

A járvány következtében a relokációs szektor is megtorpant, hiszen sokkal nehezebbé vált az utazás, a költözés. Milyen pluszt tud adni a mobilitási szektor a jövőben? És miért kell különösen odafigyelni a kiküldetésben vagy expatként dolgozó munkavállalókra?

A távoli munkavégzést a pandémia sokkal szélesebb körben elfogadottá tette, így lehetséges, hogy hosszabb távon is lesznek vállalatok, amelyek néhány kulcspozíción kívül az online is megoldható munkakörök esetében kevésbé fogják költöztetni a munkavállalókat. A digitalizáció a tehetségek toborzásában is egyre inkább globális lehetőséget jelent, akár úgy, hogy a munkavállaló helyben marad, akár home office-ban, vagy egy helyben nyíló kisebb irodában, mégis egy nemzetközi csapat tagja lesz egy multinacionális vállalatnál. Ugyanakkor bizonyos hiányszakmákban továbbra is fontos szerepe lehet a relokációnak.

A mobilitás a jövőben is élő lehetőség lesz, ugyanakkor az iparágnak alkalmazkodnia kell az új kihívásokhoz. A relokációs szektorban tevékenykedő szolgáltatóknak is magukévá kell tenni néhány már működő online technikát, mondta el a Relocate Global Magazine-nak Simon Johnson, az ARP - a brit relokációs vállalkozások szervezetének - elnöke. Ezek egyike például a virtuális ingatlan felkutatás. Ennek célja, hogy minél kevesebb kontaktussal és valódi helyszíni ingatlanszemlével megoldható legyen a relokáció, és így a folyamat minden résztvevője nagyobb biztonságban legyen.

A helyszín - akár ország vagy kisebb régió - mélyreható ismerete, a piaci mozgások átlátása lehet az a hozzáadott érték, amelyet egy otthonosan mozgó relokációs cég biztosítani tud az ügyfeleinek, legyen szó akár az érkező munkavállalóról vagy az őt foglalkoztatni akaró cégről. A szakember szerint a relokációs szolgáltatók minél korábbi bevonása ebbe a folyamatba közös érdek.

A HR-nek oda kell figyelnie a kiküldetésben lévőkre


Az otthontól, a megszokott környezettől való távollétet a járványhelyzet még nehezebbé teheti. A magány és a hazautazás megnehezedése a távollévő, esetleg idős családtagokhoz komoly teher lehet, ahogy ennek ellenkezője is, ha családdal együtt kell boldogulni külföldön. Ezért mint minden más esetben a rendszeres kommunikáció ezekkel az alkalmazottakkal kulcskérdés. Nem kell erre nagyon hosszú időt szánni, viszont minél gyakrabban meg kell tenni. Frissen kell tartani az alkalmazott információit a helyben aktuális szabályozásról, esetleges korlátozásokról, a cégnél helyben alkalmazott előírásokról. Fontos azt is tudniuk, hogy az adott esetben új környezetben hol kérhetnek segítséget akár fizikai, akár mentális támogatásról van szó.
  • 2026.02.11HR 2026 – kevesebb mozgástér, nagyobb elvárások? - Mit léphet a HR, ha mégis üzleti hatást akar elérni? Egy intenzív, interaktív délelőtt HR- és vállalati vezetőknek, ahol nagymintás regionális kutatások eredményeit mutatjuk meg: hol tart a magyar HR, és milyen 3–5 prioritással lehet 2026-ban is mérhető üzleti hatást elérni. Kerekasztal és kiscsoportos munka várja a HR-vezetőket a HR öt kritikus területén, felkészülve 2026 legtöbbet hozó HR-fejlesztéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
14. havi fizetés és stabil élet: ezekre a magyar szakemberekre vadászik Ausztria

Elfogytak az osztrák IT-szakemberek, Ausztria pedig már a régióban keres megoldást. A súlyos munkaerőhiány miatt egyre több cég vadászik magyar... Teljes cikk

Gyors, egyszerűen elérhető munkaerő: szerb munkavállalók a magyar munkaerőpiacon

Nemzeti kártyával foglalkoztathatók, kulturálisan és földrajzilag is közel vannak. Így könnyebb a beillesztés és a beilleszkedés, alacsonyabb a... Teljes cikk

Megtorpant a munkaerő-migráció: ötödével kevesebb bevándorló érkezett a gazdag országokba

Megtorpant a munkavállalási célú bevándorlás a fejlett országokba: az OECD szerint 2024-ben 21 százalékkal kevesebb külföldi dolgozó érkezett,... Teljes cikk