kapubanner for mobile

A kezdő vállalkozások tizede éli túl az első évet

Egy szervezet életciklusából adódó problémákra milyen megoldásokat nyújt a coaching, mennyire nyomja rá egy cég működésére bélyegét a felsővezetők személyisége vagy, hogy miért jó, ha egy munkahelyi csapatban vannak ellenvéleményt, kritikát megfogalmazó kollégák, ilyen és ehhez hasonló problémákkal foglalkozott a nemzetközi coaching hét alkalmából szervezett konferencia.

A coach szakma legnagyobb hazai szaktekintélyei és gyakorló vállalati HR szakemberek járták körbe a Magyarországon is egyre nagyobb népszerűségnek örvendő coaching aktualitásait a MOM Kulturális Központban megrendezett konferencián, melyet a Nemzetközi Coach Szövetség (ICF) Magyar Tagozata rendezett meg.

A kezdő vállalkozások legnagyobb réme a ”csecsemőhalál”

A konferencia egyik kiemelt előadása a cégek, vállalatok különböző életciklusaiból adódó problémákat és az ezekre a coaching által felkínált megoldásokat vizsgálta. Szó esett arról, hogy az emberéhez hasonló fejlődési szakaszok a cégek életében is bekövetkeznek, így egy szervezet esetében is beszélhetünk csecsemő-, serdülő-, felnőtt- és öregkorról. Az induló vállalkozásoknak csak mintegy tíz százaléka éli túl az első évet, tehát a csecsemőkort. A cégek legproduktívabb időszaka az úgynevezett felnőttkor, amit folyamatos jó teljesítmény és megfelelő rugalmasság jellemez. A coaching kiváló módszer arra, hogy ezt az életciklust segítsen elérni és a lehető leghosszabb ideig fenntartani a szervezetek számára.

Az ellenvélemény a fejlődés motorja lehet

A konferencia résztvevői megtudhatták, hogy a munkahelyi teamek fejlődése számára nagyon fontos, hogy legyen ellenvéleményt, kritikát megfogalmazó kolléga. Csoportdinamikai modellek szerint egy csapatban alapvetően négy különböző szerep rajzolódik ki: az alfa a vezető, a gamma az együttműködő, az omega az ellenzék, illetve a béta a tanácsadó, mediátor. Az ellenpólus kialakulására munkahelyi környezetben szükség van, hiszen ez sarkall innovációra, fejlődésre. Sok esetben az akadályozza a vállalatok előrelépését, hogy túlságosan homogének a csoportok. Az ideális az, ha a teamen belüli erők váltakoznak és az integrálódás, együttműködés időszakait a differenciálódás, különállás periódusai váltják, és ebben a folyamatban kulcsszerepe lehet coach szakemberek bevonásának is.

A coaching segíti a vezetőket a konstruktív légkör kialakításában

A konferencián kutatási adatok segítségével került alátámasztásra, hogy a cégek felsővezetői milyen hatást váltanak ki a munkavállalókból, milyen kulturális lenyomatot hagynak. A bemutatott 50 országot érintő nemzetközi kutatás eredménye szerint a felsővezetők nagy része konstruktív csapatlégkörre vágyik, de a munkatársak visszajelzései alapján a vezető tényleges viselkedése, stílusa miatt sokszor nem sikerül megvalósítani ezt az ideális állapotot. Konkrét esettanulmányok bizonyítják a coaching szerepét a konstruktív munkahelyi légkör kialakításában.

A Változásgenerátorok konferencián a fentieken kívül is számos izgalmas előadás hangzott el, a megnyitót Bite Barbara az ICF Magyar Tagozatának elnöke tartotta, és olyan nemzetközileg elismert magyar sztárcoach-ok is színpadra léptek, mint Hankovszky Katalin, vagy Turai Léda. Az ICF konferenciáján számos további sikeres ACC, PCC és MCC coach szakember osztotta meg a közönséggel gondolatait, így többek között: Hegedűs Dóra, Komócsin Laura, Kalamár Beáta, Szabó Gabi, Kelló Éva, Snír Péter, Lapu Klára, Zsikla Gábor, Sági György, Sivó Imre, Generál Péter, Nemes Antónia, Dara Péter, Mezei Andrea, Márton Mónika, Sari van Poelje és Janet M. Harvey.

„A világszerte 27 ezer tagot számláló Nemzetközi Coach Szövetség legfontosabb feladatának tekinti, hogy olyan nemzetközi sztenderdeket és minősítési rendszert hozzon létre, ami egységesen képes besorolni a coach-ok teljesítményét, szakmaiságát. Ezzel elősegítve az egész szakma fejlődését. Nagy öröm számunkra, hogy egy valóban tartalmas és szakmai szempontból izgalmas konferenciát tudtunk tető alá hozni, ahol a coaching legrelevánsabb kérdései kerültek terítékre. A coaching erejét egyre többen ismerik fel hazánkban is, amit jól mutat a konferencia iránti óriási érdeklődés is” – fogalmazott Bite Barbara, az ICF Magyar Tagozatának 2015. évi elnöke.

Az ICF Magyar Tagozata legújabb, hagyományteremtő kezdeményezéseként idén útjára indítja Az Év Coaching Szemléletű Szervezete díjat, amelyre kis-, közép-, és nagyvállalatok, illetve non-profit szervezetek pályázhatnak. A díjakat a 2015. november 4-én megrendezésre kerülő Coaching on Tour nemzetközi eseményen adják át, amelyhez több mint 20 európai tagszervezettel együtt, az ICF Magyar Tagozata is csatlakozott. A hazai elismerésen túl a nyerteseket az ICF Magyar Tagozata támogatja abban, hogy harcba szálljanak a 2016-os ICF Global Prism Award-ért.
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Mindig az utolsó pillanatra hagysz mindent? A tudomány szerint ez önvédelem

A halogatást sokan lustaságnak vagy rossz időmenedzsmentnek tartják, a kutatások szerint azonban egészen más áll a háttérben. Amikor egy határidő... Teljes cikk

Mit tanuljon ma a gyerekem, ha az AI mindent felforgat? - íme két szakember válasza

Az AI nemcsak állásokat, hanem teljes karrierutakat ír át. Craig Mundie, a Microsoft volt stratégiai vezetője szerint a jövő oktatásának a... Teljes cikk

Már január második péntekén feladjuk? Így maradj motivált!

Már feladtad az év eleji fogadalmakat? Nem vagy vele egyedül. Felmérések szerint az emberek 80%-a már az év első két hetében, és általában az... Teljes cikk