A kisboltokat lehetetlenítheti el a vasárnapi pótlék
Bár csak ősszel indul újra az egyeztetés a vasárnapi pótlék kérdéséről, illetve az nyitva tartás újra felmelegített témájáról, az eddig nyilvánosságra került tervek mindenképpen több tízmilliárd forintos többletkiadást jelentenek a kereskedelemben, írja a VG Online.
Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) főtitkára elmondta a lapnak, hogy az eddig megjelent tervezetek mindegyike jelentős többletkiadást jelent, amit a kis hazai tulajdonú cégeknek lesz nehezebb kitermelni. 140 ezer hazai üzletből mintegy 40 ezer tart nyitva vasárnap, ennek háromnegyede kis magyar cég az OKSZ adatai szerint. Akár több ezer kisbolt zárhat be vasárnap a terhek növekedése miatt, a főtitkár szerint.
- 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a Hard HR A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Pályázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
A Senior Project Manager az a szakember, aki már tudja, hogy a projektek ritkán mennek terv szerint — és pontosan ezért bízzák rá a legösszetettebb,... Teljes cikk
A Junior Account Manager az értékesítés és az ügyfélkapcsolatok világába való belépés egyik legnépszerűbb útja. Feladata az ügyfelekkel való... Teljes cikk
A BI Analyst, azaz business intelligence elemző az a szakember, aki a cég adataiból értelmes képet rajzol — olyat, amelyre a vezetők döntéseket... Teljes cikk
- Ezek az üzletek nem nyitnak majd ki december 24-én 5 hónapja
- HR Tehetségek 2025: Bacsó György 6 hónapja
- Ez az üzlet már biztosan zárva tart majd december 24-én 7 hónapja
- Uniós támogatásban részesült a Mérnökök és Technikusok Szabad Szakszervezete 9 hónapja
- Megvannak az AI első magyar áldozatai? 200 dolgozót küld el a Gattyán-cég 10 hónapja
- Hogy kell jól tönkretenni a kolléga hétvégéjét? - avagy a visszajelzés művészete 11 hónapja
- Van remény a fiatal munkaerő újbóli szabad áramlására Nagy-Britannia és az EU között 1 éve
- Támogatást nyert el taglétszámának növeléséhez a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete 1 éve
- Boltzárösszesítés, avagy így alakul a december 24-ei "csiki-csuki" 1 éve
- Így lesznek nyitva a budapesti piacok december 24-én 1 éve
- Ezek a nagy élelmiszerláncok nyitnak ki december 24-én 1 éve

Amikor a HR ég ki: miért hagyják el a szakemberek a pályát?