A kölcsönzöttek negyedét saját állományba vették át a cégek
Négy éve folyamatos ingadozásokkal, de stabilan a 100 ezres szint felett alakul a kölcsönzött dolgozók száma. A havi bruttó átlagkeresetük megközelítette a 163 ezer forintot, s több mint negyedük 25 év alatti. Főként fizikai munkakörökben jellemző a kölcsönzés - közölte portálunkkal egy személyzeti szolgáltató cég.
Tavaly 104 ezer fő foglalkoztatását biztosították a hazai kölcsönző cégek - közölte a HR Portállal a magyar piacon 18 éve jelenlévő személyzeti szolgáltató cég.
Forrás: TrenkwalderA munkaerő-kölcsönzésnek komoly szerepe van abban, hogy azok a munkavállalók is részt vehessenek a foglalkoztatásban, akiknek másképpen nem sikerül elhelyezkedniük, ám a közmunkát nem akarják választani. A kölcsönzött munkavállaló 26 százaléka 25 év alatti, ám közel 13 százalékuk az 50 év feletti korosztályból kerül ki. Ezen csoport tagjai közül sokaknak szintén ez az egyetlen lehetőség arra, hogy megfelelő állást találjanak.
Ez a szektor fontos belépőpont a "hagyományos" munkaerőpiacra is: a tavalyi 104 ezer kölcsönzött munkavállaló 24,1 százalékát a foglalkoztatók időközben saját állományba vették át, lehetővé téve a cégen belül további karrier építésének lehetőségét - tájékoztat a munkaerő-kölcsönzéssel, -közvetítéssel, vezetőkiválasztássel, diákmunkával foglalkozó cég.
Nőhet a kölcsönzött munkavállalók száma
Míg 2009-ben a gazdasági válság hatására a kölcsönzött munkavállalók száma alig haladta meg a 79 ezret, a 2010-es években a számuk már folyamatosan 100 ezer felett alakult.
A cég 2015 első felében tapasztaltak alapján azt írja közleményében, az idei évben ismét elérheti az 2013-ban tapasztalt 120 ezres szintet a kölcsönzött dolgozók létszáma országos szinten.
Főként fizikai munkakörökben jellemző
A Nemzetgazdasági Minisztérium statisztikái szerint munkaerő-kölcsönzés továbbra is a fizikai munkakörökben jellemző foglalkoztatási forma: a kölcsönzöttek 88,5 százaléka főként betanított és szakmunkát végez, ők elsősorban a feldolgozóiparban (ezen belül is elsősorban: elektronikai, optikai termékek gyártása, járműgyártás, fémalapanyag- és fémfeldolgozás) kaptak munkát. A szellemi foglalkoztatottak elsősorban az adminisztratív (ügyintézői, ügyviteli) szolgáltatások területén látnak el feladatokat. A túlnyomó többséget (87,5 százalék) - ellentétben a közhiedelemmel - teljes munkaidőben alkalmazzák.
A kölcsönzött munkavállalók havi bruttó átlagkeresete megközelítette a 163 ezer forintot tavaly, ami 60 százalékkal magasabb az aktuális időszak minimálbér-szintjénél. A munkaerő-kölcsönzőknél elérhető átlagbér egy év alatt több mint 10 százalékot emelkedett - áll a közleményben.
A legnagyobbak fedik le a piac kétharmadát
Forrás: Trenkwalder/BBJ-Book of ListsMagyarországon mintegy ezer munkaerő-kölcsönzéssel foglalkozó céget tartanak nyilván, ám a piac erősen koncentrált: a teljes piac tavalyi nettó árbevételének (137 milliárd forint) kétharmadán a legnagyobb tíz munkaerő-kölcsönző vállalkozás, mintegy 40 százalékán a lista élén álló három szereplő (Trenkwalder, Prohumán, Addeco) osztozott - áll a sajtóanyagban.
Forrás: TrenkwalderA munkaerő-kölcsönzésnek komoly szerepe van abban, hogy azok a munkavállalók is részt vehessenek a foglalkoztatásban, akiknek másképpen nem sikerül elhelyezkedniük, ám a közmunkát nem akarják választani. A kölcsönzött munkavállaló 26 százaléka 25 év alatti, ám közel 13 százalékuk az 50 év feletti korosztályból kerül ki. Ezen csoport tagjai közül sokaknak szintén ez az egyetlen lehetőség arra, hogy megfelelő állást találjanak. Ez a szektor fontos belépőpont a "hagyományos" munkaerőpiacra is: a tavalyi 104 ezer kölcsönzött munkavállaló 24,1 százalékát a foglalkoztatók időközben saját állományba vették át, lehetővé téve a cégen belül további karrier építésének lehetőségét - tájékoztat a munkaerő-kölcsönzéssel, -közvetítéssel, vezetőkiválasztássel, diákmunkával foglalkozó cég.
Nőhet a kölcsönzött munkavállalók száma
Míg 2009-ben a gazdasági válság hatására a kölcsönzött munkavállalók száma alig haladta meg a 79 ezret, a 2010-es években a számuk már folyamatosan 100 ezer felett alakult.
A cég 2015 első felében tapasztaltak alapján azt írja közleményében, az idei évben ismét elérheti az 2013-ban tapasztalt 120 ezres szintet a kölcsönzött dolgozók létszáma országos szinten.
Főként fizikai munkakörökben jellemző
A Nemzetgazdasági Minisztérium statisztikái szerint munkaerő-kölcsönzés továbbra is a fizikai munkakörökben jellemző foglalkoztatási forma: a kölcsönzöttek 88,5 százaléka főként betanított és szakmunkát végez, ők elsősorban a feldolgozóiparban (ezen belül is elsősorban: elektronikai, optikai termékek gyártása, járműgyártás, fémalapanyag- és fémfeldolgozás) kaptak munkát. A szellemi foglalkoztatottak elsősorban az adminisztratív (ügyintézői, ügyviteli) szolgáltatások területén látnak el feladatokat. A túlnyomó többséget (87,5 százalék) - ellentétben a közhiedelemmel - teljes munkaidőben alkalmazzák.
A kölcsönzött munkavállalók havi bruttó átlagkeresete megközelítette a 163 ezer forintot tavaly, ami 60 százalékkal magasabb az aktuális időszak minimálbér-szintjénél. A munkaerő-kölcsönzőknél elérhető átlagbér egy év alatt több mint 10 százalékot emelkedett - áll a közleményben.
A legnagyobbak fedik le a piac kétharmadát
Forrás: Trenkwalder/BBJ-Book of ListsMagyarországon mintegy ezer munkaerő-kölcsönzéssel foglalkozó céget tartanak nyilván, ám a piac erősen koncentrált: a teljes piac tavalyi nettó árbevételének (137 milliárd forint) kétharmadán a legnagyobb tíz munkaerő-kölcsönző vállalkozás, mintegy 40 százalékán a lista élén álló három szereplő (Trenkwalder, Prohumán, Addeco) osztozott - áll a sajtóanyagban.- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek


Izsó Balázs munkaerő-kölcsönző szakértő a Prohuman operatív igazgatója.
Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?