Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő Megjelent: 8 hónapja

A LabCoop nyerte az idei Menedzsment Innovátor díjat

Egy valódi startupper és kísérletező vezetői csapat vállalatirányítási megoldása érdemelte ki a nemzetközi zsűritől a Menedzsment Innovátor pályázat első díját. A budapesti székhelyű Menedzsment Innovátorok Társasága (MIT) december 16-án hozta nyilvánosságra a nemzetközi innovációs verseny eredményeit.

A MIT májusban hirdette meg a „Management Innovator Awards” Díjat azzal a céllal, hogy felkutassa, és reflektorfénybe állítsa a legjobb vezetési, vállalatirányítási, és emberi erőforrás menedzsment megoldásokat. A kétfordulós verseny első fordulójában 22 nevezés érkezett. A legtávolabbi jelentkezők Brazíliából, illetve Malajziából küldték a pályázatukat, de a legtöbben Magyarországról pályáztak. For profit és non-profit szervezetek, szolgáltató és gyártó vállalatok egyaránt fontosnak érezték, hogy elinduljanak a megmérettetésen. A szakértő zsűriben Annicken R. Day, Hodicska Gergely, Dr. Poór József, Annemie Ress és Kim Spinder kapott helyet. 8 projekt jutott a második fordulóba, ahol eldőlt, mely pályázat nyeri a Menedzsment Innovátor Díjat, valamint a Budapest Business Journal, illetve a Közönség különdíját.

Tudásmegosztás trendi módon

Fontos célunk volt a menedzsment innováció főbb trendjeit megtestesítő projektek megismertetése a szakemberekkel. A legjobb pályázatok innováció menedzsment, játékosított vezető- és tehetségfejlesztés, stratégiai kommunikáció, elkötelező ösztönzés, stratégiai kontrolling, valamint generációk együttműködése témakörében születtek- nyilatkozta Márkus Anna projektmenedzser. Minden egyes pályázatot egy 2 perces videó, egy plakát-előadás, valamint egy részletes projektbemutató dokumentum alapján ismerhettek meg az érdeklődők a pályázat weboldalára látogatva. Ugyanitt adhatták le szavazatukat a közönségszavazás résztvevői.

Ossz részvényt, hogy neked is több legyen

Talán így lehet átültetni magyarra a Lab.Coop győztes vállalatirányítási koncepciójának mottóját, amelyet angolul úgy fogalmaztak meg, hogy „Share more to own more”. A tech vállalkozásokat építő (venture builder) cég munkavállalói részesedést kapnak a cégből piaci fizetésük egy részének befektetéséért cserébe. Az alapítók - egyebek mellett - így biztosítják, hogy mindig a legjobb szoftverfejlesztőkkel gyarapodhasson a csapat és segítségükkel növekedjen a cég. A holakrácia elvén alapuló irányítási modell és döntési kompetencia megosztás, valamint radikális transzparencia (mind a működés, mind pl. a fizetések terén) jellemzi a részvénytársaság mindennapjait. A vállalatirányítási koncepció része a partnerek saját motivációin alapuló egyéni fejlesztés, amelyre évente 2000 eurót költhetnek fejenként úgy, hogy a munkaidejük 20 százalékát ennek a célnak szentelhetik. Az eredmények magukért beszélnek: egy év alatt 6-ról 20-ra nőtt a partnerek száma, és ennek megfelelően nőtt az iroda területe. A két startupper alapító, korábbi vállalkozásuk bukásából okulva, saját eredményen alapuló vállalkozás építésbe fogott. A Lab.Coop három új vállalkozást is indított az elmúlt hónapokban.

Vezetőfejlesztés Flow-élménnyel fűszerezve

A CEU Üzleti Iskola lett a második a menedzsment innovátorok versenyében a FLIGBY-vel. A megoldást az egyetem oktatói Csíkszentmihalyi Mihály professzorral közösen fejlesztették ki. A FLIGBY egy online szimulációs játék, amely korábban aranyérmet nyert Amerikában a Serious Play Konferencián. A szimuláció során a vezetők maguk is megélik a Flow-élményt, megismerik a Flow-állapot egyéni teljesítménynövelő hatását, és megtanulják ennek tudatos használatát a vállalati környezetben. Klasszikus vezetői döntéseket hoznak a játék során a résztvevők, miközben egy fiktív vállalatot irányítanak. A játék végén pedig pontos visszajelzést kapnak saját vezetői teljesítményükről, a meghozott döntéseik egyéni és szervezeti hatásairól, továbbá szimuláció során irányított munkatársak aktuális Flow-állapotának mértékéről. A szimulációs játék különlegessége, hogy alkalmas az immár tízezer játékost is meghaladó felhasználó (vezető) játék során mutatott viselkedésének elemzésére, és ezzel komolyan hozzájárulhat a menedzsment tudomány fejlődéséhez.

Játékos tanulás Benzinkútfalván

A szakértő zsűri a BP és a Games for Business játékosított tanuló platformjának ítélte a harmadik helyezést. Fuel Station Ville-ben a BP dolgozói egy saját maguk által összeállított fejlesztési terv mentén szerezhetik meg a vállalat specifikus ismereteket. Tesztelhetik a tudásukat, kapcsolatokat építhetnek, részt vehetnek a tudásmegosztó platformok munkájában, és fokról fokra léphetnek előre a vállalati tehetségprogramokban. A program egyik fő erénye, hogy a dolgozók a saját ritmusukban, játszva haladhatnak előre. Fontos, hogy az elért eredményeikről, haladásukról többféle módon kapnak visszajelzést. A programot szerethetővé teszi a jutalomrendszere, amelynek keretében konkrét ajándékokra is szert tehetnek a játékosok.

Innováció gyorsított tempóban

A Közönség díjat egy maláj szervezetfejlesztő cég, a Leadapreneur nyerte Vállalati Innováció Gyorsító (Corporate Innovation Accelerator CIA) programjával. Az általuk bemutatott projektben 12 hét alatt 246 ezer USD összértékű innovációt generáltak egy kambodzsai vállalatnál. Hitvallásuk szerint az innoválást nem tanítani, hanem csinálni kell. Programjuk egy egyéves, 3 ciklusból álló, komplex, innováció fókuszú szervezetfejlesztési, kultúraváltási projekt, amely képessé teszi a vállalatokat a mérhető üzletfejlesztést eredményező innovációk gyors generálására.

A nyilvános fizetési lista előnyei

A Budapest Business Journal különdíját a Neticle Technologies Transzparens Javadalmazási Rendszere érdemelte ki. A médiafigyeléssel és elemzéssel foglalkozó startup vezetői mélyen elkötelezettek a méltányosság, nyitottság és átláthatóság irányában. Ezért a vállalatnál olyan bérezési rendszert alakítottak ki, amely következetesen megfelel az egyenlő elbánás elvének. Havonta közzé teszik az intraneten minden dolgozó aktuális havi juttatását, amely alapbérből és teljesítménybérből áll. Utóbbi az alapfizetés 10-50 százaléka lehet. A változás hatására csökkentek a feszültségek, erősödött a bizalom és javultak a teljesítmények a cégnél.

Figyeljünk az innovátorokra

A szakértő zsűri tagjai rendkívül színvonalasnak tartották az idei Menedzsment Innovátor pályázaton benyújtott projekteket. Elmondták, hogy napjainkban sok kutatás szól arról, hogy a dolgozók elégedetlenek a munkahelyükkel, ezért egyértelmű, hogy változtatni kell a menedzsment paradigmákon. Szükség van a status quot megkérdőjelező lázadókra, újítókra. Ugyanakkor az innováció bátorságot igényel, a bátorság pedig elismerést érdemel. Fontos, hogy bemutassuk az innovátorokat és újító megoldásaikat, mert ezzel inspiráljuk és bátorítjuk a vezetőket új gondolatok elindítására, befogadására. Az progresszív megoldások sikere és kudarcai tanulási lehetőséget biztosítanak mindenki számára. Minél előbb kerülnek nyilvánosságra az innovatív menedzsment megoldások, annál hamarabb épülnek be a mindennapokba és teszik sikeresebbé, egészségesebbé a vállalatokat, boldogabbá a munkavállalókat.
Follow hrportal_hu on Twitter

Létszámleépítés mellett elégedett dolgozók?

2016 Legjobb HR csapata kategóriában a CIB Bank csapata nyerte a HR Oscart. 2016-os évre vonatkozóan a CIB egyik kiemelt prioritása a dolgozói elégedettségi mutató szinten tartása volt. Ez eddig még nem tűnik nagyon izgalmasnak, de rögtön hozzá kell tegyem, hogy ennek a célnak a megvalósítását erőteljesen nehezítette az, hogy a Bankcsoport csoportos létszámleépítést hajtott végre 2016 első félévében - mondta Kulcsár Zoltán a CIB Bank HR Fejlesztési és Programiroda vezetője. tovább..

További cikkek
Új irodavezető és új partner a Réti, Antall és Társai PwC Legal Ügyvédi Irodában

Dr. Várszegi Zoltán (46) ügyvédnek, eddigi helyettesének adta át az irodavezetői pozícióját dr. Réti László (60), a 47 jogásszal működő Réti,... Teljes cikk

Ezeket fizeti helyetted az utasbiztosításod

A külföldre utazók jelentős részének nem kérdés, hogy érdemes-e utasbiztosítást kötni, de azt már kevesen tudják, hogy pontosan mit fizet... Teljes cikk

Fontos a kiberbiztonság az autóversenyzésben is

A DS Virgin Racing és a Kaspersky Lab bejelentette egy innovatív, többéves partnerség létrejöttét, amely során a kibertanácsadó cég biztosítja a... Teljes cikk

Új emberi erőforrások igazgató a Danubius Hotels Group központjában

2017. július 17-től Dévényi Flóra Kornélia tölti be a Danubius Hotels Group emberi erőforrások igazgatói pozícióját - derül ki a cég sajtóközleményéből. Teljes cikk

Az Oracle 1000 új értékesítő munkatársat vesz fel

A mai napon az Oracle 1000 új nyitott pozíciót jelentett be Európa, a Közép-Kelet és Afrika térségeiben. A “Change Happens Here” (A változás itt... Teljes cikk

Kapcsolódó tartalmaink 1 2 3 Bezár