kapubanner for mobile

A lakáshitel-törlesztés lesz a legnépszerűbb cafeteria

2015-ben a hiteltörlesztési cafeteria lehet a legnépszerűbb. A kormány szándékosan hagyta meg adómentes juttatásnak a hiteltörlesztési cafetériát, a lehetőség hétszázezer emberen segíthet – tudta meg a Magyar Nemzet.

Sok közepes és nagyobb cégnél maguk az érintett munkavállalók kérték a juttatás mielőbbi bevezetését. A kezdeményezést nem egy helyen munkáltatói intézkedés követte, így nem zárható ki, hogy jövőre már inkább a hiteltörlesztéshez járul hozzá több foglalkoztató, az Erzsébet-utalvány vagy a bérlet ezzel szemben háttérbe szorulhat.

A juttatás lényege, hogy a munkáltató 5 év alatt 5 millió forintot adhat a munkavállalónak adó- és járulékmentesen, lakáshitelének törlesztésére. Ezért a cafeteria népszerűségéhez nem férhet kétség, hiszen nagyon sok adós helyzetén javíthat, mondta a lapnak Lőcsei Tamás a a PwC tanácsadó társaság adóügyi cégtársa. A juttatás támogatásként vagy a cafeteria rendszerbe beépítve is adható.

A tapasztalatok szerint egyre több munkaadó tervezi az új juttatás bevezetését. A módszer már csak azért is maradhat népszerű, mert a többi béren kívüli elem adóját a kormány emelni tervezi, bár az indítványt még nem fogadták el.

A kabinet négy év alatt a munkabér és a juttatások adóterheit egy szintre szeretné hozni.

Magyar Nemzet
  • 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!info button Részletek ticket button Jegyek