A kormány kérdőívvel mérte föl az emerikai magyar iskolákat
A miniszterelnökség azt tudakolta az amerikai magyar iskoláktól, hogy kik oktatnak, a tanárok milyen képzettségűek, milyen tananyagból oktatnak és milyen gyakoriak a foglalkozások, valamint a jövőben milyen segítségre lenne szükségük - írta az MTI.
Szilágyi Péter az MTI-nek elmondta: a nemzetpolitikai államtitkárság kifejezett célja a külföldi magyar iskolák megerősítése, s ennek érdekében még márciusban kérdőíveket küldtek a szerte a világban működő, összesen 212 magyar iskolának. A miniszterelnökség azt tudakolta tőlük: kik oktatnak, a tanárok milyen képzettségűek, milyen tananyagból oktatnak és milyen gyakoriak a foglalkozások, valamint a jövőben milyen segítségre lenne szükségük.
"Az Egyesült Államokban 33 magyar iskola működik, s a kérdőívekre adott válaszokból kiderült, hogy vannak olyan iskolák is, ahol képzett, amerikai diplomával is rendelkező tanárok dolgoznak" - mondta el az MTI-nek Szilágyi Péter. Kiemelte a massachusettsi Bostonban működő, Boscola nevű magyar iskolát és a floridai Fort Lauderdale-i magyar iskolát, mint a két legkiválóbb amerikai magyar intézményt.
A helyettes államtitkár arról is tájékoztatott, hogy a legtöbben terembérléshez, oktatási eszközök vásárlásához, és szakmai továbbképzési lehetőségekhez kértek támogatást a budapesti kormánytól. "A munka elején vagyunk, és a tanácskozás résztvevőinek bejelentettem, hogy pályázati rendszert dolgozunk ki a támogatások elosztására" - hangsúlyozta a helyettes államtitkár. Hozzátette: egyre nagyobb az igény a hétvégi magyar iskolákra.
MTI
- 2025.10.01HVG Állásbörze 2025 Toborozz országosan 3 nap alatt - online, foglalj virtuális standot!
Részletek
Jegyek
- 2025.10.07Óbudai Egyetem Állásbörze Jöjjön el, legyen kiállító! Kerüljön közvetlen kapcsolatba tehetséges, frissen diplomázó vagy végzős hallgatókkal, akik készen állnak a szakmai pályafutásuk elindítására. Akik naprakészen ismerik a legújabb technológiákat, elméleteket és iparági trendeket.
Részletek
Jegyek
- 2025.10.14Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között. Rendezvényről rendezvényre több újítással, színesebb programokkal, felméréssel és számos csatornával is találkozhatnak az érdeklődők.
Részletek
Jegyek
- 2025.10.21Pannon Állásbörze 2025. A Pannon Állásbörze – ahol a jövő szakemberei és a legjobb munkaadók találkoznak
Részletek
Jegyek
Az elmúlt hónapokban, amikor beültünk egy-egy céges nyelvórára, egyre gyakrabban hallottuk ezt a mondatot a résztvevőktől: "Most már a ChatGPT... Teljes cikk
A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) 2024-ben folyamatosan hangsúlyt fektetett a szakképzésben résztvevő SNI-tanulók duális képzésben való... Teljes cikk
A budapesti Szent István Gimnázium 12. osztályos diákja, Keresztély Zsófia sikeresen felvételizett a világ egyik legjobb - egyes listák szerint a... Teljes cikk
- A 20 legbefolyásosabb magyar HR vezető 2025-ben: Dobi Kitti, MBH Bank 1 hete
- KIM: Technikumi végzettséggel magasabb jövedelem érhető el, mint gimnáziumival 2 hete
- Új elnök a Magyar Elektrotechnikai Egyesület élén 2 hete
- A 20 legbefolyásosabb magyar HR vezető 2025-ben 2 hete
- Felmérés: Romániában a felnőtt lakosság több mint harmada funkcionális analfabéta 2 hete
- Így nézhet ki a 2025/2026-os tanév szakképzési tanév rendje 2 hete
- Kihirdették a 2025/2026-os tanév rendjét 2 hete
- Orbán Viktor: Magyarország jövője nem csupán a pártokon, hanem elsősorban a teljesítményen múlik 3 hete
- Üvegplafon a ma munkavállalójának: még mindig van vele dolgunk? 3 hete
- Mégsem lesz miniiskola az ovikban? – ezt kell tudni az új kötelező fejlesztésről 3 hete
- Varga Mihály is megszólalt az MNB-s elbocsátások kapcsán 4 hete