A minimálbér-emelés nem csak az alacsony jövedelműeket érinti
Az egyszerűsített foglalkoztatottakat, az egyéni- és társas vállalkozókat, illetve a megbízási jogviszony keretében munkát végzőket is érinti a minimálbér-emelés. Bértárgyalási alapként azonban minden foglalkoztató cégnél megjelenik, ahogy a munkaerő-kölcsönzők esetében is – tette közzé a Man at Work.
Az 508/2023. (XI. 20.) Korm. rendelet szerint 2023. december 1-jétől a havi minimálbér bruttó 266 800 forintra, a garantált bérminimum pedig bruttó 326 000 forintra nőtt. „A minimálbér 15%-kal a garantált bérminimum 10%-kal emelkedett. Ez a bérváltozás azon munkavállalóknak a bérét nem érinti, akiknek a szerződés szerinti bruttó alapbére 266.800 forintot, illetve a középfokú iskolai végzettséget vagy középfokú szakképzettséget igénylő munkakörben foglalkoztatott munkavállaló esetén 326.000 forintot meghaladja, viszont az ő estükben bértárgyalási alap lehet” – magyarázza Szabó Andrea, a Man at Work bérszámfejtési csoportvezetője.
A minimálbér-emelés kapcsán sokan azt gondolják, hogy ez csak az alacsony jövedelműeket érinti, de az éremnek van egy másik oldala is. „Ma már annyi minden ehhez az összeghez van kötve, hogy ilyenkor több dolog is változik. Egyik oldalról dupla odafigyelés a részünkről is, mert minden kölcsönzött munkavállalónk esetében megvizsgáljuk a változásokat, ugyanakkor egyértelműen kijelenthető, hogy megéri, hiszen az aktív kapcsolat és törődés mindig megtérül” – fogalmaz Ottó Csaba, a Man at Work ügyvezető igazgatója.
Hogy mi minden változik együtt a minimálbérrel? Például a csekély értékű ajándék maximálisan adható összege, vagy az egyszerűsített foglalkoztatás céljára létesített munkaviszony esetén minimálisan fizetendő órabér. Ez legalább a kötelező legkisebb munkabér 85%-a, azaz 1 304 Ft/óra, szakképzettéget igénylő munkakör esetén a garantált bérminimum 87%-a, azaz 1 630 Ft/óra. Változik a rehabilitációs hozzájárulás is, de bizonyos adókedvezményeknél is következményekkel jár. Vannak olyan járandóságok/kötelezettségek, amelyeknél már december 1-jétől az új minimálbért kell alkalmazni és vannak, amelyeknél csak 2024. január 1-től.
A piacon persze mindig vannak olyan cégek, ahol próbálnak „trükközni”, hogy elkerüljék a magasabb minimálbér kifizetését, illetve az ezzel járó adóterheket. Ilyen esetben előfordul, hogy a vállalkozások részmunkaidős foglalkoztatásban állapodnak meg a munkavállalókkal, ami a valóságban teljes munkaidős foglalkoztatást jelent. Ez nemcsak erkölcsi értelemben aggályos, de egy munkaügyi ellenőrzés során gyorsan kiderül, és munkaügyi bírsághoz vagy akár munkaügyi perekhez is vezethet.
- 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
2026 februárjában a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 725 500, a nettó átlagkereset 509 200 forint volt - jelentette... Teljes cikk
Hiába javult az üzleti hangulat a magyar piacon, a VOSZ Barométer friss felmérése szerint a cégek többsége továbbra sem tervez érdemi béremelést.... Teljes cikk
A választások után fókuszba került a Tisza Párt adóprogramja, amely jelentős átrendeződést hozhat a közterhekben. A tervek az alacsony... Teljes cikk
- Optimistábbak a magyar cégek, mégsem jön a béremelés 2 hete
- Adójóváírás a minimálbér után: fordulat jön a bérekben? – A Tisza terve számokban 2 hete
- Navigálás a viharban: így lett közel 9 milliárdos árbevétele a Pensumnak 2 hete
- Többkulcsos adó 3 hete
- Ennyit keresnek a bölcsődei dajkák 3 hete
- Mennyit keres egy nevelőszülő? 1 hónapja
- Mit várnak a fiatalok a diákmunkától 2026-ban? 1 hónapja
- Megnyílt az igénylés: több tízezer forint támogatást kaphatnak a minimálbéreseket foglalkoztató cégek 2 hónapja
- Miért számít a munkaruha a munkaerő megtartásában? – amit a HR gyakran alulértékel 2 hónapja
- Márciustól vehető igénybe a minimálbéren foglalkoztatottak után járó kompenzációs támogatás 2 hónapja
- Alulról a negyedik helyen áll a magyar minimálbér az EU-ban - mutatjuk a számokat 2 hónapja


Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?