A munkaerő-mobilitást segítik a munkásszállók
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatVarga Mihály pénzügyminiszter szerint a munkásszállók építése egyszerre segít azoknak, akik munkahelyet keresnek, illetve azoknak, akiknek munkaerőre van szükségük - írta az MTI.
Varga Mihály a munkásszállók építésére szolgáló országos program első, mintegy 600 millió forintból megvalósult beruházásának avatásán, Zalaegerszegen rámutatott: a munkásszállók építése átmeneti megoldás.
Nem az a cél, hogy az ország egyes részei elnéptelenedjenek, hanem az, hogy azok a vállalkozások, amelyeknek munkaerőre van szükségük, hozzájuthassanak ehhez.
Varga Mihály emlékeztetett, hogy 2010-ben még csaknem 12 százalékos volt a munkanélküliségi ráta Magyarországon, amely mára 3,6 százalékra csökkent. Az állásban lévők száma 820 ezerrel emelkedett - ebből 700 ezer a magánszférában talált munkát -, a foglalkoztatottság szintje pedig 55-ről 70 százalékra javult, meghaladva az uniós átlagot is.
Az aktívkorú népességben azonban van még tartalék, így a munkanélküliek támogatásával, képzésével, a közfoglalkoztatásban lévők munkaerőpiacra segítésével, a nők számára kínált rugalmasabb foglalkoztatási lehetőségek - mint a távmunka vagy a részmunkaidő - biztosításával, valamint a szépkorúak újbóli munkába állását januártól már segítő adószabályokkal lehet növelni a munkaerő-kínálatot - sorolta a politikus.
Kitért arra is, hogy tavaly - a szezonális hatásokkal kiigazított adatok szerint - 5 százalékos volt a gazdasági növekedés Magyarországon, ami lehetővé teszi, hogy a lakosság életminősége közeledjen a nyugati országokhoz. „Idén 4 százalék körüli növekedéssel számolunk, ami az uniós átlagot két és félszer, háromszor meghaladja” - mondta.
MTI

- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

HR katasztrófa romkom jelmezben: a Munkahelyi románc