Megjelent: 6 éve

A munkáltató megteheti, hogy több órát buszoztat rendezvény miatt?

A cégem megteheti, hogy céges rendezvény címszó alatt 2 órát buszoztat oda és ugyanennyit vissza? Valamint milyen törvényi szabályozás bonatkozik a céges eseményekre?

mdr

Diákot rendelhet pár napra, hétre, de akár hónapokra is. Így annyi költsége merül fel, amennyit a feladat ellátása valóban megkíván.
DIÁKMUNKA - Mire jó? Megéri? Biztonságos? Kényelmes?


Dilemmák a diákmunkával kapcsolatban

A céges rendezvényen való részvétel kötelező vagy fakultatív jellegét a munkáltató határozhatja meg. A részvételre a munkavállaló kötelezhető, amennyiben a munkaviszonnyal összefüggő eseményről van szó.

Ennek alapja a Munka Törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (továbbiakban: Mt.) 6. § (2) bekezdésének rendelkezése, amely szerint a jogok gyakorlása és a kötelezettségek teljesítése során a jóhiszeműség és a tisztesség elvének megfelelően kell eljárni, továbbá kölcsönösen együtt kell működni - ez a munkavállalóra is vonatkozó általános magatartási követelmény. Ezen túlmenően az Mt. 52. § (1) bekezdés a.) pontja értelmében a munkavállaló köteles a munkáltató által előírt helyen és időben munkára képes állapotban megjelenni.

Amennyiben a céges rendezvény nem kapcsolódik közvetlenül a munkavállaló által ellátandó munkaköri feladatokhoz vagy munkavégzési helyhez (pl. csapatépítés vidéken), a munkavállaló akkor is kötelezhető a részvételre figyelemmel arra, hogy az Mt. 53. § alapján a munkavállaló a munkaszerződéstől eltérő munkakörben vagy munkavégzési helyen is foglalkoztatható ideiglenesen (naptári évente legfeljebb 44 munkanap mértékben).

A fentiekből következik, hogy ha a munkavállaló a kötelező részvétel ellenére nem jelenik meg a céges rendezvényen, vagy megjelenik ugyan, azonban magatartása nem megfelelő (pl. trágár beszéd, bomlasztó és összeférhetetlen magatartás stb.), akkor a kötelezettségszegésre tekintettel a munkavállalóval szemen jogkövetkezmény alkalmazható (enyhébb esetben figyelmeztetés, extrém esetben akár a munkaviszony megszüntetése).

Ezzel szemben a fakultatív céges rendezvény (pl. karácsonyi buli, céges síelés) más megítélés alá esik, hiszen ha a részvétel nem kötelező, akkor a távolmaradás vagy a passzív részvétel sem szankcionálható.

Kiemelném, hogy korlátokat állít a munkáltatónak azon szabály, amely szerint a munkavállaló személyiségi joga akkor korlátozható, ha a korlátozás a munkaviszony rendeltetésével közvetlenül összefüggő okból feltétlenül szükséges és a cél elérésével arányos. Így például nem utasítható a munkavállaló olyan feladat elvégzésére, amely az emberi méltóságát sérti. Úgyszintén köteles a munkáltató a méltányosság elvét szem előtt tartani, azaz nem adható olyan utasítás, amely az adott munkavállaló körülményeire tekintettel aránytalanul sérelmes lenne. Például a beteg édesanyját otthonában egyedül ápoló munkavállaló kimentheti magát, ha nem tud több napra elutazni a céges rendezvényen való részvételhez.

A fentiek alapján azt is érdemes megemlíteni, hogy a kötelező részvétel miatt a céges rendezvényen töltött idő munkaidőnek minősül, azaz ha annak megrendezésére hétvégén vagy a munkaidő-beosztás szerinti pihenőnapon kerül sor, akkor a munkaidő-nyilvántartás vezetésénél és a bérszámfejtésnél erre figyelemmel kell lenni (pl. alapbér és bérpótlék rendkívüli munkavégzés esetén). Ha pedig a céges rendezvényen mint a munkáltató működésével összefüggő eseményen baleset történik, akkor az munkahelyi balesetnek minősül.

Végezetül pedig megemíteném azt is, hogy a munkáltató köteles a munkavállalónak azt a költségét megtéríteni, amely a munkaviszony teljesítésével indokoltan merült fel (Mt. 51. § (2) bekezdés), beleértve a céges rendezvényen való részvétellel kapcsolatos költségeket (pl. utazás, szállás stb.).

Munkajogi problémája van? Munkavállalóként használja ügyvédkeresőnket!

Aki válaszol:

Munkajogi szakértő - Dr. Antalóczy Adrienn Munkajogi szakértő - Dr. Antalóczy Adrienn

Dr. Antalóczy Adrienn LL.M., ügyvéd, munkajogi és adatvédelmi szakjogász. Kiemelt szakterülete a munkajog, valamint a munkajoggal összefüggő adatvédelmi kérdések.

Tisztelt Kérdezők!

Köszönjük, hogy megtisztelik portálunkat kérdéseikkel, viszont felhívjuk szíves figyelmüket, hogy mielőtt feltenné kérdését, nézze át eddig megjelent cikkeinket és a leggyakoribb kérdéseket a témával kapcsolatban, ehhez használják az oldalon található kereső funkciót, mert számos kérdést többször is megválaszoltunk. A jövőben szerkesztőségünk az azonos témában született kérdésekre a válaszadást szűri.

Kérdezze Ön is szakértőinket, írjon nekünk a [email protected] címre!

Kérjük tömören fogalmazza meg kérdését, (max. 500-600 karakterben), mert kapacitáshiány miatt hosszabb kérdésekre nem tudunk válaszolni. A tanácsadás általános jellegű, bért, szabadságot, nyugdíjat nem számítunk ki. Az információk tájékoztató jellegűek, nem minősülnek jogi tanácsnak.

Privát emailben nem áll módunkban tanácsot adni, válaszadásra csak cikk formájában kerülhet sor. A kérdezők személyes adatait, nevét, emailcímét nem jelentetjük meg, és a szerkesztés jogát fenntartjuk.

Szakértőink szabadidejükben válaszolnak a feltett kérdésekre, így a válaszadás időbe telhet. Kérjük türelmüket!

Cafeteriával, béren kívüli juttatásokkal kapcsolatban a szakértőnk Fata László.
Munkajogi kérdésekre Dr.Olajos-Kiss Rita és Dr. Andirkó Balázs István LL.M. ügyvéd válaszol.
Adózási, bérszámfejtési kérdésekben a PWC Magyarország ad választ.
A megváltozott munkaképességgel kapcsolatos kérdésekben Kappel Katalin munka-és szervezetpszichológus segít.
HR-esek szakmai kérdésekben Sipos Sándortól kapnak tanácsot.
Coachinggal kapcsolatos szakmai kérdésekben, motivációs, munkahelyi,karrierproblémákkal kapcsolatban Ábri Judit válaszol.
Elbocsátással, outplacementtel kapcsolatos kérdéseiket Hadas Hajdu Helgának tehetik fel
Nyugdíjjal kapcsolatos kérdéseiket Cserép Zoltán öngondoskodási szakértő válaszolja meg.
Társadalombiztosítással kapcsolatos kérdéseiket Mányi Julianna válaszolja meg.
Employer brandinggel kapcsolatban Kádár Balázstól kérdezhet.
Diákmunka kérdésekre Szerepi Bálint válaszol.
HR Szoftverekkel, felhővel kapcsolatban Beck Zsolt ad választ.

  • 2026.01.09Foglalkoztatás és jóllét: az értékes munkaerő megszerzése és megtartása a folyamatosan változó munkaerőpiaci környezetben Foglalkoztatás és jóllét: az értékes munkaerő megszerzése és megtartása a folyamatosan változó munkaerőpiaci környezetben. A konferencia ingyenes, de regisztrációhoz kötött. A program és a regisztráció a jegyek menüpont alatt.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.01.31Vállalati szimuláció Valós piaci helyzetben egy-egy döntés meghozatalakor helyt kell állnia mind vezetői, mind kontrolleri képességeinknek. Mennyivel egyszerűbb lenne, hogyha mi is úgy gyakorolhatnánk, mint egy pilóta, aki éles felszállás előtt, a szimulátorban tanulja meg a vezetést, míg kellő rutinra tesz szert. Ez megvalósítható ma már az üzleti életben is. info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Jár béremelés a felmondási idő alatt, és hogyan érvényesíthetem?

A munkahelyemen 2025. július 1-jével béremelést jelentettek be. Én 2025. július 28-án adtam be a felmondásomat. A 2025. augusztus 10-én kapott... Teljes cikk

Jubileumi jutalom: mikor esedékes valójában, és mi alapján számítják

Közalkalmazottként dolgozom. 2022. aug.-ban megkaptam a 30 évre járó 3 havi jubileumi jutalmat. Azóta úgy hallottam, a fizetés nélküli szabadság... Teljes cikk

Heti 1 órában dolgozónak mennyi szabadság jár?

Heti 1 órában dolgozó munkavállalónak éves szinten hány nap szabadság jár? 1968-ban született, gyermeke nincs, kedvezményei sincsenek. Teljes cikk