kapubanner for mobile

A munkáltatói márka építés NEM MARKETING tevékenység!

Az EmployerBranding nem (csak) azt jelenti, hogy megmutatjuk a piacnak a csillogó oldalunkat. Abból indulunk ki, hogy a munkáltatói márka felépítése elsősorban a munkavállalókon múlik, ezért tudnunk kell, hogyan érzik magukat. Ennek érdekében rá kell lelnünk a számunkra helyes módszerre, hogyan kérdezzük meg tőlük, milyen a munkahelyi közérzetük. A következő lépésben a begyűjtött adatokból információt kell készíteni. A munkáltatói márka építés analitikájáról, a „Megtartó-erő” működtetésének alapjairól szól Rozmis Kata üzleti elemző és oktató cikksorozatának első része.

Gondoljunk csak bele, ki választott legutóbb fogorvost, éttermet vagy éppen baba-popsi-törlőt annak reklámját látva? A leggyakrabban az alapján választunk, amit az ismerőseink mondanak, amilyen visszajelzéseket a neten találunk, amit „hallottunk valakitől”. És ezt mindannyian tudjuk. Gondoljunk csak bele, milyen képet festene az, ha mi „reklámozzuk” magunkat, a rólunk szóló közszájon forgó infók pedig ennek ellentmondanak. Épp annyira leszünk hitelesek, mint fogyipor, amivel 2 hét alatt 20 kilót adhatunk le…

Nem azt akarom ezzel mondani, hogy a sok Employer Branding képzés mind pénzkidobás. Igenis tanulni kell azt, hogy hogyan mutassuk meg mindazt, amit elértünk. Nagyon nagy a verseny az értékes szakemberekért, így nem engedhetjük meg magunknak, hogy az eredményeink láthatatlanok maradjanak, de ez előtt még van egy nagyon fontos lépés. Kellenek az eredmények, amiket utána világgá kürtölhetünk.
Ha mégis úgy látjuk, hogy mi maradtunk a puszta „szemfényvesztésnél”, van egy rossz hírem: ez a forgatókönyv csak egy olyan cégben fordulhat elő, ahol már mi (akik megkapták a feladatot) sem vagyunk elég motiváltak, elég elkötelezettek. Ott, ahol nem érezzük, hogy a munkánknak valódi eredménye lehet. Ahol nem hiszünk eléggé abban, hogy valódi változásokat vihetünk végbe, amiket aztán nem kell fényezni, mert magukért beszélnek.

Van viszont egy jó hírem is: ha legalább némi affinitást érzünk magunkban arra, hogy tegyünk valami valódit, vannak lehetőségeink.
Kezdhetjük a fogalmak rendberakásával. Létezik munkáltatói márka, de ennek felépítése elsősorban a munkavállalókon fog múlni. Ahhoz viszont, hogy olyan márkanevet építsenek rólunk, amilyet szeretnénk, valódi értéket kell találniuk a vállalatban. Hívhatjuk munkavállalói élménynek, ami nem is annyira elvont fogalom, mint amilyennek elsőre látszik.

Mit is tehetünk ezért az úgynevezett munkavállalói élményért?



Az első lépés mindenképpen a folyamatos figyelem. Annak a megfigyelése, hogy mit tartanak fontosnak a munkavállalók. Azt is kevesen tudják meg, hogy miért hagyják el őket, de azt még kevesebben tudják, hogy mi tartja / mi tartaná meg adott cégnél a dolgozókat.

Nem elég az évi 1-1 felmérés arról, hogy hogy érzik magukat, és mennyire elégedettek a munkával. Ezek egyrészt pillanatképek, másrészt nem az élmény visszajelzését, hanem egy összefoglaló értékelést kapunk a munkavállalóktól, ami korántsem ugyanaz. Arról nem is beszélve, hogy az a 365 nap, ami két megkérdezés között eltelik, elég soknak tűnik ahhoz, hogy lemaradjunk a lényegről… Márpedig a munkavállalói élmény valahol ott kezdődik, amikor érzem, hogy figyelnek rám. Ettől épül az elkötelezettségem. Az a minimum, hogy megkérdezik a véleményemet. Az viszont, ha ezek alapján intézkedéseket tesznek, valódi érték.

Továbbmegyek, a munkavállalói élmény nem az annak érdekében bevezetett intézkedések összessége, hanem az, amit ebből a munkavállalók érzékelnek, ahogyan ezeket látják, és ahogyan emlékeznek rá. Ezért érdemes lenne erre is figyelnünk, erről is információt szerezni.

Ha szeretné megmutatni cégét, hogy miért jó ott dolgozni, akkor ezt a HRPortal.hu-n érdemes megtennie! A HR-es szakma és a kvalifikált munkavállalók jó része is napi szinten olvassa cikkeinket és használja alkalmazásainkat. Modern, kreatív megoldásokat kínálunk, hogy az Ön cége se maradjon le employer branding-ben versenytársai mögött. Részletekről Novák Lillánál érdeklődhet.


Horgonyozzunk is le ennél, a téma szempontjából első pontnál



Szerezzünk tehát információt arról, hogy hogyan érzik magukat a munkavállalók, és hogyan lehetne ezen javítani. Sokan azt kérdezhetik most, hogy mégis mire gondolok itt. Kezdjünk el kérdőívezni? Mégis ki fogja azokat kitölteni? Már így is unják az emberek a központi leveleket.

Cikkünk több oldalas! Lapozzon!
1. oldal - A munkáltatói márka építés NEM MARKETING tevékenység!
2. oldal - Senki nem fog válaszolni
  • 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.info button Részletek ticket button Jegyek