A munkanélküliségi ráta 4 százalék fölé emelkedett
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA március-májusi háromhónapos időszakban a munkanélküliek átlagos létszáma 190 ezer, a munkanélküliségi ráta 4,1 százalékos volt. A koronavírus-járvány gazdasági következményei a vizsgált időszakot már teljes egészében érintették, így hatásai megjelennek a munkanélküliségi adatokban - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Májusban a munkanélküliek átlagos létszáma 215 ezer, a munkanélküliségi ráta 4,7 százalékos volt. Az előző hónaphoz viszonyítva mintegy 28 ezerrel, az egy évvel korábbihoz képest pedig 55 ezerrel nőtt a munkanélküliek száma.
A munkanélküliségi ráta egy hónap alatt 0,6 százalékponttal, egy év alatt 1,2 százalékponttal emelkedett.
Az inaktívak száma jelentősen, 59 ezerrel csökkent, a korábban munkahelyüket elvesztett személyek nagy része ugyanis - a személyes kapcsolatok korlátozásának feloldását követően - aktívan kezdett munkát keresni, közülük 31 ezren el is kezdtek dolgozni.
A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat adminisztratív adatai szerint a nyilvántartott álláskeresők létszáma május végére 363 ezerre nőtt.
Szintén a KSH adatai szerint májusban a foglalkoztatottak átlagos havi létszáma 4 millió 399 ezer volt, az előző hónaphoz képest 31 ezerrel több, az egy évvel korábbihoz képest 134 ezerrel kevesebb.
A március-májusi időszakban a foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 403 ezer, az egy évvel korábbinál 2,2 százalékkal kevesebb volt. A 15-64 évesek foglalkoztatási rátája 68,6 százalék volt, 1,2 százalékponttal alacsonyabb az egy évvel korábbinál.
A koronavírus-járvány gazdasági következményei a vizsgált időszakot már teljes egészében érintették, így hatásai a foglalkoztatási adatokban is megjelennek - közölte a KSH.

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?