A NAV tájékoztatót adott ki a cafeteria 2019-es változásairól
A munkáltató 2019. január 1-jétől béren kívüli juttatásra vonatkozó kedvező közteherfizetés mellett kizárólag a SZÉP-kártya egyes alszámláira nyújthat támogatást. Ez egyben azt is jelenti, hogy ezen időponttól a munkáltató béren kívüli juttatásként nem adhat a munkavállalóinak legfeljebb évi 100 000 forint összegű pénzjuttatást - írják közleményükben.
Amennyiben a munkáltató a 2018. évre vonatkozó 100 ezer forint összegű pénzjuttatás arányos részét a december havi munkabérrel együtt 2019 januárjában utalja át a munkavállalóknak, arra vonatkozóan nem alkalmazhatja az Szja tv. 26. § (1) bekezdésében foglalt szabályt, mely szerint, ha a munkaviszonyból származó, előző naptári évre vonatkozó bevételt a következő év január 10-éig fizetik ki, azt az előző naptári év utolsó napján megszerzett jövedelemnek kell tekinteni. Ennek oka az, hogy a pénzjuttatás 2018-ban nem összevont alapba tartozó, hanem külön adózó jövedelem, mely után az adó a kifizetőt terheli.
A módosítás az egyes SZÉP-kártya alszámlákra juttatható támogatás összegét, az éves rekreációs keretösszeget, valamint az értékhatárokat, illetve a rekreációs keretösszeget meghaladó juttatás adókötelezettségére vonatkozó szabályokat nem érinti.
2019-től a közteher alapja a juttatás értéke, amely után a kifizetőt 15 százalék szja, továbbá a juttatást 19,5 százalék szociális hozzájárulási adó fizetési kötelezettség terheli 2019. január 1-jétől [2018. évi LII. törvény].
Az összes közteher 34,5 százalék [Szja tv. 69. § (2) bekezdés a) pont].
A Módtv. értelmében 2019-től kizárólag az Szja tv. 70. §-ában felsorolt, nevesített juttatások minősülnek egyes meghatározott juttatásnak, melyek a következők:
- a hivatali, üzleti utazáshoz kapcsolódó étkezés vagy más szolgáltatás,
- a cégtelefon magáncélú használata,
- az önkéntes kölcsönös biztosító pénztárakba célzott szolgáltatásra - kivéve a kiegészítő önsegélyező szolgáltatásra - befizetett összeg,
- a munkáltató által szakképző iskolai tanuló, kötelező szakmai gyakorlaton lévő hallgató, duális képzésben hallgatói munkaszerződés alapján részt vevő hallgató részére azonos feltételekkel és módon ingyenesen vagy kedvezményesen átadott termék, nyújtott szolgáltatás révén juttatott adóköteles bevétel,
- a reprezentáció és üzleti ajándék címén adott termék és szolgáltatás,
- a csekély értékű ajándék, amely 2019-től csak évi egy alkalommal juttatható a minimálbér 10 százaléka erejéig,
- az olyan ingyenes vagy kedvezményes termék, szolgáltatás révén juttatott adóköteles bevétel, amelynek igénybevételére egyidejűleg több magánszemély jogosult, és a kifizető - jóhiszemű eljárása ellenére - nem képes megállapítani az egyes magánszemélyek által megszerzett jövedelmet, továbbá az egyidejűleg több magánszemély (ideértve az üzleti partnereket is) számára szervezett, ingyenes vagy kedvezményes rendezvénnyel, eseménnyel összefüggésben (ha a rendezvény, esemény a juttatás körülményeiből megítélhetően döntő részben vendéglátásra, szabadidőprogramra irányul) a kifizető által viselt költség (beleértve az ilyen rendezvényen, eseményen a résztvevőknek adott ajándéktárgyra fordított kiadott is, feltéve, hogy az ajándéktárgy egyedi értéke személyenként nem haladja meg a minimálbér 25 százalékát),
- a kifizető által törvény vagy törvény felhatalmazása alapján más jogszabály rendelkezése következtében a magánszemélynek ingyenesen vagy kedvezményesen átadott termék, nyújtott szolgáltatás révén juttatott adóköteles jövedelem,
- az olyan adómentesnek, üzleti ajándéknak nem tekinthető üzletpolitikai (reklám) célú juttatás, amely nem tartozik a szerencsejáték szervezéséről szóló törvény hatálya alá,
- az értékhatárt meghaladóan a SZÉP kártya alszámlájára adott juttatás, valamint
- a rekreációs keretösszeget meghaladó juttatás.
Az egyes meghatározott juttatás után fizetendő közteher alapja továbbra is a juttatás értékének 1,18 szorosa [Szja tv. 69. § (2) bekezdés b) pont]. 2019. január 1-jétől a juttatást 15 százalék szja, valamint 19,5 százalék szociális hozzájárulási adó terheli [2018. évi LII. törvény]. Az összes közteher 40,71 százalék.
Megszűnik az a lehetőség, hogy a munkáltató belső szabályzat alapján vagy minden munkavállaló részére azonos feltételekkel és módon adhasson egyes meghatározott juttatásként gyakorlatilag bármilyen terméket, szolgáltatást kedvező közteher mellett.
2019. január 1-jétől hatályát veszti az Szja tv. 89. § (6) bekezdésében foglalt átmeneti rendelkezés is, amely alapján 2016. december 31-éig béren kívüli juttatásnak minősülő juttatásokat egyes meghatározott juttatásként lehetett biztosítani (pl. iskolakezdési támogatás, helyi utazási bérlet, önkéntes kölcsönös biztosító pénztárba fizetett munkáltatói hozzájárulás, Erzsébet utalvány, vagy az iskolarendszerű képzés munkáltató által átvállalt költsége).
Mindezek alapján 2019. január 1-jétől a béren kívüli juttatásnak, vagy egyes meghatározott juttatásnak nem minősülő juttatások a felek közötti jogviszonyból származó jövedelemnek minősülnek.
Adómentes juttatások
A Módtv. értelmében 2019-től az alábbi juttatások adómentessége megszűnik:
- lakáscélú munkáltatói támogatás,
- mobilitási célú lakhatási támogatás,
- kockázati biztosítás más személy által fizetett díja,
- diákhitel-törlesztéshez biztosított munkáltatói támogatás.
- Az adómentes munkáltatói lakáscélú támogatás megszűnésével, valamint a kockázati biztosítás más személy által fizetett díja adókötelessé válásával kapcsolatos átmeneti rendelkezéseket külön tájékoztató tartalmazza.
A Módtv2. értelmében továbbra is adómentes juttatásnak minősül:
- a sportrendezvényre szóló bérlet, belépőjegy,
- a kulturális szolgáltatás igénybevételére szóló belépőjegy, bérlet, továbbá könyvtári beiratkozási díj
- az adóévben legfeljebb a minimálbért meg nem haladó mértékben, feltéve, hogy a belépőjegy, bérlet - a magánszemélynek ki nem osztott belépőjegyek, bérletek visszaváltása kivételével - nem visszaváltható, továbbá nem adómentes az említett juttatásokra szóló utalvány sem [Szja tv. 1. sz. melléklet 8.28.]
.
- 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!
Részletek
Jegyek
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
Mostantól nemcsak üzleti döntés, hanem pénzügyi előny is étteremben találkozni az ügyfelekkel: a friss kormányrendelet jelentős adóterhet vesz le... Teljes cikk
Egy friss kutatás szerint az elmúlt években a magasabb keretet adók aránya növekszik. Teljes cikk
2025. év végén az előző évhez képest kifejezetten kevés változás történt a kedvező adózású juttatásokhoz kapcsolódóan. Ez lehetőséget ad... Teljes cikk
- A főnököd lehet, hogy már nem is ember? Íme a munka jövője 1 hete
- Workation: a fiatalok már nem akarnak választani a munka és a nyaralás közt 2 hete
- Politikai nyomás a munkahelyen? Ezért válik a kampány veszélyessé a vezetőnek 2 hete
- Cafeteria-kutatás: a dolgozók harmada már lakhatási támogatást kérne 2 hete
- A teljesítményértékelések 98%-a kudarc? Amit a HR-esek sem mernek kimondani 2 hete
- Itt vannak a legnagyobb egészségpénztárak 2 hete
- A súlyosan korlátozott dolgozók foglalkozásai a korlátozottság területe szerint - grafikon 2 hete
- Már nem a márkanév dönt: így választ munkahelyet a Z generáció 2 hete
- Tanulmány: Az AI térnyerése a juttatások csökkentéséhez vezet? 2 hete
- Nem a fizetés számít: ez tartja a munkahelyen a Z generációt 3 hete
- Lakhatási támogatás 2026-ban - amit munkavállalóként és munkáltatóként tudni kell 3 hete

Fata László cafeteria szakértő a Cafeteria TREND alapítója, szerkesztője, aki nem csak az adótörvények oldaláról közelíti meg a béren kívüli juttatásokat.
Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?