A negatív kritika segíteni is tud

Az, hogy a pozitív megerősítés hiánya nem hat túl ösztönzően, közismert dolog. Azok, akiket folyton csak szapulnak a munkahelyükön, nagyobb eséllyel fognak másfelé kacsintgatni, mint évtizedeken keresztül egy olyan helyen ülni, ahol egy jó szót sem kapnak. Az viszont kevésbé ismert, hogy a konstruktív negatív kritika igenis segíthet a fejlődésben, amennyiben az alany képes felismerni, hol és min is kéne változtatnia. Mert ahhoz, hogy változtatni tudjunk egy adott helyzeten, először is rá kell jönni, mi is a baj vele.

Mindenkinek kell

Egy hozzáértő külső szemlélő visszajelzésére a vezetőknek is nagy szüksége van, ehhez sokan coachok segítségét veszik igénybe. Bár időnként az a kritika éri őket, hogy valójában semmi mást nem csinálnak, mint elveszik a menedzserektől az óráikat, aztán megmondják, mennyi az idő, ez így nem teljesen igaz. Egy menedzser pozíciójánál fogva nehezebben fogadja el a kritikát, akár felülről, akár alulról érkezik. A saját becsvágya és döntéseinek tévedhetetlenségébe vetett hite bizony el-elvakítja. A coachok és más viselkedésterapeuták épp azzal tudnak segíteni a menedzsereknek, hogy a jogos negatív kritikával valóban elültetik a bogarat a fülükbe, hogy változni kell. A menedzser erőfeszítéseiért pedig egy sokkal szélesebb perspektíva, egy hatékonyabb és jobb vezető lesz a jutalom.

Ami a legmeglepőbb: az emberek alapvetően szeretik a negatív kritikát. A legtöbben ugyanis falra másznak attól, ha rossz híreket cukorkapapírba csomagolják, és úgy nyújtják át. Ki ne akadna ki attól, ha egy olyan ember kritikáját kéne végighallgatni, aki olyan modorosságokkal kezdni a mondandóját, hogy “minden tiszteletem a tiéd, Zolikám, de…”. Különösen, mert nyilvánvaló, hogy ebben az esetben a “minden tiszteletem” semmi mást nem jelent, mint hogy “menj te a francba”.

És ezek nem csak légből kapott teóriák és kávéházi bölcsességek: a pszichológus Edward E. Jones kísérletében nyilvánvalóvá vált, hogy az alkalmazottak jobban tisztelték azokat a főnököket, akik a lényegre törtek, mint azokat, akik mindenféle dicséretekkel kezdtek, aztán azzal folytatták: "a rossz hír viszont…"

Támpont lehet

A másik oldalról megközelítve: a kritika hiánya zavarhoz vezet, hiszen az állítás közlője nem kap egyértelmű visszajelzést egyetlen irányban sem. “Jó volt, amit mondtam? Nem mernek reagálni? Nem tudnak reagálni? Nem is érdekli őket?” Ebből is látszik, hogy a negatív kritika önmagában is jobb hatással van az alanyra, mint a hallgatás.

Most pedig következik három olyan terület, ahol kifejezetten javíthat az okosan megfogalmazott negatív kritika.

A negatív kritika ösztönzi a támogatókat. Azok, akik konformizmusból vagy gyávaságból tömören “fantasztikusnak” neveznek egy ötletet, más negatív kritikájának hatására megváltoztathatják a véleményüket, és előállhatnak újabb részletekkel az ötlettel kapcsolatban.

A negatív kritika új kontextusba helyezheti az eredeti ötletet. Ha valaki elég széles körben tárja nyilvánosság elé a saját nézőpontját (például könyvet ír vagy interjút ad egy reggeli tévéműsorban ) számíthat rá, hogy negatív kommenteket is fog kapni a mondandójára. Amennyiben azonban sikerül a zsigeri “trollok” véleményét elkülöníteni a valós értéket hordozó negatív kritikáktól, sikerülhet új megvilágításba helyezni az egyén számára a mondandóját és gondolatait, aminek segítségével újraértékelheti azok igazát.

A negatív kritika emeli a vita színvonalát. Újfent meg kell jegyeznünk, ez csak az építő negatív kritikára igaz. Az azonban – az előző pontokban megfogalmazott módon – igenis szélesítheti, tartalmasabbá, egyszersmind értékesebbé teheti a vitát.