A negatív kritika segíteni is tud
Senki nem szereti a folyton panaszkodó, kritizáló embereket, ugyanakkor tény, hogy a negatív kritika hasznos is lehet egy menedzser vagy egy cég teljesítménye szempontjából. Persze, csak ha jól csinálják.
Mindenkinek kell
Egy hozzáértő külső szemlélő visszajelzésére a vezetőknek is nagy szüksége van, ehhez sokan coachok segítségét veszik igénybe. Bár időnként az a kritika éri őket, hogy valójában semmi mást nem csinálnak, mint elveszik a menedzserektől az óráikat, aztán megmondják, mennyi az idő, ez így nem teljesen igaz. Egy menedzser pozíciójánál fogva nehezebben fogadja el a kritikát, akár felülről, akár alulról érkezik. A saját becsvágya és döntéseinek tévedhetetlenségébe vetett hite bizony el-elvakítja.
Bár a visszajelzés hatékonyságnövelő erejéhez kétség sem fér, sajnos egyelőre igen ritka, hogy munkahelyen egyenesen és világosan elmondható lenne, mit gondolunk a másik magatartásáról, az milyen érzéseket vált ki belőlünk. A legtöbb cégnél meglehetősen ritkán kapnak visszajelzést munkájukról a dolgozók, és az is nagyobb részben kemény adatok ellenőrzésén, például a megkötött üzletek számán alapul.
Ami a legmeglepőbb: az emberek alapvetően szeretik a negatív kritikát. A legtöbben ugyanis falra másznak attól, ha rossz híreket cukorkapapírba csomagolják, és úgy nyújtják át. Ki ne akadna ki attól, ha egy olyan ember kritikáját kéne végighallgatni, aki olyan modorosságokkal kezdni a mondandóját, hogy “minden tiszteletem a tiéd, Zolikám, de…”. Különösen, mert nyilvánvaló, hogy ebben az esetben a “minden tiszteletem” semmi mást nem jelent, mint hogy “menj te a francba”.
És ezek nem csak légből kapott teóriák és kávéházi bölcsességek: a pszichológus Edward E. Jones kísérletében nyilvánvalóvá vált, hogy az alkalmazottak jobban tisztelték azokat a főnököket, akik a lényegre törtek, mint azokat, akik mindenféle dicséretekkel kezdtek, aztán azzal folytatták: "a rossz hír viszont…"
Támpont lehet
A másik oldalról megközelítve: a kritika hiánya zavarhoz vezet, hiszen az állítás közlője nem kap egyértelmű visszajelzést egyetlen irányban sem. “Jó volt, amit mondtam? Nem mernek reagálni? Nem tudnak reagálni? Nem is érdekli őket?” Ebből is látszik, hogy a negatív kritika önmagában is jobb hatással van az alanyra, mint a hallgatás.
Most pedig következik három olyan terület, ahol kifejezetten javíthat az okosan megfogalmazott negatív kritika.
A negatív kritika ösztönzi a támogatókat. Azok, akik konformizmusból vagy gyávaságból tömören “fantasztikusnak” neveznek egy ötletet, más negatív kritikájának hatására megváltoztathatják a véleményüket, és előállhatnak újabb részletekkel az ötlettel kapcsolatban.
Ha azt szeretné, hogy beosztottai szemében ne negatívumként jelenjen meg a visszajelzés, figyeljen rá, hogy soha ne személyeskedjen, illetve mindig kérdésekkel vezesse rá az illetőt arra, hogy mi is volt a gond – javasolja a Piac&Profit szakértője.
A negatív kritika új kontextusba helyezheti az eredeti ötletet. Ha valaki elég széles körben tárja nyilvánosság elé a saját nézőpontját (például könyvet ír vagy interjút ad egy reggeli tévéműsorban ) számíthat rá, hogy negatív kommenteket is fog kapni a mondandójára. Amennyiben azonban sikerül a zsigeri “trollok” véleményét elkülöníteni a valós értéket hordozó negatív kritikáktól, sikerülhet új megvilágításba helyezni az egyén számára a mondandóját és gondolatait, aminek segítségével újraértékelheti azok igazát.
A negatív kritika emeli a vita színvonalát. Újfent meg kell jegyeznünk, ez csak az építő negatív kritikára igaz. Az azonban – az előző pontokban megfogalmazott módon – igenis szélesítheti, tartalmasabbá, egyszersmind értékesebbé teheti a vitát.
- 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
A munkahelyi kapcsolatok új terepe ma már a jógaóra, a szauna és a jeges merülés. A wellness-őrület és a hibrid munkavégzés teljesen átírja a... Teljes cikk
A bizalom hiánya ma már nemcsak hangulati kérdés, hanem a teljesítmény egyik rejtett gátja. Egy friss tanulmány megmutatja, miért látják sokszor... Teljes cikk
Három évvel a ChatGPT megjelenése után a legtöbb nagyvállalatnál elmaradt a várt termelékenységi áttörés. A vezetők tapasztalatai szerint a... Teljes cikk
- A teljesítményértékelések 98%-a kudarc? Amit a HR-esek sem mernek kimondani 1 hónapja
- Több irányítás, kevesebb kiégés? A kutatás szerint ez a titok! 2 hónapja
- Ha magaddal nem vagy tisztában, minek irányítanál másokat? Önismeret és a vezetői szerep 2 hónapja
- Hasít a job hugging, pedig nem tesz jót a székbe kapaszkodás 2 hónapja
- A wellbeing-paradoxon: kinek a dolga, hogy jól legyünk a munkahelyen? 2 hónapja
- Felmérés: ezért is megéri pluszjuttatást adni a dolgozóknak 3 hónapja
- Tudatos felkészülés a következő lépcsőfokra - tapasztalatok a HBLF X Mentor Programból 3 hónapja
- A dolgozók háromnegyede úgy érzi, nem használja ki a képességeit 3 hónapja
- Mit tanuljon ma a gyerekem, ha az AI mindent felforgat? - íme két szakember válasza 3 hónapja
- Élet 50 felett: már nem a karrier, hanem az én számít igazán 3 hónapja
- Külföldi munkaerő Magyarországon: szervezeti tapasztalatok és tanulságok 3 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?