kapubanner for mobile

A nevelőszülőség, több mint egy munka

A gyermekvédelmi törvény előírja, hogy minden 12 éven aluli, a saját családjából valamilyen ok miatt kikerült gyereket nevelőszülőnél kell elhelyezni. A mintegy ötezer, jelenleg aktív nevelőszülő a gyermekvédelmi gondozásban élő 24 ezer gyerek 64 százalékát látja el – írja a Népszava.

A nevelőszülőknek az alkalmazás feltételeként vállalniuk kell, hogy a foglalkoztatási jogviszonyuk keretében a gondozásukba kerülő első gyermek elhelyezésétől számított két éven belül vagy az OKJ-ban szereplő szakképesítést szerzik meg, vagy eredményesen elvégzik a miniszteri rendeletben előírt, központi oktatási programot.

A Népszava rámutat, a képzés most szünetel.

„A nevelőszülőség több mint egy munka, nevelőszülőnek lenni hivatás, társadalmi felelősségvállalás, a családok megerősítése, ami a nemzet megerősítése is egyúttal" - mondta Fülöp Attila szociális ügyekért felelős államtitkár.


Népszava

  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!info button Részletek ticket button Jegyek