A webes megoldások felé tolódik a HR szoftverek piaca
Sikeres évet zárt tavaly az integrált HR szoftverekkel foglalkozó VT-SOFT Kft., amely 2011-ben is bővíteni tudta ügyfélkörét. A cég elsősorban az innovatív webes megoldások irányába mozdult el, de a múlt héten bemutatták legfrissebb fejlesztésüket is, ami a belső és külső toborzás folyamatában segíti a HR szakembereket.
Juliusz Żukowski, a VT-SOFT Kft. ügyvezető igazgatója sajtótájékoztatón ismertette a cég 2011-es eredményeit. A vállalat nagyobb projektjeinek értéke átlagosan 30 százalékot emelkedett, a saját szoftveres megoldásokból származó bevétel meghaladta az egymilliárd forintot, az értékesített szolgáltatások fenntartásával, működtetésével kapcsolatos bevétel aránya a teljes bevételen belül 10 százalékkal növekedett. Az EBIDTA értéke az egy évvel korábbi, kiemelkedő szintet tartotta.
"A jelenlegi nehéz gazdasági helyzet ellenére is sikeres évet tudhatunk magunk mögött. Nagy ügyfeleinket megtartottuk, jelentős értékű tendereket nyertünk. Szélesítettük megrendelőink körét, januárban közülük 20 céggel írtunk alá szerződést a VT-Constellation bevezetésre. Mintegy ezer partnerünk a gazdaság összes szegmensét lefedi. Összegezve, az elmúlt év eredménye pozitív: mind az ügyfelek száma, mind az egy ügyfélre jutó költés értéke nőtt, és ez a jövőre nézve stabil helyzetet és növekedést vetít előre" -– mondta el Juliusz Żukowski a sajtóbeszélgetésen.
A VT-SOFT a termékekkel kapcsolatos kutatás-fejlesztési tevékenységet prioritásként kezeli. Annak ellenére, hogy az elmúlt évek kiemelt befektetési projektje lezárult, a K+F tevékenység továbbra is hangsúlyos terület, így a jövőben erre mintegy 110 millió forintot fordítanak. Ennek részeként folyamatosan frissítik és továbbfejlesztik a korábban értékesített szoftvereket -– mint az OPUS -–, és a legújabb verziókat elérhetővé teszik a meglévő ügyfeleknek.
A stabil működéshez hozzájárul a VT-SOFT anyavállalata által nyújtott biztonságos háttér is. A 24 országban jelen lévő UNIT4 Csoport tavaly is növelte eredményét, nettó profitja 11,1 százalékkal emelkedett, kutatás-fejlesztésbe pedig 50 millió eurót fektetett. A cégcsoport éves jelentése emellett a Software as a Service (SaaS) ágazat további erősödéséről is beszámol. A szolgáltatás iránt keresletnövekedés a magyar piacon is megfigyelhető, a VT-SOFT ügyfelei közül főleg a kisebb vállalatok részéről érkezett az átlagnál nagyobb érdeklődés az SaaS megoldás iránt.
A tervekkel kapcsolatban az ügyvezető elsősorban a fenntarthatóságra, a hosszú távú eredményekre helyezte a hangsúlyt. Hozzátette: a VT-Constellation iránt érdeklődő ügyfelek között a nagyvállalatok dominálnak, míg a kisebb cégek esetében felmerülő igényekre az OPUS standard és személyre szabott változatával kínálnak megoldást. A speciális igények, egyedi fejlesztések rugalmasságot és könnyű testreszabhatóságot kívánnak meg az informatikai rendszerektől. Ennek a megvalósításához magas minőségre és további fejlesztésekre van szükség, így a vállalat ezután sem szeretne belépni a piacon tapasztalható árversenybe.
A termékfejlesztések esetében a szoftverek mellett a továbbfejlesztett, felhasználóbarát megoldások, a különböző webes alkalmazások kerülnek előtérbe, és várhatóan nagyobb szerephez jut majd a szállított szoftverhez kapcsolódó tanácsadás is.
A UNIT4 TETA tavasszal újdonsággal jelentkezik a piacon: online hozzáférési lehetőséggel bővíti ki Constellation szolgáltatását. A web alapú csomag a Constellation megoldásaival együtt, integráltan lesz elérhető az ügyfelek számára. A terméket elsősorban közép- és nagyvállalatok számára dolgozták ki, hogy megkönnyítsék az alkalmazottak, ügyfelek, partnerek és a menedzsment közötti a kommunikációt és az együttműködést, valamint a szervezeten belül az információk áramlását.
Sławomir Piwko, a UNIT4 TETA szoftverfejlesztésért felelős vezérigazgató-helyettese a sajtóbeszélgetésen elmondta: az új webes megoldások alkalmazásának egyik legnagyobb előnye, hogy a rendszert a cég valamennyi munkatársa használhatja. Eddig az ERP csomag biztonsági okokból és licenszek miatt csak a felhasználók egy részének engedett hozzáférést. A legújabb webtechnológiáknak köszönhetően a munkafolyamatok során a dokumentumok jóváhagyása, a munkaidő tervezése, az eljárások vagy felmerült problémák folyamatos figyelése már a böngészőből, online is lehetséges, anélkül, hogy a felhasználó gépén üzleti szoftvert kellene telepíteni vagy frissíteni. Ez a lehetőség a kommunikáció és az üzleti együttműködés új útjait nyitja meg.
Az elkövetkezendő hónapokban a VT-SOFT a VT-Constellation további fejlesztései során szeretné az új webes technológiát integrálni a termékbe, mivel a jövő évi cél a teljesen web-alapú megoldás bevezetése a magyar piacra.
Az eseményen a VT-SOFT újításait is bemutatták, így a cég egyik legfrissebb fejlesztését, a WebHire toborzó szoftvert. A piacon szinte egyedülálló toborzási modul a belső és külső toborzás folyamatában segíti a HR szakembereket, egyszerűsítve napi feladataikat. Az innovatív megoldás adatbázisba rendezi az új és meglévő dolgozók adatait, valamint segíti a megfelelő jelölt gyors kiválasztását.

Egyre nagyobb szerepet kapnak a webes megoldások

Web alapú megközelítés felsőfokon

WebHire
Az eseményen a VT-SOFT újításait is bemutatták, így a cég egyik legfrissebb fejlesztését, a WebHire toborzó szoftvert. A piacon szinte egyedülálló toborzási modul a belső és külső toborzás folyamatában segíti a HR szakembereket, egyszerűsítve napi feladataikat. Az innovatív megoldás adatbázisba rendezi az új és meglévő dolgozók adatait, valamint segíti a megfelelő jelölt gyors kiválasztását.
- 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!
Részletek
Jegyek
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
További cikkek
Ennél a cégnél a HR-es, a jogász és a pénzügyes is AI-fejlesztő - ez a jövő?
Az amerikai Checkr vezérigazgatója, Daniel Yanisse szerint az AI-korszakban már nem elég "csak" HR-esnek, pénzügyesnek vagy jogásznak lenni. A cég... Teljes cikk
Új kutatás: Az AI nem levesz a terheinkből, hanem rátesz még egy lapáttal
Egy friss kutatás szerint a generatív AI nem csökkenti a munkaterhelést: feladatbővülést, folyamatos multitaskingot és elmosódó munkaidő-határokat... Teljes cikk
Kapcsolódó hírek
- A legjobb tanulók viszik a legtöbbre? A kutatások mást mutatnak 3 hónapja
- A legjobb HR menedzsment szoftverek: itt a teszt eredménye 3 hónapja
- A türelem pszichológiája: ezt kell megérteni és minden könnyebb lesz 4 hónapja
- Felmérés: ezek lesznek a legfontosabb soft és hard skillek 2026-ban 4 hónapja
- Mi kellene ahhoz, hogy az oktatási rendszer végre alkalmazkodjon a Z és Alfa generációhoz? 5 hónapja
- Elképesztő, mi lett az új luxus: emberrel beszélni egy ügyfélszolgálaton 5 hónapja
- Kiderült, mi számít ma leginkább a munkaerőpiacon – nem a végzettség az 6 hónapja
- Hogyan teremthetünk valódi értéket a HR-ben? 6 hónapja
- Az SAP felvásárolta a SmartRecruiterst 6 hónapja
- Foglald össze a meetinget AI segítségével - ezeket a szoftvereket használhatod ingyen 8 hónapja
- Itt vannak a számok, ennyit keresnek a kezdő informatikusok 9 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?