Adómentes juttatás, amivel mindenki nyer
Mivel az egészségbiztosítás 2012. január 1. óta adómentesen adható juttatási elem, sok cég szeretné valamilyen módon beilleszteni meglévő rendszerébe. De hogyan működik, és mire is jó ez tulajdonképpen?
Az egészségbiztosításokkal viszont, úgy látszik, minden szereplő nyer. A beteg pontosan tudja, mit kap a pénzéért, ellentétben a hálapénzzel. Az állami ellátásban csökken a várakozási idő, hiszen "kiállnak a sorból" a biztosító ügyfelei. A biztosítottak várakozás nélkül jutnak ellátáshoz magánintézményekben, vagy egy állami intézmény szabad kapacitását tudják kihasználni magasabb színvonalon, amelyet az OEP már nem fizet. A közellátásban maradók is hamarabb jutnak ellátáshoz, mert nem a sor elejére állnak a biztosítós betegek, hanem kiállnak belőle: ők más időpontban mennek a vizsgálatra, tehát nem a többi betegtől veszik el a lehetőséget, hiszen annak amúgy sem az idő, hanem az OEP-finanszírozás szab határt.
Miért választaná a dolgozó?
A piacon folyamatosan megjelenő egészségbiztosítási termékek mellett jól mutatja a jelentkező igényt egy egészségügyi kutatás, amelyben a megkérdezettek többségének a hazai közellátás kapcsán problémája volt az ellátás alacsony színvonalával, a várakozással és az ügyfélközpontúság hiányával. A válaszadók 47 százaléka jelezte, érdekelné egy olyan egészségbiztosítás, amely jobb szolgáltatásokat nyújt még akkor is, ha ezért a szolgáltatásért neki kellene fizetnie.
Mit is nyújt az egészségbiztosítás?
Vannak a klasszikus, jól ismert összegbiztosítások, amikor meghatározott váratlan káresemény esetén fizet a biztosító fájdalomdíjat (baleset, kritikus betegség, rokkantság stb.). Újfajta megközelítés azonban az ún. szolgáltatásalapú biztosítás, amikor egészségügyi panasz esetén a biztosító alapvetően nem az ügyfélnek fizet, hanem megszervezi az egészségügyi ellátást, és finanszírozza azt.
Fő jellemző, hogy a várakozási idő kiküszöbölésével, magas színvonalon szervezik meg a szakorvosi ellátásokat, diagnosztikai eljárásokat, ambuláns műtéteket (aznap engednek el a kórházból) és az egynapos sebészeti ellátásokat (24 órán belül engednek haza a kórházból). Utóbbi két műtéti szolgáltatás már a hazai műtétek több mint 60 százalékát jelenti, így fontos szolgáltatásnak tekinthető azok gyors, színvonalas megszervezése. A fenti szolgáltatásokon belül biztosítása és csomagja válogatja, hogy részletesen mely ellátásokat tartalmazza, és melyeket nem, ezekre komoly összehasonlító anyagokat használunk.
Szinte mindegyik egészségbiztosítás alapszolgáltatása egy olyan orvosi call-center, amit bármilyen egészségügyi kérdéssel hívhat a beteg akár gyógyszertárt keres a közelében, akár csak kérdése lenne egy orvoshoz, akár vizsgálatot kell megszervezni számára.
A termékek többsége házivizit-szolgáltatást is tartalmaz, amit alapvetően Budapesten és környékén tudnak nyújtani, mivel annak országos kiterjesztése kigazdálkodhatatlan egyelőre.
A fenti járóbeteg-ellátásokon kívül egyes biztosítók nyújtanak fekvőbeteg-ellátáshoz kapcsolódó szolgáltatásokat is. Ezek pl. egyágyas szoba, emelt szintű étkeztetés, egyéb extra költségek finanszírozásától, a műtétek utólagos térítésén át, egészen azok teljes kifizetéséig terjednek.
Egyes biztosításokban olyan extra szolgáltatások is fellelhetőek, mint fogászati felülvizsgálat, E-pszichológia, betegszállítás, influenza elleni védőoltás, második orvosi szakvélemény vagy a műtét miatti jövedelem kiesést valamilyen szinten pótoló több százezres műtéti fájdalomdíj.
Vannak olyan szolgáltatók, ahol már az alapszolgáltatások is tartalmaznak bizonyos szűréseket, melyek összetétele a kor és a választott csomag függvénye. Magára a szűrésre jó pár vállalat évek óta költ, általában vezetői körben.
Egy cégnél kialakult menedzserszűrési rendszeren évekig nem változtat a vezetőség, annak ellenére, hogy évről évre egyre magasabb adóteher kerül rá (jelenleg 51,17 százalék), és egyre olcsóbban is hozzá lehet jutni már a magánvizsgálatokhoz. Az egészségbiztosítások bevezetése ideális alkalom ezek esetleges felülvizsgálatára is, hiszen nem mindig a legideálisabb és költséghatékonyabb a meglévő rendszer. Munkám során gyakran előfordul, hogy a meglévő menedzserszűrési rendszer költségoptimalizálásával előteremhető az egészségbiztosítás díja.
Balázs Iván
www.balazsivan.hu
- 2026.01.09Foglalkoztatás és jóllét: az értékes munkaerő megszerzése és megtartása a folyamatosan változó munkaerőpiaci környezetben Foglalkoztatás és jóllét: az értékes munkaerő megszerzése és megtartása a folyamatosan változó munkaerőpiaci környezetben. A konferencia ingyenes, de regisztrációhoz kötött. A program és a regisztráció a jegyek menüpont alatt.
Részletek
Jegyek
- 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.
Részletek
Jegyek
- 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!
Részletek
Jegyek
- 2026.01.31Vállalati szimuláció Valós piaci helyzetben egy-egy döntés meghozatalakor helyt kell állnia mind vezetői, mind kontrolleri képességeinknek. Mennyivel egyszerűbb lenne, hogyha mi is úgy gyakorolhatnánk, mint egy pilóta, aki éles felszállás előtt, a szimulátorban tanulja meg a vezetést, míg kellő rutinra tesz szert. Ez megvalósítható ma már az üzleti életben is.
Részletek
Jegyek
A munkabér kifizetése 2026-ban is közel 70 százalékos teherrel adózik, így nem versenyezhet a kedvezményesen adózó vagy adómentes béren kívüli... Teljes cikk
December 1-jétől újra hideg élelmiszert is lehet vásárolni a boltokban a SZÉP-kártyával, a friss Magyar Közlönyben megjelent rendelet szerint... Teljes cikk
Négy hónapig lesz lehetőség hideg élelmiszereket vásárolni a SZÉP-kártyával. Teljes cikk
- Aggasztó számok: a magyarok mentális egészsége a legalacsonyabb Európában 1 hónapja
- Újra lehet SZÉP-kártyával hideg élelmiszert vásárolni 1 hónapja
- Hatalmas könnyítés jön: ilyen élelmiszereket vehetünk újra SZÉP-kártyával 1 hónapja
- A minimálbér emelése mindent borít. Az év végi bértervezést is 2 hónapja
- Ez a betegség keseríti meg leginkább a magyar munkavállalók életét - De mit tehet a dolgozó és a munkaadó? 2 hónapja
- A vizelet negatív, a panasz mégsem múlik? Hólyagfájdalom-szindróma is lehet 2 hónapja
- Életéveket jelentő bérek - Egészségünk miatt sem mindegy, hogy hol dolgozunk 2 hónapja
- Hideg élelmiszer is vásárolható a SZÉP-kártyával 2 hónapja
- Kutyák és allergiák: mi okozza és miként segíthetünk? 2 hónapja
- Cafeteria rendszered hatékonyság-növelése 2 hónapja
- Nem lustaság, ha nem megy a munka - mutatjuk, mi állhat a háttérben 3 hónapja
Fata László cafeteria szakértő a Cafeteria TREND alapítója, szerkesztője, aki nem csak az adótörvények oldaláról közelíti meg a béren kívüli juttatásokat.
A tudás törvényei: a megértés kulcsa