kapubanner for mobile

Aki 6 óránál kevesebbet alszik, sokkal stresszesebbnek érzi a munkáját

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Mindenki tudja, hogy a stresszes környezetben dolgozó munkavállalók rosszabbul teljesítenek. A munkahelyi stressz nagy hatással van az alvásra, az alváshiány pedig a munkahelyi teljesítményre. A Paylab nemzetközi bérfelmérő portál legújabb kutatásából kiderült, hogy azok a dolgozók, akik munkanapokon 6 vagy annál kevesebb órát alszanak, stresszes környezetben dolgoznak. Stressznövelő faktor az is, ha túl sok feladat és felelősség nehezedik a dolgozó vállára, sokat túlórázik alacsony fizetésért, kevés szabadidővel rendelkezik és nincs elég ideje pihenni.

A Paylab.com 11 ország több mint 58 ezer munkavállalójának részvételével készült legújabb felméréséből kiderült, hogy azoknál a válaszadóknál, akik 6 vagy annál kevesebb órát alszanak hétköznap, csupán 8 százalék nem érzi stresszesnek a munkahelyét. A válaszok alapján kevesebb stresszt élnek át azok, akik ennél többet alszanak.

A fizetések nagysága is hatással van a stresszfaktorra. A felmérésből kiderült, hogy az alacsonyabb jövedelmű dolgozóknál kisebb azok aránya, akik nem stresszelnek a munka miatt.



Az alkalmazottak leginkább az eredmények és a teljesítmény igénye miatt stresszelnek a munkahelyükön. Azok, akik keveset alszanak, az átlagnál többet gyötrődnek emiatt. Az alacsonyabb iskolai végzettséggel és jövedelemmel rendelkező munkavállalókat leginkább a pénzügyi gondok és a rossz munkakörülmények nyomasztják, de gyakori a munka által okozott egészségügyi probléma, az ingázással járó kimerültség valamint a rossz kollegális viszony is. A menedzsereknél és a magasabb fizetéssel rendelkező dolgozóknál pedig a túlhajszoltság, a kiégés, a szervezeti változásokkal járó feszültség valamint a munka-magánélet egyensúly hiánya a legnagyobb stresszfaktor.




Mennyit alszanak a munkavállalók?



A munkavállalók legnagyobb része (75%) 6 és 8 óra közötti időt tölt alvással naponta, ez a mennyiség szükséges egy felnőtt embernek a teljes pihenéshez és regenerációhoz.



Vannak olyanok is, akik több mint 8 órát alszanak, de a válaszadók csupán 5 százaléka ilyen szerencsés. A felmérés alapján 19 százalék kevesebb mint 6 órát alszik naponta. Nagy részük a 35 év feletti és alacsonyabb pozícióban dolgozik a szolgáltatások valamint a szakmunka területén. Ennek legfőbb oka a korai munkakezdéssel vagy ingázással járó rendszeres hajnali kelés. A felsővezetők 21 százaléka alszik kevesebb mint 6 órát.




Cikkünk több oldalas! Lapozzon!
1. oldal - Aki 6 óránál kevesebbet alszik, sokkal stresszesebbnek érzi a munkáját
2. oldal - Mi a legrosszabb a munkavállalók számára: Követelések, elvárások, teljesítmény
  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek