Megjelent: 3 éve

Aki kérdez: Tóth Csaba

HR Szubjektív rovatunkban Tóth Csaba, a LEGO Manufacturing Kft. HR igazgatója kérdez, miután válaszolt Somogyi András, a Bosch csoport országos humán erőforrás igazgatója kérdésére.

Mit gondol melyek azok az értékek, ami alapján 2016-ban a legvonzóbb vállalatok közé választották a LEGO-t?

A LEGO Csoport a mai napig családi tulajdonban lévő egymárkás vállalat, ami annak ellenére, hogy mára 18 ezer főt foglalkoztató világcéggé nőtte ki magát, még mindig egy dán kisvárosban található központtal, rendkívül emberközpontú elvek és értékek mentén működik.

Tisztában vagyunk vele, hogy a mi esetünkben a termék, amit előállítunk rendkívül vonzó, hiszen ki ne játszott volna LEGO kockákkal gyerekkorában - vagy játszik velük a gyerekével?

De azzal is tisztában vagyunk, hogy a vonzó munkaadói márkához nem elég az attraktív termék, sok olyan feltételt meg kell teremtenie a vállalatnak, amivel valóban jó hírnévre tesz szert.

A mi esetünkben a vállalati értékek egybevágnak mindazzal, amit a termékünkről tudni lehet – képzelőerő, kreativitás, szórakozás, tanulás, gondoskodás és minőség. Ezek az értékek sok területen és sokféleképpen áthatják működésünket. A termékeink tükrözik és visszaigazolják őket, a fogyasztók személyes élménye pedig vállalatunkra is kivetül, amikor a fogyasztókból aspiránsok vagy munkatársak lesznek. Nem kevés olyan kollégánk van, akik már azelőtt LEGO rajongók voltak, hogy hozzánk kerültek volna.

De emellett még négy konkrét ígéretet is megfogalmazott maga és legfontosabb érintettjei számára a LEGO Csoport, amelyek közül az egyik az úgynevezett „Embereknek tett ígéret”. Ebben foglaljuk össze mindazokat az elveket, amelyek mentén munkavállalóinkkal együtt dolgozunk, ahogyan látjuk őket és ahogyan bánunk velük. Ezek közül a legfontosabbak:


  • Felelősségvállalási irányelvünk értelmében természetesen minden ember jogait tiszteletben tartjuk, mindenkit egyenlő bánásmód illet meg nálunk.
  • Azon dolgozunk, hogy minden egyes munkavállaló biztonságban és egészségesen térhessen haza a családjához. Programok és folyamatok célozzák azt, hogy még biztonságosabb és még egészségesebb környezetet teremtsünk.
  • Szeretnénk, ha a LEGO Csoport valóban motiváló és lelkesítő munkahely lenne – egy olyan időszakban is, amikor évente ezrek csatlakoznak a vállalathoz világszerte.
  • Az a célunk, hogy minél többen megtalálhassák nálunk a számításukat, éppen ezért dolgozunk a diverzitás növelésén is, fókuszban a női vezetők arányának a növelésével, családbarát intézkedések kidolgozásával. Hiszünk abban, hogy a sokszínűség erősebbé teszi egyre globalizálódó szervezetünket.
  • Gyors növekedésünk során egyik legfontosabb célunk, hogy mindig fő értékeink és ígéreteink mentén cselekedjünk - hiszen a múltban azt tanultuk, hogy így válhatunk megbecsült és vonzó munkahellyé.


A vállalati értékek nagyon erős alapot jelentenek tehát a LEGO Csoportnál, de azt gondolom, hogy akkor válnak igazán lényegessé, ha sikerül őket beépíteni a mindennapokba. Ha olyan kézzelfogható módon nyilvánulnak meg, mint a versenyképes bérezés és juttatási csomagok, az ergonomikus és igényes munkakörnyezet, a visszajelzések és értékelések transzparens rendszere, és összességében egy olyan munkahely, amire büszkék a dolgozók és szeretnék másokkal is megosztani. Jó példa erre, hogy bő egy év alatt majd’ tízezren vettek részt gyárlátogatáson nálunk, az előttünk álló több mint egy évre pedig már be is telt a jelentkezés…

Kérdésem Bányai Tiborhoz, az Apollo Tyres Hungary humánerőforrás igazgatójához szól:

Milyen megoldásokat lát a hazai munkaerő-piaci kihívásokra?
  • 2019.11.15Hogyan változnak a nyugdíjszabályok 2020-ban? Mikor jobb nyugdíjba vonulni a nyugdíj összege szempontjából. Még az idén, vagy inkább jövőre? Ki vonulhat nyugdíjba jövőre, mit jelent a munkáltató számára, ha a munkatárs nyugdíjra jogosulttá válik? Nyugdíj mellett hogyan dolgozhatunk? Mit jelent a munkáltató számára, ha nyugdíjas munkavállalót foglalkoztat? Részletek Jegyek
  • 2019.11.21Transzformatív Team Coaching Lab A Transzformatív Team Coaching Lab alkalmat ad arra, hogy konkrét eseteken keresztül ismerkedj a módszertan erejével. Egy ügyféleset, amelyben a team coaching folyamat során transzformáltuk valódi kapcsolattá a csapatban élő projekciókat. Részletek Jegyek
  • 2019.12.05Adatvédelmi Tisztviselő /DPO Képzés – Dr. Kulcsár Zoltánnal /12. 05-06./ Az adatvédelmi tisztviselő képzés célja, hogy a résztvevők pontosan megismerjék az adatkezelők adatvédelmi kötelezettségeit, kialakuljon bennük az a szintű adatvédelmi tudatosság, amely alkalmassá teszi őket a GDPR szerinti adatvédelmi tisztviselői (DPO) feladatok ellátására. Részletek Jegyek
  • 2020.01.18 ICF akkreditált Jungiánus coach féléves továbbképzés Magyarországon először a nemzetközileg sikeres Jungian Coaching School továbbképzése, ami ICF krediteket ad, 2020 januártól júiusig, havonta egy hétvégén. Részletek Jegyek
Follow hrportal_hu on Twitter
További cikkek
Aki kérdez: Szabó Zsuzsanna

HR Szubjektív rovatunkban Szabó Zsuzsanna, a Transferwise HR vezetője kérdez, miután válaszolt Hegedűs László, a BlackRock HR vezetőjének... Teljes cikk

Aki kérdez: Hegedűs László

HR Szubjektív rovatunkban Hegedűs László, a BlackRock HR vezetője kérdez, miután válaszolt Deák Zsolt, jungiánus coach kérdésére: "A magyar... Teljes cikk

Aki kérdez: Deák Zsolt

HR Szubjektív rovatunkban Deák Zsolt, jungiánus coach kérdez, miután válaszolt Szőcs László, a Diageo budapesti szolgáltató központjának HR... Teljes cikk